EBEL: hosszabbításban győzött a Volán Linzben

Vágólapra másolva!
2016.01.05. 21:34
Sorozatban elszenvedett négy vereség után a Fehérvár AV 19 jégkorongcsapata 4–3-ra nyert hosszabbítás után a Linz otthonában az EBEL alapszakaszának 40. fordulójában.

Benk András a betegsége miatt nem utazott el a csapattal, Kovács Csaba viszont meggyógyult, így vállalni tudta a játékot. Szükség is volt rá, hiszen a második helyen álló Linz volt az ellenfél.

Az első harmadban 18–4 volt a kapura lövések száma a Volán javára, gól azonban nem született. A 23. percben kettős emberelőnyben a Linz szerezte meg a vezetést, de nem sokkal később a Fehérvár 15 másodperc alatt fordított Sarauer Andrew és Varga Arnold góljával. A 34. percben növelhette volna előnyét a magyar csapat, de Nagy Gergő a kapuvasat találta telibe, nem sokkal később viszont Brett Palin sajnos tökéletesen célzott (2–2).

A 37. percben négy a három ellen voltak pályán a csapatok, a Linz játszott emberfórban, mégis a Volán lőtt gólt, Sarauer másodszor volt eredményes.

Az utolsó harmadban felpörögtek a hazaiak, és az 57. percben a szintén duplázó Palin lövésével emberelőnyben egyenlítettek (3–3).

A három pont így elúszott, kettőt viszont megszerzett a Fehérvár, a hosszabbításban ugyanis Bartalis István betalált, ezzel a vendégek négy vereség után újra győzelemnek örülhettek. Ezt megelőzően legutóbb ugyancsak a Linz ellen nyertek.

JÉGKORONG EBEL
ALAPSZAKASZ, 40. FORDULÓ
LIWEST BLACK WINGS LINZ (osztrák)–FEHÉRVÁR AV19 3–4 (0–0, 2–3, 1–0, 0–1) – h. u.
Linz, 4500
néző. V: Gruber (osztrák), Trilar, Rakovic (mindkettő szlovén), Verworner (osztrák)
LINZ: Ouzas – Dorion (1), Piché, Ulmer (2), McLean 1 (1), Kozek – B. Palin 2, R. Lukas, Hofer, Oberkofler, Spannring – Fechtig, Altmann, Göhringer, P. Lukas, Latendresse – Mayrhauser, Kirchschläger, Moderer, Gaffal, Ober. Edző: Rob Daum
FEHÉRVÁR: Rajna – Manavian, Varga A. 1, Bodo, Sarauer 2, Kóger D. (2) – Martinelli, Brocklehurst (1), Sárpátki, Bartalis (1), Nagy G. 1 – Szirányi B., Orbán A. (1), Francis, Sikorcin, Kovács Cs. – Wehrs, Vincze P., B. Orban. Edző: Rob Pallin
MESTERMÉRLEG
Rob Pallin: –
Egy hónapja mondogatom, hogy a legjobb játékosainknak tényleg a legjobbaknak kell lenniük, és ezúttal Sarauer és Bartalis volt a két legjobb. Tudom, hogy sok mindenen mentek keresztül és nagy a nyomás, de a bátyám vietnámi veterán, és ő azt mondta, hogy az a nyomás, amikor háborúba mész, és nem tudod, hazatérsz-e. Jelenleg nem érdekel, hogy lemaradtunk-e a felsőházról: ha a kulcsembereink így játszanak, miénk az egyik legjobb csapat a ligában.

TOVÁBBI EREDMÉNYEK
Znojmo–Vienna Capitals 1–4
Olimpija Ljubljana–Graz 0–3
Klagenfurt–Salzburg 0–7
Dornbirn–Villach 2–1 – sz.
Innsbruck–Bozen 2–3

AZ ÁLLÁS
1. Salzburg 40 23 5 3 9 149–102 +47 82
2. Linz 40 21 6 4 9 128–96 +32 79
3. Znojmo 40 19 4 3 14 144–107 +37 68
4. Villach 40 20 2 4 14 113–96 +17 68
5. Vienna Capitals 40 18 6 1 15 114–91 +23 67
6. Dornbirn 40 19 2 6 13 115–98 +17 67
7. Bozen 40 18 4 4 14 112–104 +8 66
8. Klagenfurt 40 16 3 6 15 125–134 –9 60
9. Fehérvár AV19 40 13 5 4 18 96–111 –15 53
10. Graz 40 13 3 3 21 84–113 –29 48
11. Innsbruck 40 10 2 5 23 87–139 –52 39
12. Olimpija Ljubljana 40 4 4 3 29 76–152 –76 23

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik