2011. 06. 16.
- Utolsó módosítás:
- 2012-02-09 02:47:39
A Stanley-kupa és az NHL története, a bajnokok

Érte küzdenek minden évben
- minden győztes csapat neve és győzelmének éve vésettessék bele a Kupára illesztett ezüstgyűrűbe
- a Kupa versengés jutalma legyen, és ne tulajdonolhassa egy csapat véglegesen, még ha egynél többször nyerte is el
- bármiféle vita esetén a felvigyázók hatáskörébe tartozzék eldönteni, ki a Kupa győztese
- valamely felvigyázó kiválása esetén újabb felvigyázó neveztessék ki
Először a montreali Amatőr Atlétikai Szövetség nyerte el a Stanley-kupát, mint a Kanadai Amatőr Hokitársaság 1893-as bajnokcsapata. Maga Lord Stanley viszont furcsamód soha nem látott egyetlen, a Kupáért zajló mérkőzést sem, és egyetlen díjátadón sem volt jelen: még az 1893-as szezon közepén visszatért hazájába, Angliába. Az általa alapított trófeáért való küzdelem azonban a világ egyik legelismertebb sportversengésévé vált az évek során.
A Nemzeti Jégkorongligát, az NHL-t (National Hockey League) Montrealban alapították meg 1917. november 17-én, miután a Kanadai Nemzeti Hokitársaság befejezte működését. A négy alapító csapat a Montreal Canadiens, a Montreal Wanderers, az Ottawa Senators és a Quebec Bulldogs voltak. Nem sokkal később a Toronto Arenas-t is bevették a Ligába, a Quebec azonban végül nem indult, játékosai a többi négy csapatba szóródtak szét. A csapatok 22-22 meccset játszottak az első szezonban. Mivel csak az Arenasnak volt mesterséges jéggel rendelkező arénája, a meccsek nagy része még természetes pályán zajlott. Az első idényt a Toronto nyerte, azonban örömük nem lehetett felhőtlen, mivel csonka bajnokság végén értek célba. A Canadiens és a Wanderers közös otthona, a Montreal Arena ugyanis leégett. Emiatt a Wanderers visszavonult a ligától, a Canadiens pedig egy kisebb pályára költözött. Az így maradt 3 csapat mellé csatlakozott az 1919-20-as szezonban az újjáalakult Quebec Bulldogs, ahová visszatértek a két évvel korábban távozott játékosok. Az 1922-23-as idényben a négy csapat megállapodott, hogy addig nem adnak vagy cserélnek el játékosokat más ligákba, amíg a többi NHL-csapatnak fel nem ajánlották őket. Ebben az évben került sor az első hokimeccs-közvetítésre is a rádióban, ami jól mutatja: ekkorra az NHL elismert versengéssé vált.

A nevezetes Montreal Forum, a Maroons otthona
Az 1926-27-es szezonban a New York Rangers, a Chicago Black Hawks és a Detroit Cougars is csatlakozott az immáron 10 csapatosra duzzadt NHL-hez, és ebben az évben először már a becses Stanley-kupáért küzdöttek a legjobbak, amelyet sikerrel apportáltak a Ligába, miután korábban az eddigre feloszlott Csendes-óceáni illetve Nyugati parti Liga legjobbjával mérkőzött az NHL győztese a Kupáért, és most egyszerűen megtartották.
Az 1930-31-es idényben bevezették a Liga működésének újabb, máig fontos elemeit, az átigazolási stopot (először minden év február 15.), és a farmcsapatok rendszerét. A következő változást az 1931-32-es idény hozta: ekkor az időközben Philadelphiába költözött pittsburghi csapat végleg feloszlott, és az Ottawa is kivált, de csak egy évre. A következő idényben az időközben több névváltoztatáson is átesett Detroit megállapodott a Red Wings névnél. Egy újabb év elteltével az Ottawa együttese St. Louisba költözött, hogy aztán ott fejezze be működését a rákövetkező kiírásban. Az 1937-38-as szezonban a Montreal Maroons is bedobta a törölközőt, akárcsak a nevét Brooklyn Americansra változtató New York Americans 1942-43-ban. A maradék hat csapat, a Boston Bruins, a Chicago Black Hawks, a Detroit Red Wings, a Montreal Canadiens, a New York Rangers és a Toronto Maple Leafs alkotja az "Original Six"-et, azaz a jelenlegi NHL hat legrégibb és legbüszkébb csapatát.
Ezután 25 évig nem kapcsolódott be újabb gárda az NHL küzdelmeibe. Egyesek felvételi kérelmét az Eredeti Hatos tagjai utasították el, de egy philadelphiai csapat jelentkezését például a rivális liga, az AHL hiúsította meg, mondván, konkurens bajnokságnak ne legyen képviselője a városban. Közben 1947-ben lezajlott az első évenkénti All-Star gála, 1950-ben az első játékosbörze, és ekkor harmincban maximálták a csapatok játékoslétszámát. Minden további korongozóért 25000 dollárt kellett befizetni. 1952-ben volt az első "Hockey Night in Canada"-tévéközvetítés. 1953-ban, miután az NHL elutasította, hogy Cleveland városa csapatot delegáljon a Ligába, az AHL-ben szereplő Cleveland Barons kihívta az NHL bajnokát egy mérkőzésre a Stanley-kupáért, de a Liga vezetői elutasították a kihívást. 1954-től bevezették a játékvezetők zebracsíkos szerelését, és a fehér és színes hazai illetve idegenbeli mezeket. 1961. augusztus 26-án pedig megnyitotta kapuit a Hírességek Csarnoka.
1967-ben aztán fenekestül felfordult a Liga: az eddigi 6 gárdát besorolták a Keleti Divízióba, míg 6 újonnan belépő egylettel (California Seals, Los Angeles Kings Minnesota North Stars, Philadelphia Flyers, Pittsburgh Penguins, St. Louis Blues) megalakították a Nyugati Divíziót is. 1970-ben nyugatra bevették a Buffalo Sabres és a Vancouver Canucks gárdáját, a Chicagot pedig átsorolták keletre. 1971-ben bevezették a most is alkalmazott rájátszás-rendszert.
Az ezt követő 3 évben tovább bővült az NHL: 1972-ben az Atlanta Flames és a New York Islanders csatlakozott, 1974-ben a Kansas City Scouts és a Washington Capitals. Az így 18 tagúra bővült ligát két 9 csapatos főcsoportra osztották. A Prince of Wales főcsoportban a Norris- és az Adams-, a Clarence Campbell főcsoportban a Smythe- és Patrick Divíziókat alakították ki. 1976-ban újrakezdődött a költözködés: a California Seals Clevelandbe tette át székhelyét és Cleveland Barons néven működött tovább, a Kansas City Scouts pedig Colorado Rockies néven folytatta, immár Denverben. 1978-ban a Cleveland beleolvadt a Minnesota North Starsba. Az 1980-81-es szezont már a korábbi Atlanta is Calgary Flames néven kezdte meg, 1982-ben pedig a Colorado Rockies költözött az ország másik felébe, East Rutherfordba, hogy New Jersey Devils néven folytassa dicső történetét.

Wayne Gretzky, a Legnagyobb, 1984-ben ünnepelhette első kupagyőzelmét, melyet azután másik három követett
Az 1978-79-es évad után az immáron életképtelen WHA és a küszködő NHL vezetői megállapodtak: négy, a WHA-ban szereplő egyletet (Edmonton Oilers, Hartford Whalers, Quebec Nordiques, Winnipeg Jets) átvesznek az NHL-be a meglévő néven, mezzel, alkalmazottakkal, és néhány játékossal. A négy csapat egy-egy kapust és két-két mezőnyjátékost tarthatott meg, a többieket vissza kellett engedniük abba az NHL-csapatba, amelyik eredetileg draftolta őket. Akik nem draft útján kerültek a ligába, azokra az 1979-es játékosbörzén a fiatalokkal együtt lehetett lecsapni. Mondani sem kell, az Oilers nem szívesen adta volna Gretzkyt, így különmegállapodást kötött a Ligával: a kötelező három játékoson kívül a későbbi Legnagyobbat is levédhették. Az új belépők azzal a 88 (NHL-egyletenként 4) játékossal tölthették fel soraikat, akikről az nagy liga csapatai lemondtak a javukra.
Miután 1982-ben területi alapon újraszervezték a csoportbeosztást, végre egy kis nyugalom szállta meg az eddigre 21 csapatos Ligát, és 9 évig hihetetlen módon nem történt semmilyen változás. A béke szigetének partján azonban 1991 nyarán vad cápák tűntek fel, és a San José Sharks az 1991-92-es idényben már az NHL-ben szerepelt. 1992. április 1. és 12. között fel kellett függeszteni az alapszakaszt a játékos-szakszervezet sztrájkja miatt, majd őrült csapatkeringő vette kezdetét.
Az 1992-93-as idényben még csak az Ottawa Senators és a Tampa Bay Lightning lépett be a Ligába, majd egy év múlva a Mighty Ducks of Anaheim és a Florida Panthers is. A Minnesota North Stars Dallasba költözött, és ennyi mozgás már elég volt ahhoz, hogy átnevezzék és felforgassák a csoportbeosztást is, és kialakuljon a mai nevezéktan (Keleti és Nyugati Főcsoportokkal), ám korántsem a mai rend. 1994-ben a négyhónapos játékossztrájk (lockout - sokszor fogjuk még ezt a kifejezést hallani a közeljövőben…) miatt csonka szezont játszottak. Egy év múlva a Quebec Nordiques költözött Denverbe Colorado Avalanche néven, majd esztendőre rá a Winnipeg Jets vedlett át Phoenix Coyotes-zé. 1997-ben aztán a Hartford Whalers is új székhelyet talált, és Carolina Hurricanes-ként folytatta. Ezzel 3 év alatt elfogytak a volt WHA-csapatok a ligából, az egyszem Edmonton Oilers kivételével. Mostanra nyilván mindenkinek zúg már a feje a különféle csapatnevektől, de szerencsére mindössze a Nashville Predators 1998-as, az Atlanta Thrashers 1999-es, és a Minnesota Wild illetve a Columbus Blue Jackets 2000-es belépéséről, valamint az ezekkel járó újabb átszervezésekről kell megemlékeznünk, amelyek végén kialakult az NHL 30 csapatos mezőnye.
| 1918: Toronto Arenas |
| 1919: influenzajárvány miatt elmaradt a döntő |
| 1920: Ottawa Senators |
| 1921: Ottawa Senators |
| 1922: Toronto St. Pats |
| 1923: Ottawa Senators |
| 1924: Montreal Canadiens |
| 1925: Montreal Canadiens |
| 1926: Montreal Maroons |
| 1927: Ottawa Senators |
| 1928: New York Rangers |
| 1929: Boston Bruins |
| 1930: Montreal Canadiens |
| 1931: Montreal Canadiens |
| 1932: Toronto Maple Leafs |
| 1933: New York Rangers |
| 1934: Chicago Blackhawks |
| 1935: Montreal Maroons |
| 1936: Detroit Red Wings |
| 1937: Detroit Red Wings |
| 1938: Chicago Blackhawks |
| 1939: Boston Bruins |
| 1940: New York Rangers |
| 1941: Boston Bruins |
| 1942: Toronto Maple Leafs |
| 1943: Detroit Red Wings |
| 1944: Montreal Canadiens |
| 1945: Toronto Maple Leafs |
| 1946: Montreal Canadiens |
| 1947: Toronto Maple Leafs |
| 1948: Toronto Maple Leafs |
| 1949: Toronto Maple Leafs |
| 1950: Detroit Red Wings |
| 1951: Toronto Maple Leafs |
| 1952: Detroit Red Wings |
| 1953: Montreal Canadiens |
| 1954: Detroit Red Wings |
| 1955: Detroit Red Wings |
| 1956: Montreal Canadiens |
| 1957: Montreal Canadiens |
| 1958: Montreal Canadiens |
| 1959: Montreal Canadiens |
| 1960: Montreal Canadiens |
| 1961: Chicago Blackhawks |
| 1962: Toronto Maple Leafs |
| 1963: Toronto Maple Leafs |
| 1964: Toronto Maple Leafs |
| 1965: Montreal Canadiens |
| 1966: Montreal Canadiens |
| 1967: Toronto Maple Leafs |
| 1968: Montreal Canadiens |
| 1969: Montreal Canadiens |
| 1970: Boston Bruins |
| 1971: Montreal Canadiens |
| 1972: Boston Bruins |
| 1973: Montreal Canadiens |
| 1974: Philadelphia Flyers |
| 1975: Philadelphia Flyers |
| 1976: Montreal Canadiens |
| 1977: Montreal Canadiens |
| 1978: Montreal Canadiens |
| 1979: Montreal Canadiens |
| 1980: New York Islanders |
| 1981: New York Islanders |
| 1982: New York Islanders |
| 1983: New York Islanders |
| 1984: Edmonton Oilers |
| 1985: Edmonton Oilers |
| 1986: Montreal Canadiens |
| 1987: Edmonton Oilers |
| 1988: Edmonton Oilers |
| 1989: Calgary Flames |
| 1990: Edmonton Oilers |
| 1991: Pittsburgh Penguins |
| 1992: Pittsburgh Penguins |
| 1993: Montreal Canadiens |
| 1994: New York Rangers |
| 1995: New Jersey Devils |
| 1996: Colorado Avalanche |
| 1997: Detroit Red Wings |
| 1998: Detroit Red Wings |
| 1999: Dallas Stars |
| 2000: New Jersey Devils |
| 2001: Colorado Avalanche |
| 2002: Detroit Red Wings |
| 2003: New Jersey Devils |
| 2004: Tampa Bay Lightning |
| 2005: bérvita miatt elmaradt a szezon |
| 2006: Carolina Hurricanes |
| 2007: Anaheim Ducks |
| 2008: Detroit Red Wings |
| 2009: Pittsburgh Penguins |
| 2010 Chicago Blackhawks |
| 2011: Boston Bruins |
Összesítésben: 1. Montreal Canadiens 24 győzelem (22 Stanley-kupa-siker), 2. Toronto 13 (11), 3. Detroit 11 (11), 4. Boston 6 (6), 5. Edmonton 5 (5), 6. Chicago, New York Rangers és New York Islanders 4-4 (4), illetve Ottawa 4 (1), 10. New Jersey és Pittsburgh 3-3 (3), 12. Philadelphia és Colorado 2-2 (2), illetve Montreal Maroons 2 (0), 15. Calgary, Tampa Bay, Dallas, Anaheim, Carolina 1-1 (1)
Forrás: online
Hirdetés
1 hozzászólás. Szóljon hozzá Ön is!
-
24 óra sport
-
Legolvasottabb
- 13:34 Paks: a 20 éves új szerzemény csatárból védő lesz; irány Belek!
- 13:28 Légiósok: Adorján szeretne olyan sokoldalú lenni, mint Gerrard
- 13:13 QPR: Buzsáky Ákos szerint a csapat elbírja a rá nehezedő nyomást
- 13:08 Videó: Kucsera kiakasztotta a kajakgépet az osztrák központban
- 13:04 Formula-1: a 3. tesztnap felénél Rosberg az élen Grosjean előtt
- 12:46 Videó: háttal állt a gyűrűnek, de bedobta - a nap legszebb NBA-akciója
- 12:45 KTE: Nagy a harc a csapatba kerülésért, de rajtam nem múlik! - Hegedűs
- 12:41 NBA: jövő januárban Houston ad otthont az All-Star-gálának
- 12:15 Női cselgáncs-vk: rekordmezőny várható a hétvégi Hungária-kupán
- 12:09 Kerékpár: Jan Ullrichot doppingvétség miatt megfosztották eredményeitől
- 11:52 Bayern München: Schweinsteiger bokaszalag-szakadást szenvedett
- 11:52 Videó: Ibra megint pofozkodott, most a Juventus kapusát ütötte meg!
- 11:34 Hoffenheim: a kínos kupabúcsú után a trénernek sem volt maradása
- 11:12 London 2012: Négy-öt aranyérmet szerezhetünk - Szabó Bence
- 11:11 Videó: Higuita 45 évesen is kirázza a kisujjából a legendás trükköt
- Kupadöntős a Barcelona, esélyt sem adott a Valenciának
- Capello lemondott az angol kapitányi posztról
- Cáceres duplájával Juve-siker a San Siróban
- Videó: Ibra megint pofozkodott, most a Juventus kapusát ütötte meg!
- Khedira és bombázó párja szinte ruhátlanul pózolt - fotók!
- Tenisz: beperli szüleit az adósságokkal küzdő Arantxa Sánchez Vicario
- Formula-1: kezdenek aggódni a Ferrarinál a túl merész autó miatt
- A Tottenham menedzsere váltja Capellót?
- Allegri: Mostanában nem tudjuk megnyerni a kiélezett mérkőzéseket
- Bayern München: „Európa legkeresettebb tehetségét” szerződtették
- A Szeged-Beton kiejtette az egrieket
- Hajnalék elütésével a Bayern is elődöntős
- Videó: ez már vérlázító - szurkoló csúszott rá a Middlesbrough-játékosra!
- Szabadon igazolhatók a sereghajtó ZTE futballistái?
- McLaren: hol van már a tavalyi hó?
- Lassan felébredhetünk: a portugálok is elvitték a három pontot
- Állítsa össze a „lemaradók válogatottját"!
- Koeman: „Nagyon sokat kell még fejlődnünk"
- „Szerzett pontjaik alapján többet vártunk a magyaroktól”
- „Dzsudzsák a magyarok C. Ronaldója"
- „Az U20-as válogatottban megvan az, ami a nagyoknál hiányzik"
- Argentína mélyponton: öt vb-selejtezőn négy vereség
- Richardson lenne a legjobb szabadrúgáslövő?
- Erwin Koeman: „Az egy pont már kevés!”
- Televízióműsor
- Körkép hajrá előtt – mely országok mehetnek Dél-Afrikába?
- VB-ADATBANK, 4. ZÓNA: EURÓPA
- Az angolok kijutottak a világbajnokságra
- A mieink optimisták, a portugálok magabiztosak
- Dél-Afrika háborúval fenyeget Semenya miatt
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Rendszergazda
Budapesti Cég
Resource Manager
Bare International
Üzletkötő
Next-Consulting Kft.
Műszakvezető
Prohumán 2004 Kft.
Területi képviselő
Beiersdorf Kft.
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés




