Inspiráció vagy rossz vicc? – a magyar félcső-indulóról folyik a vita

KOVÁCS ERIKA (Pjongcsang), MAROSI GERGELY (Budapest)KOVÁCS ERIKA (Pjongcsang), MAROSI GERGELY (Budapest)
Vágólapra másolva!
2018.02.19. 08:08
null
Swaney a félcsőben (Fotó: MOB/mob.hu/Szalmás Péter)
A magyar színekben versenyző Swaney Elizabeth a 24. helyen végzett a női síakrobaták félcső versenyszámának selejtezőjében a pjongcsangi téli olimpián. A trükkök bemutatása nélkül a pályán lejövő Swaney – akinek édesanyja ágán magyar a családja – elég nagy feltűnést keltett a nemzetközi sajtóban és a közönség köreiben.

„Csak részben vagyok elégedett... Szerettem volna magasabbra ugrani, és amikor nem vagyok ennyire ideges, ez szokott is menni. Annyiban vagyok elégedett, hogy Magyarországot képviselhettem egy olimpián, és bízom benne, hogy ott is felfigyelnek erre a sportágra, és többen kezdenek el foglalkozni vele" – mondta Swaney a Nemzeti Sport helyszíni tudósítójának, Kovács Erikának a vegyes zónában.

REAGÁLT A MOB

„Eddig az volt az irányelv – ahogy most is az –, hogy aki a sportágában a nemzetközi szövetségek által meghatározott kvalifikációs feltételeknek megfelelt, azt nevezte a Magyar Olimpiai Bizottság. Akinek tehát a szövetség bizalmat szavazott, annak a MOB is – így Molnár-Bánffy Kata sajtóattasé, a MOB kommunikációs vezetője. – Ez a mai eset azt mutatja, hogy ezt a rendszert felül kell vizsgálni, ezért át is fogjuk gondolni. Erre vannak nemzetközi példák, meg fogjuk ezeket vizsgálni. Továbbá szükségesnek tartjuk a nevezési módszertan újragondolását."

Az MTI helyszíni tudósításában megjegyzi, Swaney külföldi stábok érdeklődését is felkeltette, „minden bizonnyal a Calgaryban szereplő brit síugrót, Michael Edwardsot, ismertebb nevén Eddie-t, a Sast látták benne.”

A Denver Post nagy cikket szentelt még vasárnap a 33 éves amerikai-magyar versenyzőnek, aki, idézzük „a kvalifikációját inkább a versenyek szorgalmas látogatásának, mint versenyzésének” köszönhette. Swaney először Venezuela színeiben versenyzett, aztán váltott magyar színekre, felkészülését online adománygyűjtő-kampányokkal is segítette (inkább csak próbálkozott), illetve saját zsebből (is) fedezte utazásait. A síakrobatika előtt műkorcsolyában és szkeletonban is kipróbálta magát, és a nyári olimpiai sportok közül evezéssel (kormányos volt) is próbálkozott, tagja volt az egyetemi csapatnak. Síelni 25 évesen kezdett, 27 éves korában állt át a síakrobatika szakág félcső versenyszámára.

„A kitartás a legnagyobb erénye valószínűleg, mindig ott van a mezőnyben, minden világkupaversenyre elutazik, rengeteg időt és utazást szentelt erre. A vízi ugratókon jelentősen fejlődött, ám nem feltétlenül tudja ezeket a trükköket havon is bemutatni. Érdekes eset, sokat edzett, az erőnlétén javított, nagyon kitartó, de szeretnénk, ha több kockázatot vállalna. Nem sikerült néhány dolgot végrehajtania, amit szerettünk volna” – idézi a Denver Post Chris Haslock egykori olimpikont, aki a Park City Ski & Snowboard (itt edz Swaney) programigazgatója, egyben Swaney egyik edzője.

A lap felteszi a kérdést: vajon inspiráló-e Swaney indulása, vagy azt mutatja meg, az olimpiai kvalifikációs szisztémát nagyon könnyen ki lehet játszani?

embed_kod=
|
nso_uj_cikk_embed
Embed kód:
mceBlockPasteEnd

Az olimpia hivatalos hírszolgálata a selejtezőt a második helyen záró francia Marie Martinod-t kérdezte Swaneyről.

„Én nagyon nyitott vagyok mindenre, gondolom, ez a lány csak szeretett volna részt venni az olimpián, úgy, mint néhány magas rajtszámmal induló alpesi síző. Annyira nem tudnak síelni, de itt vannak és részt vesznek. Ezért különleges az olimpia. Nem cserélgethetem az olimpiai kitűzőket mindenféle egzotikus nemzet képviselőivel, ha leszólom ezt a lányt, aki csak részt akar venni az ötkarikás játékokon. Nem tudom, mások mit gondolnak, de engem egyáltalán nem zavar. Ő is az olimpia része.”

A Reuters hírügynökség a kanadai Cassie Sharpe-ot kérdezte Swaney teljesítményéről.

„Ha beleteszed az időt és beleteszed az erőfeszítést, akkor megérdemled, hogy itt legyél, ugyanúgy, mint én” – mondta a döntőbe első helyen kvalifikáló kanadai versenyző.

„Ne kerülgessük a forró kását. Sweney Elizabeth nem jó freestyle síző. Nem tud trükköket, nem tud felmenni a levegőbe, nem tud semmit, csak föl-le csúszkálni a félcsőben, mint bárki, aki egy helyi dombocskán síel. És még is ott volt az olimpián. Nézzük a jó oldalát a dolognak: nem bukott, a helyszíni hangosbemondó udvariasan bánt vele, és még a ruhája is rendben volt” – írja a Yahoo! a mai magyar indulóról, a cikkíró, Kevin Kaduk a mexikói sífutó German Madrazóhoz és a tongai Pita Taufatofuához hasonlítja.

A „valódi olimpiai hőstől” a „rossz viccig” elég széles skálán jöttek a visszajelzések Twitteren Swaney Elizabeth visszafogott látványvilágú csúszásaira, míg a síakrobaták fórumain éles vita bontakozott ki arról, mennyire jó az olimpiai kvalifikációs szisztéma.

„Ha csak azért csinálja, hogy figyelmet irányítson magára, akkor nem kellene ott lennie, de ha azt akarja megmutatni, hogy mindenki képes elkezdeni és űzni ezt a sportot, akkor miért ne. Még az is lehet, hogy néhány ember miatta kel fel a hátsójáról, és kipróbálja a félcsőt” – mutatott rá a New Schoolers fórumán az egyik hozzászóló az érem mindkét oldalára.

TÉLI OLIMPIA, PJONGCSANG
SÍAKROBATIKA, NŐI FÉLCSŐ, SELEJTEZŐ

1. Cassie Sharpe (kanadai) 93.40 pont
2. Marie Martinod (francia) 92.00
3. Brita Sigourney (amerikai) 90.60
…24. Swaney Elisabeth 31.40 – nem jutott döntőbe

Íme a mutatvány, amely kétségtelenül Pjongcsang egyik legendás pillanata lesz:

Összehasonlításképpen érdemes megnézni egy korábbi videót a selejtező győzteséről, a kanadai Cassie Sharpe-ról.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik