EBEL: indul a középszakasz, ez a Fehérvár második esélye

SZŰCS ANDRÁSSZŰCS ANDRÁS
Vágólapra másolva!
2020.01.31. 10:45
null
Az elmúlt időszak fejtörései után a Fehérvárra egyszerűbb, de küzdelmes jövő vár (Fotó: Dömötör Csaba)
Kezdődik a középszakasz az EBEL-ben, amelyben a Fehérvár jégkorongcsapata élhet második esélyével, és becsúszhat a rájátszásba.

 

Elfogadva, hogy Kanada, kicsit nagyobb perspektívával Észak-Amerika a jégkorong központja, a trendek és szokások mellett átemelhetjük a tengerentúli mondást is, hogy „minden probléma egy rejtett lehetőség”. Például a Hydro Fehérvár AV19 csak az alsóházba került az osztrák központú EBEL középszakaszára, de ezt optimistán is meg lehet közelíteni.

Nyilván jobb lett volna, ha a „sógoroknál” a 13. idényét taposó magyar csapat az első ötben zárja az alapszakaszt, hiszen ezzel garantálta volna szereplését a rájátszásban, ám erre nem sok esély mutatkozott: 15 ponttal maradt el az ötödik helytől, és a balul végződő Magyar Kupa-döntő után a finn Hannu Järvenpää vezetőedzőtől meg is vált a főnökség. Utóda az eddigi másodedző honfitárs, Antti Karhula lett, akire most az a feladat vár, hogy az alsó hatos első három helyezettje közé (összességében a 6–8. helyre) navigálja a csapatot, mert akkor részt vehet a nyolcas playoffban.

És itt jön a jó hír: a távolság a Fehérvár és a képzeletbeli rájátszásvonal között eltűnt, illetve kétpontossá vált, hiszen az alapszakaszbeli eredményeket nem hozták magukkal a klubok, hanem bónuszpontokat kaptak (vagy nem kaptak). A mieink éppenséggel kettőről indulnak, első középszakaszbeli ellenfelük, a cseh Orli Znojmo pedig négyről, tehát rendes játékidős győzelemmel máris előzni lehetne és fellépni playoffos helyre. Magyarán, itt a második esély.

„Igyekeztünk a részletekre koncentrálni és jól edzeni a hét elején, sokat és teljes sebességgel korcsolyázva, harcolva a kapu előtt – nyilatkozta Antti Karhula, miután hétfőn és kedden jól meghajtotta a brigádot. – Innentől olyan lesz a játék, mint a rájátszásban: minden kicsit egyszerűbb, minden kicsit küzdelmesebb. Ám ez nem baj, élvezni kell! A Znojmo valamelyest eltérően játszik a többi EBEL-csapathoz képest, de az biztos, hogy ha hagyunk helyet, a csatárai betalálnak, azaz figyelmesnek kell lennünk, és kerülnünk kell a felesleges kockázatokat.”

Kockázatból úgyis jut, mert papíron ugyan könnyebb ellenfelek játszanak az alsóházban, a Fehérvárnak az idényben megvolt az a furcsa szokása, hogy a nagyokat, mint a Salzburg vagy a Klagenfurt, elkapta, a szerényebb riválisokkal szemben meg képes volt szenvedni – a Znojmóval például 4:8 az idénybeli „pontelosztásuk”.

„Egyáltalán nem tetszik, ahogy az évadunk mostanáig alakult, viszont arattunk sikereket is, úgyhogy meg kell szereznünk a három pontot, aztán összerakni egy kis győzelmi sorozatot” – zárta rövidre a témát a kanadai center, Scott Timmins.

EBEL KÖZÉPSZAKASZ
Felsőház. Péntek.
Salzburg (osztrák)–Bolzano (olasz), 19.15. Vienna (osztrák)–Graz (osztrák), 19.15. Az állás: 1. Salzburg 4 bónuszpont, 2. Vienna 2, 3. Klagenfurt 1, 4. Graz és Bolzano 0
Alsóház. Péntek. Znojmo (cseh)–FEHÉRVÁR, 18.30. Linz (osztrák)–Innsbruck (osztrák), 19.15. Villach (osztrák)–Dornbirn (osztrák), 19.15. Az állás: 6. Villach 8 bónuszpont, 7. Linz 6, 8. Znojmo 4, 9. FEHÉRVÁR 2, 10. Innsbruck 1, 11. Dornbirn 0

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik