Nemzetisport.hu nyomtatott 2008.02.24 23:40 Frissítve: 2011.08.22 00:13

Jégkorong, ob I: öt góllal verte az FTC az Újpestet

Az élvonalbeli jégkorong-bajnokság alapszakaszának utolsó mérkőzésén az FTC-Érsekújvár hazai pályán remek harmadik harmadbeli feltámadásának köszönhetően öt góllal verte az Újpest együttesét. A győztes csapatban Nyikolaj Fegyasev négy gólt lőtt.

Kétgólos vezetést szerzett az FTC az első harmadban, de az utolsó percben szépített az Újpest.
A második harmadban mindkét oldalon egy-egy gól esett, így csak az eredmény változott, a két csapat közötti különbség nem. A lila-fehérek egyenlítő gólját követően a 40. percben vette vissza a vezetést a vendéglátó.

A záró részben 45. másodperc elteltével lőtt újabb gólt az FTC és ismét kétgólos volt a különbség, de emberelőnyből a vendégek ismét szépítettek.
Az utolsó tíz perc azonban a vendéglátóké volt: előbb két gól lőttek egyenlő felállásban, majd kettőt kettős emberhátrányból (!).

A mérkőzés nem befolyásolta az alapszakasz végeredményét, az már a találkozó előtt tudott volt, hogy az FTC az ötödik, az Újpest a negyedik helyen végez, előbbiek az SC Csíkszeredával, utóbbiak a címvédő Alba Volánnal találkoznak a negyeddöntőben. A HC Csíkszereda a Miksolccal játszik, az elődöntőben az alapszakaszt megnyerő Dab.Extra.hu már várja leendő riválisait.

OB I, ÉLVONALBELI JÉGKORONG-BAJNOKSÁG, ALAPSZAKASZ:
FTC-Érsekújvár - Újpest 8-3 (2-1, 1-1, 5-1)

AZ ALAPSZAKASZ VÉGEREDMÉNYE:
1. Dunaújváros 36 25 2 2 7 142–84 81
2. HC Csíkszereda 36 23 3 2 8 135–88 77
3. SC Csíkszereda 36 23 2 2 9 144–71 75
4. Újpest 36 19 2 1 14 126-100 62
5. FTC-Érsekújvár 36 12 1 1 22 110-144 39
6. Alba Volán 36 6 3 27 78–193 21
7. Miskolc 36 6 2 1 27 90-155 20

A Nemzeti Sport digitális formában - az e-újságért kattintson ide!

2017.09.21 08:26:39

Jégkorong KOHÁN GERGELY

A magyar válogatott támadó nem illet bele az edző elképzeléseibe, ezért tért haza.

2017.09.11 19:02:07

Jégkorong nemzetisport.hu

A magyar élvonalbeli jégkorongbajnokság 2017–2018-as kiírásának adatbankja.

2017.09.09 08:34:03

Jégkorong GY. F.

Összeköti életét a Fehérvárról távozó hokis, Sofron István és Aryee Claudia Dedei.

2017.07.15 00:48:07

Jégkorong SZŰCS ANDRÁS

NS-VÉLEMÉNY. A hoki akármennyire is azonnalinak tűnik, nem az. Amit ma látunk, az a néhány évvel ezelőttben gyökerezik.

2017.07.08 01:04:42

Jégkorong S. TÓTH JÁNOS

NS-VÉLEMÉNY. A hirtelen jött jólét paradoxona, hogy a magyar sport annak nem megteremtője, hanem csupán haszonélvezője.