SEBASTIAN TAMÁS, SZÛCS MIKLÓSonline 2005.01.03 21:32 Frissítve: 2012.01.16 02:49

A Volán már biztosan nyert

Éppcsak hogy megkezdődött a 2005-ös esztendő, s máris az év egyik legnagyobb hazai eseménye előtt állunk: péntektől vasárnapig a székesfehérvári jégcsarnok ad otthont a jégkorong Kontinentális Kupa négyes döntőjének.

Tavaly a Slovan Bratislava játékosai örülhettek, ôk vehették át a sorozat gyôztesének járó Kontinentális Kupát
Tavaly a Slovan Bratislava játékosai örülhettek, ôk vehették át a sorozat gyôztesének járó Kontinentális Kupát
Ilyen szintű eseményen korábban magyar együttes soha nem léphetett jégre, s őszintén szólva erre most is csak úgy kerülhet sor, hogy az Alba Volán-FeVita rendezőként szerzett jogot a szereplésre. Hatalmas sportdiplomáciai sikerről van egyébként szó, hiszen ezt megelőzően az ebben a formában 1997 óta létező Kontinentális Kupa döntőjének kizárólag A-csoportos válogatottal rendelkező ország adott otthont, tehát nyugodt szívvel kijelenthető, hogy a Volán már biztosan nyert ezen a tornán.Egyébként 1997-ig a klasszikus kupasorozatban, azaz a BEK-ben küzdöttek az ókontinens legjobb klubcsapatai (a CSZKA Moszkva kereken húszszor happolta el a trófeát), kezdetben kieséses, majd a nyolcvanas évek közepétől a mai Kontinentális Kupához hasonló tornarendszerben. Aztán 1997-ben életre hívták az EHL-t (European Hockey League), amelynek keretében meghívásos alapon a legnagyobb európai hokinemzetek bajnokai csatároztak, ám három év után ez a sorozat érdekellentétek miatt megszűnt. Ugyancsak 1997-ben hozta létre az IIHF a Kontinentális Kupát, amelyben a csapatokat az ország előző évi eredményei alapján rangsorolja, majd négyes tornákat játszanak, a győztes továbbjut a következő fordulóba. A Kontinentális Kupa íly módon, ha a labdarúgásból szeretnénk példát venni, a hoki UEFA-kupájának tekinthető, s noha a nagy európai hokinemzetek (orosz, svéd, finn, cseh) klubcsapatai az első négy kiírásban nem vettek részt, elitverseny hiányában a legrangosabb európai kupaküzdelemnek tekinthető.

Az idén az EHL utódjaként létrehozták az ECC (European Champions Cup) nevű viadalt, amelynek fináléjában, egy héttel a székesfehérvári négyesdöntő után, a szlovák Dukla Trencin, a német Frankfurt Lions, a svéd HV 71 Jönköping, a finn Kärpät Oulu, az orosz Avantgard Omszk és a cseh HC Zlin ugrik egymásnak Szentpéterváron. A tavalyi orosz bajnok, az Omszk tehát az ECC-döntőben érdekelt, de - a Kontinentális Kupa erejét bizonyítandó - a Székesfehérvárott szereplő Dinamo Moszkva az idén magabiztosan vezeti az orosz pontvadászatot.
Ami a magyar együttesek kupamúltját illeti, az eddigi legnagyobb bravúr a Ferencváros nevéhez fűződik: a zöld-fehérek 1973-74-ben a klasszikus kieséses rendszerben túljutottak az olasz Bolzanón (idegenben 6-4-re, a Kisstadionban 5000 néző előtt 7-3-ra nyert a Fradi), a német EV Füssen gárdáján (Füssenben 8-7 - a második harmad közepén még 6-1 volt oda! -, a visszavágón pedig 5-3 a Ferencvárosnak). A holland Tillburg Trappers jelentette a végállomást a Kereszti, Mészöly, Havrán fémjelezte FTC-nek (2-11, 6-5), de az, hogy a honi bajnokcsapat egy lépésre került az elődöntőtől - különösen a magyar hoki akkori helyzetében -, igazán emlékezetes szereplésnek tekinthető, a hollandok elleni meccsen például tízezer néző tombolt a Kisstadion lelátóin.

A sorozat újabb kori történelmében három magyar együttes, az Alba Volán, a Dunaferr és a Ferencváros szerepelhetett, s közülük a dunaújvárosi együttes érte el a legkiemelkedőbb eredményt, mégpedig a 2002-03-as kiírásban: az Acélbikák egészen a 3. fordulóig jutottak (a 2. körben éppen a nagy vetélytárs székesfehérváriakat előzték meg), s az A-csoportos társaságban Pozsonyban bravúros döntetlent értek el az ukrán Szokol Kijev és az osztrák Villach ellenében. Ráadásul azon a tornán a kijevieknek négy gólt lövő Ladányi Balázst a torna legjobb csatárának választották.
Természetesen jó lenne, ha most is hasonló magyar sikerről számolhatnánk be, de igazság szerint erre rendkívül kevés az esély, hiszen a papírforma alapján a Dinamo Moszkva, a HKM Zvolen, és a Milano Vipers gárdája - amúgy jelenleg mindhárom együttes vezeti hazája bajnokságát… - jóval erősebbnek tűnik a Pat Cortina irányította Alba Volánnál. A cél tehát ez esetben nem az első hely megszerzése lehet, sokkal inkább az, hogy a székesfehérváriak tisztes helytállással bebizonyítsák, hogy az IIHF nem döntött rosszul, amikor nekik adta a rendezési jogot. Akárhogy is lesz, abban egészen biztosak lehetünk, hogy a szurkolók rendkívül élvezetes csatákat láthatnak majd, hiszen számtalan, eddig csak a televízió képernyőjén látott NHL-es sztár lép majd pályára Székesfehérvárott egy olyan torna keretében, amelyhez foghatót klubszinten még sohasem rendeztek Magyarországon.
A nagy eseményre, a Kontinentális Kupa döntőjére tehát csak három napot kell várnunk.
A visszaszámlálás már megkezdődött…
2020.02.29 22:55:28

Jégkorong S. TÓTH JÁNOS

NS-VÉLEMÉNY. Ez az idény megy a kukába.

2020.02.22 17:00:39

Jégkorong H. Á.

A Tipsport Liga középszakaszában érintett DVTK és MAC mérkőzései, a bajnokság állása.

2020.02.20 18:25:31

Jégkorong H. Á.

Az Erste Liga 2019–20-as idénye rájátszásának menetrendje, eredményei.

2020.02.09 18:25:17

Jégkorong SZŰCS ANDRÁS (összefoglaló), KOCSMÁR-TÓTH ISTVÁN (percről percre)

Remek iram, nagy csata és a legfontosabb: 4–1-es magyar siker a házigazda ellen! Rajna Miklós 97.92 százalékkal védett.

2020.02.08 13:44:46

Jégkorong SZŰCS ANDRÁS (összefoglaló), KOCSMÁR-TÓTH ISTVÁN (percről percre)

Hiába a több helyzet, csak a ráadásban tudta legyőzni ellenfelét a magyar jégkorong-válogatott.