KOHÁN GERGELY 2016.02.14 08:33

A magyar, akinek a neve a punkrock legjobbjával forrt össze

„Lehet, hogy nem itt született, de magyarabb, mint bármelyikünk.” Egyik barátom találó jellemzése ez Téglás Zoltánról, míg egyik kollégám úgy vélte: „A leghíresebb magyar rockzenész a Ramones-tag Tommy Ramone, azaz Erdélyi Tamás mellett”. Téglás Los Angelesben látta meg a napvilágot 1956 után emigrált szülők gyermekeként, az Egyesült Államokban alapította meg a világszerte a punkrock műfaj egyik legjobbjaként számon tartott Ignite zenekart, amely januárban War against You című új albuma apropóján Budapesten is adott két nap alatt két telt házas koncertet.

Téglás Zoltán junior-válogatott pólós volt Kaliforniában, majd a zene felé fordult, de a hokit sem veti meg. (Fotó: Veres Viktor)

– Kipihente magát?
– Fogjuk rá... Fárasztó a turné, január közepe óta úton vagyunk, egy pihenőnapunk volt összesen – de nagyon jó volt a két budapesti koncert, imádok itthon játszani, mindig különleges érzés.

Azért nem irigyeltem, az első koncert előtt óriási volt a felhajtás, mindenki önt akarta, a tévé, a rádió, az újságok...
– Én ezt úgy fogom fel, hogy szeretnek minket, és ez nagyon jó érzés. A második koncert után hajnalig autogramot osztogattunk.

Kapott többek között egy csapatmelegítőt a magyar jégkorong-válogatott általános igazgatójától, Nagy Attilától, tavaly decemberben pedig ön végezte el a korongbedobást a Fehérvár egyik EBEL-meccsén. Hogy került kapcsolatba a hokisokkal?
– Van egy nagyon jó barátom, aki már kilencvennégy óta szervez nekünk koncerteket, és a hokis berkekben is otthon van, ő hozott össze minket. Képzelje, a májusi „A-csoportos” világbajnokságra készülő válogatottnak is írunk dalt a Fish! együttessel közösen, az lesz a srácok indulója.

A hokiválogatott igazgatójától, Nagy Attilától kapott melegítőben (Fotó: Veres Viktor)

Ezek szerint tetszett az a Volán-meccs...
– Nagyon is! A meccs is jó volt, a hangulat is, itt még sokkal őszintébb minden, mint a tengerentúlon.

Sejtem, mire gondol, de azért kifejti?
– Nézze, a fehérvári mérkőzés után két héttel kimentünk a Los Angeles Kings–Chicago Blackhawks NHL-bajnokira a Staples Centerbe, ami azért elég erős váltás. A lényeg, hogy az Egyesült Államokban minden a show-ról szól, döbbenet, mi pénzt ölnek bele. Az nem csak egy meccs volt, előtte koncert, az egyik szünetben valaki nyert egy negyvenezer dolláros Ford kisteherautót, és tízpercenként volt valami attrakció. Ja, és a négy jegy ezerkétszáz dollárba került, ami úgy háromszázötvenezer forint. Mégis, tizennyolcezer ember, telt ház volt. Mondjuk nem rossz a Kings mostani csapata sem, de azért az igazi a Wayne Gretzky, Luc Robitaille-félre eresztés volt.

Nem sok ez egy kicsit néha? Úgy értem, ez a fajta körítés.
–  Dehogynem! A Kings mellett a Staplesben játszik a Los Angeles Lakers kosárcsapata is, így megesik, hogy egyik nap Elton John koncertezik, a következőn a Red Hot Chili Peppers, mindig van valami – komolyan mondom, már tényleg sok. Ezzel szemben Kanadában például minden kizárólag a jégkorongról szól, ezt csak akkor értheted meg, ha jártál már ott. Bekapcsolod a tévét, és hoki, hoki, hoki, még a filmek is a hokiról szólnak. Kimész az utcára, és minden második sarkon van egy Tim Hortons gyorsétterem, az étteremláncot a Toronto Maple Leafs legendás védője alapította, ezért is viseli az ő nevét. A kanadaiak nagyon kedves emberek – egészen addig, amíg be nem dobsz nekik egy korongot vagy valami hokis témát. Akkor aztán ölre mennek.

Szó szerint?
– Jó, azt azért nem, bár egy-két csarnokokban ilyesmi is előfordult. Mint Európában a focimeccseken. Az Államokban nincs ilyen, ezt onnan tudom, hogy jártam a Los Angeles Galaxy mérkőzéseire, amikor az unokatestvérem, az amerikai válogatott Jimmy Conrad még ott játszott. Bezzeg Magyarországon! Amikor először elmentem Fradi-meccsre – hát ott aztán minden volt... Olyan válogatott káromkodásokat, szidalmakat tanultam, hogy csak kapkodtam a fejem. De azt mondtam: na, ez király! Sokkal őszintébb, és sokkal jobb így kiadni magadból az agressziódat, a mindennapokban felgyülemlett feszültséget.

Ha már itt tartunk, mit sportolt?
– Vízilabdáztam, mi mást! Magyar gyerek vagyok, plusz az én fiatalkoromban Kaliforniában még nem nagyon volt jég... Amerikában jó voltam, junior-válogatottságig vittem. Azt hittem magamról, király vagyok, egészen addig, amíg nem játszottunk egyszer a magyarok ellen. Megsemmisítettek minket, mintha macskák játszottak volna egerekkel. Ezt szó szerint is értheti, mert hatalmasak voltak. Ilyen méretekkel az Államokban csak hokis vagy amerikai-futballista lehetsz. Például az NFL-ben az ideális falember kritériumai: legyél két méter, kétszáz kiló, mégis úgy fuss tizenöt-húsz yardon keresztül, mint a mérgezett egér. Ezek a srácok ebédre felzabálnak egy fél disznót... És ez még semmi! Látta valaha élőben Shaquille O'Nealt?

Sajnos csak tévében.
– Na, én láttam testközelből. Döbbenetes. Egyszerűen gigantikus, nincsenek rá szavak. Egy óriás, szerintem nem is ember. A cipője akkora, mint az alkarom, nem vicc. De mondok jobbat: a kétezres évek elején a legendás Misfits együttessel turnéztam beugró énekesként. Akkoriban én is jó formában voltam, de az egyik floridai koncerten ott volt Roddy „Rowdy" Piper, a Hírességek csarnokába is beválasztott pankrátor. Mint kiderült, a felesége félrelépett valakivel a stábból, és ezt ő is megtudta. Na mármost, vannak ezek a hatalmas turnélakóbuszok, amelyekkel a nagyobb bandák járják a többhetes koncertkörútjaikat. Nem hazudok: Rowdy egyszer csak ott termett, dü-hében fogta, üvöltve megemelte a miénket, és elkezdte rázni, hogy hol van a tettes. Nem én voltam az, de inkább magamra zártam az ajtót...


A vízilabda Európa-bajnokságot nézte?
– Folyamatosan turnéztunk, de figyelemmel követtem, láttam, hogy a lányok megnyerték. Nagyon büszke vagyok a sportolóinkra. Van egy ország, amelyben alig élnek többen, mint New Yorkban, mégis hihetetlen sportsikereket érünk el minden területen. Amerikában is mindig kimentem a pólómeccsekre, ha a magyarok jöttek, és kimondhatatlanul jó érzés volt, hogy állandóan nyertünk. Nem rosszak az amerikaiak sem, na de kérem, kétszázmillió emberből meg annyi pénzből nem is nehéz jó válogatottakat meg sportolókat építeni. Csak egy példa: emlékszem, amikor a Zalaegerszeg 2002-ben megverte a Manchester Unitedet a BL-selejtező első meccsén. Nagy természetvédő vagyok, a bátyámmal éppen a veresegyházi medvefarmon voltunk éjjeli őrségben, mert akkoriban valami baromarcú lövöldözte az ottani farkasokat. Egy apró lakókocsiban néztük a meccset egy még apróbb tévén, de annyit mondok, amikor Koplárovics Béla belőtte azt a gólt a kilencvenedik percben, túlüvöltöttük a farkasokat...

Amúgy is nagyon büszke a magyar gyökereire, a zenekara minden albumán van legalább egy magyar vonatkozású vagy szövegű szám, de magára tetováltatta többek között a lyukas ötvenhatos zászlót is.
– A családom egy része a mai napig Veresegyházon él, onnan származunk. Sokat voltam itt gyerekkoromban, és Los Angelesben is magyarul beszéltünk otthon. Pedig kint ez nem egyszerű. Ráadásul magyar magyarnak farkasa: mi se ott, se itt nem tudunk összetartani. A mexikóiak össze tudnak, a németek össze tudnak, a lengyelek össze tudnak – igazából mindenki össze tud, csak mi nem. Plusz sok olyan magyar vándorolt ki Amerikába, aki a legrosszabb fajtából való: itthon szétloptak mindent, aztán kimenekültek, hogy ott folytassák. A Falu című dalunk angol nyelvű változatában például van egy sor, hogy „a dédnagyapám a halálba dolgozta magát, erre mindent elloptak tőlünk". Így történt. Ő megteremtett mindent, Veresegyházon miénk volt a malom és a három tó közül másfél – apácáktól vette még anno –, volt egy kis kocsmánk és egy fatelepünk. Erre jöttek a rohadt kommunisták, egyik este bedörömböltek, őt elvitték, és mindenünket államosították. Mondják, nem a múltból kell élni, de ezeket nem lehet feledni – és nem is szabad.

 

A Nemzeti Sport digitális formában - az e-újságért kattintson ide!

2016.05.22 19:31:57

Jégkorong ILKU MIKLÓS

Az észak-amerikaiak 26. aranyérmüket nyerték Finnország kétgólos legyőzésével.

2016.05.17 10:55:39

Jégkorong Krasz Emil (Szentpétervár)

A pontszerzésben csak reménykedhettünk, de megkaptuk • Az elit-vb-hez is méltó harmadaink, periódusaink voltak.