A jégkorong-válogatott elfoglalta Kis-Magyarországot

SZŰCS ANDRÁS (SZÖUL)SZŰCS ANDRÁS (SZÖUL)
Vágólapra másolva!
2014.04.16. 16:40
null
Fáradt legények (Fotó: MJSZ/Mudra László)
Tűrhetőnek látszott a vasárnap kezdődő dél-koreai divízió 1/A vb-re készülő magyar jégkorong-válogatott szerdára rendelt programja: reggeli, edzés, ebéd, szabadfoglalkozás, értekezlet, vacsora és vége. Ennyi szerepelt a nemzetiszín fejléces papíron. Persze a második pont, az edzés sokkal többet tartalmazott, mint öt karakter...
SOROS ÁTALAKULÁS
Megváltozott a sorösszetétel: Vas Márton ugyan még nem érkezett meg, és könnyen lehet, hogy vasárnapra sem fog (ehhez az kell – illetve dehogy kell! –, hogy német klubcsapata, a Löwen Frankfurt ne győzzön csütörtökön este még ne jusson fel a másodosztályba, mert akkor az európai idő szerint szombat esti meccsre is maradnia kell…), Mihály Árpád mégis visszakerült a csatársorba. A Hoki Gálán védőként próbálgatott játékos szerda délután már Hári János és Vas János bal szélén gyakorolt, de akadt egyéb módosítás is, szóval a Vas Márton-mentes összeállítás így festett:
Kapusok: Hetényi Z./Sevela/Rajna. Fehérek: Pozsgai, Tokaji – Azari, Sebők, Benk; Hüffner – Hári, Vas J., Mihály Á. Feketék: Szirányi B., Gröschl, Sofron, Bartalis, Kovács Cs.; Varga A., Orbán, Magosi, Nagy K., Kóger.

Ahová tegnap este csak lepakolt, oda mára családiasan beköltözött a magyar felnőtt férfiválogatott: az Anjang Halla csarnokában az öltözőfolyosó egyik végét Kis-Magyarországnak is elnevezhetnék akár. Van magyar zászló, két munkapad, két ütőtartó és sok-sok címeres mezes honfitársunk, akik közül 22 irgalmatlan melót végzett másfél órán át. Rich Chernomaz szövetségi kapitány nem az a tipegős fajta – lásd: tavaly Szuper Levente, idén ellenkező előjellel Ladányi Balázs... –, úgy meghajtotta a brigádot, hogy a többségnek morogni sem maradt ereje.

Tökéletesen jellemző a tréningre, hogy miután a feladatsorok végére értek, még egy alapvonal–korongbedobó-pont–alapvonal–bulikör távolabbi széle–alapvonal–kékvonal–alapvonal–bulikör távolabbi széle–alapvonal–korongbedobó-pont–alapvonal korizást is beiktattak, korongvezetéssel nehezítve. (Közben a kapusok egész köröket mentek.)

Még végigolvasni is fárasztó! Nemhogy csinálni...

MEGKORCSOLYÁZTATTÁK A VÁLOGATOTTAT

SZAVAZÁS

Hányadik helyen végez a divízió 1/A-s vb-n a magyar jégkorong-válogatott?

KÖSZÖNJÜK, HOGY SZAVAZOTT!

A szállodához visszavezető úton el is bóbiskoltak néhányan. Persze, ebbe simán belejátszhatott a távolság: az 5625-ös számú helyi érdekű busszal 58 perc, de különjárattal is vagy félóra a csarnoktól a hotel. Pedig a polgárok nem szórakoznak, halad mindenki sebesen. Aki kocsival van, cikázik, aki meg gyalog, az szinte rohan: a villogó zöldekhez száz méterekről sprintelnek a lakosok, akik egyébként is a séta és a kocogás határán közlekednek, mintha mindig mindenhol záróra lenne. A nagyobbacska utakon (értsd: 2x5 sáv) a zebra is kétsávos, nemcsak dupla fesztávval, hanem tényleg két részletben festve, az úton pedig a buszok legbelül haladnak, úgyhogy a kereszteződésekben előttük jobbról érkezve kanyarodik balra a rendes kocsisor. Mert sor az van...

De azért nem kell félteni a magyar küldöttség járművezetőjét sem. Az érkezés éjjelén tartotta a KRESZ szabályait és nem fordult be a bejárathoz az út túloldaláról, hanem tekergett két-három utcányit, mielőtt a hotel orra előtt a dolgozó járőröket is odébb dudálva megállt volna. Mára ez megváltozott, az edzésről visszafelé jövet tekert egy nagyot a kormányon és úgy centizte be a gépet a forgóajtó elé, hogy aki nem figyelt az utolsó lépcsőfoknál, a lobbiba esett be.

De ez csak fikció szerencsére, az egész küldöttség jól van és csütörtökön már kétszer ugyanennyit edz majd, időben legalábbis mindenképp.

A MAGYAR VÁLOGATOTT UTAZÓ KERETE A VILÁGBAJNOKSÁGRA
Kapusok:
HETÉNYI Zoltán (Sapa Fehérvár AV 19), RAJNA Miklós (Sapa Fehérvár AV 19), SEVELA Peter (Dab.Docler)
Hátvédek: GRÖSCHL Tamás (Dab.Docler), HÜFFNER Adrián (Dab.Docler), ORBÁN Attila (Sapa Fehérvár AV 19), POZSGAI Tamás (Sapa Fehérvár AV 19), SZIRÁNYI Bence (Sapa Fehérvár AV 19), TOKAJI Viktor (Sapa Fehérvár AV 19), VARGA Arnold (Sapa Fehérvár AV 19), VAS Márton (Löwen Frankfurt)
Csatárok: AZARI Zsolt (Dab.Docler), BARTALIS István (Troja Ljungby), BENK András (Sapa Fehérvár AV 19), HÁRI János (HIFK Helsinki), KÓGER Dániel (Elmira Jackals), KOVÁCS Csaba (Sapa Fehérvár AV 19), MAGOSI Bálint (Sapa Fehérvár AV 19), MIHÁLY Árpád (Sapa Fehérvár AV 19), NAGY Gergő (Quad City Mallards), NAGY Krisztián (El Paso Rhinos), SEBŐK Balázs (Karpat Oulu), SOFRON István (Krefeld Pinguine), VAS János (HC Rouen)
*Vas Márton a klubcsapatától utazik majd a világbajnokság helyszínére
**Nagy Gergő vb-szereplése a klubcsapata eredményeitől függ


A STÁB TAGJAI
Rich Chernomaz – szövetségi kapitány
Diego Scandella – edző
Majoross Gergely – edző
Gary Clark – kapusedző
Kéri Rudolf – felszerelésmenedzser
Bagonya Imre – fizioterapeuta
Majzik Ernő – orvos
Imre Lajos – csapatvezető
Kangyal Balázs – ügyvezető

A VILÁGBAJNOKSÁG PROGRAMJA (magyar idő szerint)
2014. április 20., 12.30: Dél-Korea–Magyarország
2014. április 21., 9.00: Magyarország–Ukrajna
2014. április 23., 5.30: Szlovénia–Magyarország
2014. április 24., 9.00: Magyarország–Ausztria
2014. április 26., 5.30: Magyarország–Japán
(A Sport Tv és a Nemzeti Sport Online minden magyar vb-mérkőzést élőben közvetít!)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik