Bálizsék szívből játszanak: a feljutásért, egymásért, a hazáért

Vágólapra másolva!
2012.04.16. 17:23
null
Bálizs Bence az ukránok ellen is jó teljesítményt nyújtott (Fotó: Mirkó István)
Címkék
Kevin Primeau, a magyar válogatott szövetségi kapitánya nagyon boldog, hogy a csapat két győzelemmel kezdte a szlovéniai divízió 1-es világbajnokságot. Az ukránok elleni 3–1-es győzelmet követően az ellenfél szakvezetője a magyar kapust, Bálizs Bencét dicsérte. Az NSO Tv-nek a remeklő kapus mellett többek között Galanisz Nikandrosz, Ladányi Balázs és Bartalis István is elmondta a véleményét a mérkőzésről.  

„Nagyon boldogok vagyunk, hogy az első két mérkőzésünket megnyertük. Kemény meccs volt, sok ütközéssel. Nagy kihívás volt az ukránok ellen játszani, de úgy érzem, rászolgáltunk a három pontra. Most is látszott, hogy nincs könnyű ellenfél a tornán. A két favorit, a szlovén és az osztrák gárda csak most következik, de elszántak vagyunk. Erőt ad, hogy fegyelmezetten, taktikusan játszunk. A hazaiak ellen, szerdán pluszenergia is kell majd” – mondta a találkozót követően Kevin Primeau, a magyar válogatott szövetségi kapitánya.

Az ukrán válogatott szövetségi kapitánya, Anatolij Homenko Bálizs Bence teljesítményét emelte ki magyar oldalon.

„Sok hibával játszottunk, amikor pedig voltak helyzeteink, akkor a magyar kapus védett remekül” – mondta az ukrán kapitány.

Ladányi Balázs sajnálja, hogy a mérkőzés végén már nem lehetett ott a társakkal a jégen: „Nekem az volt a legnagyobb büntetés, hogy az utolsó hét-nyolc percet a büntetőpadról kellett figyelnem. Szerencsére a társaim fegyelmezettek voltak, nem úgy, mint én. Természetesen nagyon örülök az újabb győzelemnek, ám most az a két csapat következik, amely papíron a legnagyobb esélyes a feljutásra.”

Az utolsó gólt ütő Vas János a szurkolókat méltatta.

„Sokat segített, hogy a szurkolók miatt szinte hazai pályán játszottunk. Az első harmadban az ukránok nem voltak jók, utána viszont feljavultak, szinte új meccs kezdődött. Szerencsére bírtuk az általuk diktált iramot” – vélekedett Vas János.

MAGYARORSZÁG–UKRAJNA 3–1

(A Sport Tv felvétele)

Vas János az NSO Tv-nek is nyilatkozott, de Galanisz Nikandrosz, Ladányi Balázs, Bálizs Bence és Bartalis István is elmondta a véleményét.

„Mentálisan sokkal keményebb meccset játszottunk most, mint a japánok ellen, az ukránok tüzeltek rendesen. Próbálok úgy teljesíteni és úgy hozzáállni a mérkőzésekhez, hogy a velem kapcsolatos félelmeket megcáfoljam" – fogalmazott a második meccsen is remekül védő Bálizs Bence.

„Rajtam kívül mindenki fegyelmezett volt, kicsit elvesztettem a fejem a büntetőnél, de szerencsére ezzel nem kerültünk hátrányba" – nyilatkozta Ladányi Balázs.

Bartalis István a csapaegységet emelte ki: „A feljutás a cél, szívből játszik mindenki a másikért, a csapatért, a hazáért, ez a legfontosabb."

MÉRKŐZÉS UTÁNI NYILATKOZATOK

DIVÍZIÓ 1-ES, A-CSOPORTOS JÉGKORONG-VB (LJUBLJANA)
A-CSOPORT (LJUBLJANA), 2. FORDULÓ, A HÉTFŐI PROGRAM
MAGYARORSZÁG–UKRAJNA 3–1 (2–0, 0–0, 1–1)
Ljubljana
TOVÁBBI MÉRKŐZÉSEK
Ausztria–Nagy-Britannia 16.30
Szlovénia–Japán 20.00
AZ 1. FORDULÓBAN
Japán–Magyarország 1–5
Ukrajna–Ausztria 4–5
Szlovénia–Nagy-Britannia 3–2
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik