Hollandos Real Madrid, magyaros Paks – játékospolitikák nyomában

Paunoch Péter blogja | 2017.05.31. | 11:14 | nemzetisport.hu

Rövidesen hivatalosan is kezdetét veszi a játékosközvetítők számára a legfontosabb időszak, az átigazolási szezon, ami minden kétséget kizáróan a labdarúgásért érdeklődő közvéleményt sem hagyja hidegen. Egy csapat életét döntően befolyásolhatja az, hogyan sikerülnek az átigazolásai hiszen sokat tud lendíteni egy csapat szekerén néhány új minőségi játékos megszerzése. No, de hogyan kell ezt elképzelni, ki igazol, kié a felelősség? Akár Magyarországon akár bárhol másutt a világban nincsen egyértelmű standard erre vonatkozóan. Lássunk néhány példát erre, illetve arra is, hogy milyen, szokatlan szempontok is szerepet játszhatnak egy-egy klub átigazoláspolitikájában – Paunoch Péter blogja, a játékosügynök szemével. 


Hirdetés
Van Nistelrooy (első sorban balról az első) volt Mijatovics (második sorban a harmadik) első holland igazolása a Real Madridnál (Fotó: archív) 

 

KIK DÖNTHETNEK AZ ÁTIGAZOLÁSOKRÓL?

Sokszor az edző választja ki a szerződtetni kívánt játékosokat, igen ám, de mi történik, ha az edző rövid úton távozik, mi lesz azokkal a labdarúgókkal akikhez ő ragaszkodott – vajon az utódja is hasonlóan ragaszkodni fog majd hozzá?

De vehetjük az ellenpéldát is: mi  helyzet abban az esetben, ha a klub igazol és az edző azt mondja, hogy mivel ő a szakmai munka első számú felelőse, neki nem az a játékos kell, akit a klub kiválasztott, és csak azokkal tud jó eredményt elérni és felelősséget vállalni a teljesítményükért, akikben ő gondolkodik

De olyan helyzet is akad, mint például az Udinesenél, amelynél nem az edző, és nem a sportigazgató dönt arról, hogy mely játékosokat próbálják meg szerződtetni, hanem a klub mindenkori, vezető játékosmegfigyelője. Igaz, az Udinese egy speciális eset, mert ott a játékosok eladása és vétele mindenekfelett áll, még az eredményesség felett is.

Nagyon nehéz az arany középutat megtalálni tehát ebben a kérdésben és komoly kompromisszumkészség szükséges mindkét fél részéről, mert ha az nincs meg, annak könnyen szakítás lehet a vége, mint például Antonio Conte esetében, aki a bajnok Juventust hagyta el, többek között a klub átigazoláspolitikája miatt.

A SPORTIGAZGATÓK SZEREPE

Az esetek többségében azonban megállapíthatjuk, hogy az úgynevezett sportigazgató a felelőse az igazolásoknak, neki ajánlják be a játékosközvetítők a legtöbbször a klienseiket.

Magyarországon viszonylag ritka, hogy a klub vezetőségén belül egyetlen személy – aki nem a klub elnöke – önálló döntési jogkörrel rendelkezzen, tehát adott esetben akár egy személyben dönthessen egy konkrét átigazolásról. Kovács Zoltán a Videotonnál, Haraszti Zsolt Pakson, Vancsa Miklós a Vasasnál vagy éppen Domonyai László az MTK-nál dolgozik ebben a munkakörben.

Véleményem szerint a legtöbb csapat esetében szükség is lenne az átigazolásért felelős sportigazgatókra (fent felsorolt személyek a pozícióikat tekintve nem mind sportigazgatók, viszont mindannyian önálló döntési jogkörrel rendelkeznek, például az átigazolások terén). Csakhogy ezt a „szakmát” nem igazán lehet tanulni ma, Magyarországon (ezért ügynökségünk oktatással foglalkozó részlege a játékosmegfigyelő és közvetítő oktatás mellett a jövőben tervezi beindítani a sportigazgató „szakma” oktatását is).

Hogy mennyire kulcsszereplői a modern labdarúgásnak a sportigazgatók, azt jól jelzi, hogy a klubok sok esetben, hasonlóan az edzőkhöz, többfordulós tárgyalássorozatok után választják ki több jelölt közül a legmegfelelőbbet.

PAKS, HAJDUK SPLIT, REAL MADRID, CHELSEA – PÉLDÁK A NAGYVILÁGBÓL

A sportigazgató, illetve az átigazolások terén önálló döntési jogkörrel rendelkező vezető személye nagyon sok esetben egy konkrét irányt is meghatároz a játékospolitikában. Magyarországon jó példa erre Pakson Haraszti Zsolt (hivatalosan ugyan ügyvezető a pozíciója, de megvan a sportigazgatókra jellemző önálló döntési jogköre), aki többször elmondta már, addig nem szerződtetnek külföldi játékost, amíg ő felel az átigazolásokért – és ezt az irányt évek óta tartja is a klub.

Aztán példaként említhetjük a közelmúltból a Videotonnál dolgozó Burcsa Győzőt is, aki a korábbi portugál irányvonallal szakítva egy másik úton próbált volna elindulni a francia vezetőedző, Bernard Casoni kinevezésével. A korábbi portugál és brazil vonalhoz képest a játékosokat is új piacokról, például Romániából és Görögországból igazolták, de ez a váltás akkor nem jött be a klubnak.

Érdekes, némileg ide kapcsolódó példa, hogy a horvát Hajduk Splitnek portugál sportigazgatója van, Mario Branco személyében, aki annak köszönhetően tudta megőrizni pozícióját a rossz szezonkezdet ellenére, hogy irányt váltott a klubpolitikában. A szlovén Marjan Pusnik helyett vezetőedzőnek szerződtette a spanyol Joan Carrillót – aki Casoni elődje volt a Vidinél, bajnokságot is nyert a csapattal –, és az ő vezetésével, valamint az őt Magyarországról jól ismerő, vele könnyen szót értő csatár, Futács Márkó vezérletével kilábalt a csapat a hullámvölgyből és El-szereplést érő 3. helyen zárt a bajnokságban. Carrillo azóta már át is szervezte a klub játékosmefigyelését, még egy magyar elemzőt is szerződtetett Czuczi Mátyás személyében, akivel a Videotonnál is együtt dolgoztak, és ahogy korábban a Vidinél, úgy most Splitben is a latinos, ibériai vonal erősödésére lehet majd számítani a játékoskeretben.

Aztán egy ismert külföldi példa, az 1998-as Juve–Real BL-finálét eldöntő Predrag Mijatovics esete, aki 2006 és 2009 között sportigazgatóként dolgozott korábbi csapatánál, a Real Madridnál. Érdekes mód a Real éppen abban az időszakban kezdett el „hollandosítani": Ruud van Nistelrooy, Arjen Robben, Klaas-Jan Huntelaar, Rafael van der Vaart, Wesley Sneijder vagy éppen Royston Drenthe is azokban az években szerződött a királyiakhoz. Minő véletlen, hogy Mijatovics sógora egy ismert szerb játékosügynök, aki a holland piacon szerzett először ismertséget magának, kiváltképp a PSV-vel és az eindhoveniek akkori sportigazgatójával, Frank Arnesennel ápolt remek kapcsolatot. Később Arnesen a Chelsea-hez került, ahova szintén több futballistát közvetített a Vlado Lemics fémjelezte ügynökség.

AMIKOR EGYEDI SZEMPONTOK DÖNTENEK

Zárásként nézzünk meg néhány példát arra is, amikor nem, vagy nem csak a sportigazgató személyes kapcsolatai, az általa elképzelt irány határozza meg az átigazoláspolitikát, hanem egyéb, olyan követelmények, amelyek igencsak megnehezíthetnek egy-egy átigazolást.

Ilyenek lehetnek például a játékosok etnikai, vallási alapú megkülönböztetései.

Itt is találunk példákat jószerivel a nagyvilágból: elég csak az Athletic Bilbaót említeni Spanyolországból, amelynél csak baszk származású játékos szerepelhet vagy Izraelben ott van a Beitar Jerusalem, ahova jellemzően nem szerződtetnek arab származású játékost vagy ennek ellenpéldájaként megtaláljuk szintén Izraelben  a Bnei Sakhnin csapatát, amelynél pont, hogy az arab játékosokat részesítik előnyben.

De, hogy közelebbi példát is említsek: a több vallású Bosznia-Hercegovinában a Siroki Brijeg csapatába legfőképpen katolikus vallású játékosokat szerződtetnek, szemben az országban többségben lévő muszlimokkal.

 

Paunoch Péter blogja

Címkék

Friss kommentek

Blogarchívum