Erste Liga: a Titánok nyerték a megyei csatát a DAB ellen

Vágólapra másolva!
2022.01.24. 21:14
null
Ambrus (kékben) kétszer is túljárt a Bikák kapuját védő Pavel Krajcovic eszén (Fotó: Deres István/titanok.fehervarav19.hu)
A hazai bázisú nemzetközi jégkorongbajnokság (Erste Liga) hétfő esti mérkőzésén a 10., még rájátszásba való selejtezőt érő helyért nagy csatát folytató két Fejér megyei csapat összecsapásán a Titánok 4–0-ra nyertek a Dunaújvárosi Acélbikák ellen.

Az alapszakaszból már csak nyolc forduló volt hátra, ezért kiemelt fontosságú volt a Titánok és a Dunaújvárosi Acélbikák hétfő esti összecsapása, hiszen csak az egyik csapat juthat be a playoff-kvalifikációba – noha matematikailag még mindkettőnek van esélye megelőzni a Győrt, erre az esély elenyésző.

A nagyobb iramú első játékrészben a hazaiak szerezték meg a vezetést Kóger Balázs révén, majd a második 20 perc már jóval egyértelműbb hazai fölényt hozott, no és Ambrus Csongor dupláját, amellyel gyakorlatilag megnyerte a találkozót a Titánok. A befejező harmadban Jacob Lundin állította be a 4–0-s végeredményt, vagyis a Titánok kapott gól nélkül hozták le a mérkőzést.

Ezzel a fehérváriak nagy lépést tettek a selejtező felé, ráadásul több mint egy év után nyertek meg ismét két egymást követő bajnoki mérkőzést, miközben az Acélbikák sorozatban 14. bajnokijukat is elvesztették.

JÉGKORONG
ERSTE LIGA
TITÁNOK–DUNAÚJVÁROSI ACÉLBIKÁK 4–0
(1–0, 2–0, 1–0)
Székesfehérvár, 333
néző. V: Korbuly, Pálkövi, Mokrai, Vincze D.
TITÁNOK: HORVÁTH D. – Dolinar, Mingazov / Reiter A. (1), Dobmayer / KÓGER B. 1, Farkas B. / Nochta – Krasnican (1), LUNDIN 1 (1), AMBRUS CS. 2 (1) / Dudkin, Fekete A., Keceli-Mészáros / Mayer Zs. (1), Alapi, Csiszer (1) / Győrffy, Parragi, Jábor. Edző: Anatolij Bogdanov
DAB: Krajcovic – Pozsár, Bubnov / Lescovs, Bobcek / Erdély B., Szécsi / Druja, Marosi – Szappanos, Stuchlík, Ribcsik / Szűcs I., Németh P., Török / Németh Á. Horváth Á., Pinczés O. / Gebei G., Lőczi, Tamás. Edző: Leo Gudas
Kapura lövések: 48–30.
Gól – emberelőnyből: 1/4, ill. 1/0
MESTERMÉRLEG
Anatolij Bogdanov: – Büszke vagyok a csapatra, ahogy végignyomta a hatvan percet, magabiztos hokit játszottunk. Azért tudtunk gólokat lőni, mert türelmesek voltunk, kivártuk a megfelelő pillanatot, és éltünk is a lehetőséggel. Persze szerezhettünk volna még többet, de örülök az eredménynek. Csak a győzelem számít, nem az, hogy ki lőtte a gólokat, vagy mennyi a végeredmény, az a lényeg, hogy nyerjünk!
Leo Gudas: – Jól indult a találkozó, az első harmadban volt néhány lehetőségünk, aztán a másodikban három játékosunkat is kiállították, kaptunk két gólt, onnan már nem tudtunk visszajönni, de próbálkoztunk. A harmadik harmadikban sem sikerült gólt lőnünk, úgyhogy a helyzetkihasználás jelentette a különbséget.

AZ ÁLLÁS
1. Sport Club Csíkszereda 35 25 3 3 4 172–91 +81 84
2. Gyergyói Hoki Klub 32 21 4 7 138–94 +44 71
3. UTE 34 17 9 2 6 106–63 +43 71
4. FTC-Telekom 33 20 2 3 8 107–66 +41 67
5. Brasov Wolves 35 19 3 13 134–110 +24 60
6. MAC HKB Újbuda 33 15 2 5 11 118–104 +14 54
7. DEAC 35 14 2 3 16 116–120 –4 49
8. DVTK Jegesmedvék 33 9 2 3 19 93–115 –22 34
9. UNI Győr ETO HC 34 9 3 22 81–119 –38 30
10. Titánok 33 6 1 26 73–166 –93 20
11. Dunaújvárosi Acélbikák 33 3 2 2 26 68–158 –90 15
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik