Már a negyeddöntőknél tart a Bajnokok Ligája 2011–12-es idénye. Tekintsék át a sorozatot adatbankunk segítségével!
Megvan az első: Kapás aranyérmes 200 pillangón
Az úszó Kapás Boglárka szerezte a magyar küldöttség első aranyérmét a szingapúri ifjúsági olimpián, miután a 200 méteres pillangóúszás döntőjében az első helyen ért célba. A szintén ebben a számban induló Ambrus Diána negyedik lett.
![]() |
| Kapás „kapásból” jól kezdett, és meg is szerezte az aranyat |
ÚSZÁS
A Nemzeti Sport Online külön rovatában megte- kinthetik sportolóink részletes adatlapját, a magyar érdekeltségű versenyek programját és az eseményről szóló írásainkat. |
Nem tudni, mennyire motiválta fiatal úszóinkat a felnőttek margitszigeti produkciója, mindenesetre ők is kitettek magukért Szingapúrban: Kapás Boglárka (2:11.97) már a délelőtti előfutamok során is kiválóan teljesített 200 méter pillangón, a legjobb idővel került ugyanis a magyar idő szerint kevéssel dél után megrendezett döntőbe. Mellette Ambrus Diána is finalista lett, aki a harmadik helyen (2:13.88) végzett az előfutamok összesítésében.
A fináléban azután gyakorlatilag lemásolták teljesítményüket úszóink, Kapás ugyanis megnyerte a számot, Ambrus pedig negyedik lett. Kapás 50 és 100 méternél még második volt kínai riválisa mögött, de az utolsó hosszra már ő fordult elsőként, és végül 2:08.72-es időeredménnyel csapott a célba. Ambrus is folyamatosan zárkózott fel, egészen a negyedik helyig. (2:12.90) Érdekességképpen megjegyezzük, hogy Kapás ideje az ötödik legjobbnak számított volna a felnőttek között a döntőben a budapesti Eb-n.
Bernek Péter az ötödik legjobb időeredményt produkálta tegnap a 100 méteres hátúszás elődöntőjében, és ezzel biztossá tette helyét a mai fináléban, amelyben sikerült előrelépnie, és végül negyedik helyet ért el (56.33).
Bucz Ágnes is kiválóan vette az első akadályt: a 100 méteres gyorsúszás előfutamaiban a nyolcadik legjobb időt teljesítette (57.70), így biztosan szereplője volt a délben megrendezett elődöntőknek. Bucz végül a hatodik helyen került be a 100 méteres gyorsúszás holnapi döntőjébe (56.97). Elődöntőjében a harmadik helyen ért célba, míg a másik futamból hárman úsztak jobb időt nála.
Biczó Bencének sem okozott gondot az első kör 100 méteres pillangóúszásban, szintén a nyolcadik idővel (54.76) jutott az elődöntőbe. Később ő is kiharcolta a fináléba kerülést, miután az elődöntők során a negyedik legjobb időt érte el. (54.03)
Szána Zsombor nem jutott döntőbe 200 méter vegyesen, miután a 13. helyen zárta a selejtezőket. Bernek Péternek nem sikerült délelőtt a 200 méteres gyorsúszás (talán már a 100 hát döntőjére tartalékolt), miután a második leglassabb volt a 43 résztvevő közül.
| NŐI 200 M PILLANGÓ DÖNTŐ | ||
| 1. Kapás Boglárka | magyar | 2:08.72 |
| 2. Judit Ignacio | spanyol | 2:10.11 |
| 3. Liu Lan | kínai | 2:11.94 |
| 4. Ambrus Diána | magyar | 2:12.90 |
| 5. Julia Gerotto | brazil | 2:13.74 |
| 6. Lena Kalla | német | 2:14.11 |
| 7. Alessia Polieri | olasz | 2:15.01 |
| Lindsay Delmar | kanadai | 2:15.01 |
| FIÚ 100 M HÁT, DÖNTŐ | ||
| 1. He Csien-bin | kínai | 55.16 |
| 2. Jakov Toumarkin | izraeli | 55.26 |
| 3. Lavrans Solli | norvég | 56.20 |
| 4. Bernek Péter | magyar | 56.33 |
| 5. Murray McDougall | dél-afrikai | 56.68 |
| 6. Ivan Biondic | horvát | 56.88 |
| 7. Andrij Kovbasza | ukrán | 56.93 |
| A kuvaiti Abdullah Altuvainit kizárták. | ||
TRIATLON
A fiú triatlonosok versenyében Hankó Gábor a kilencedik helyen végzett.
A szingapúri triatlonverseny 32 résztvevőjét felvonultató mezőnyben Hankó nem kezdett jól, a 750 méteres úszást a 22. helyen zárta, ám a 20 kilométeres kerékpározás során egészen a 11. pozícióig küzdötte fel magát. A futás után végül kilencedikként ért célba 2:07.68-as hátránnyal.
Hankó egyébként remekül „öltözött", minkét váltásnál nyert egy helyet. Nyert az új-zélandi Aaron Barclay.
A triatlonosok eddig kiválóan szerepelnek, vasárnap a lányoknál Dudás Eszter az ötödik lett.
BIRKÓZÁS
Németh Zsanett a hetedik helyet szerezte meg birkózásban női 70 kg-ban. A magyar versenyző az egyiptomi Toraja Mohamedet győzte le a helyosztón.
Németh korábban pont nélkül fejezte be a csoportkört, miután ukrán, kanadai és osztrák ellenfelétől is vereséget szenvedett.
TENISZ
A harmadik helyen kiemelt Babos Tímea két szettben, 7:5, 6:3-ra győzte le a szlovák Chantal Skamlovát, s ezzel bejutott a legjobb nyolc közé a lányok teniszversenyében. Ellenfele az ötödik helyen rangsorolt orosz Julija Putinceva lesz.
A fiatal tehetség versenyét a helyszínen tekintette meg a Szingapúrban tartózkodó Schmitt Pál köztársasági elnök is, akinek látogatása láthatóan nem zavarta meg Babos játékát.
Az első helyen kiemelt Fucsovics Márton, Zsiga Máté páros az esélyeknek megfelelően simán vette az első akadályt, és két szettben, 6:4, 6:2-re legyőzte a Stefan Micov, Ahmaed Triki macedón-tunéziai duót a szingapúri ifjúsági olimpián a fiú párosok teniszversenyében.
A legjobb nyolc között a Viktor Baluda, Mihail Birjukov orosz páros lesz az ellenfelük.
| TENISZ, LÁNYOK, EGYES, NYOLCADDÖNTŐ |
| Babos Tímea (magyar, 3.)-Chantal Skamlová (szlovák) 7:5 6:3 |
| FIÚK, PÁROS, NYOLCADDÖNTŐ |
| Fucsovics Márton, Zsiga Máté (magyar, 1.)-Stefan Micov, Ahmed Triki (macedón, tunéziai) 6:4, 6:2 |
EVEZÉS
Bíró Márk megnyerte reményfutamát a fiúk egypárevezős versenyében, ezzel pedig bejutott a középdöntőbe. Bíró holland, belga és lengyel riválisát utasította maga mögé. Azért kényszerült reményfutamra, mert a vasárnapi előfutamok során egyenes ágon nem tudta kiharcolni a továbbjutást. A középdöntőket magyar idő szerint kedd éjszaka rendezik.
TORNA
Vágner Levente lólengésben és összetettben is bejutott a döntőbe. A magyar versenyző 81.6-os pontszámával a 14. helyen végzett a 41 versenyzőt felvonultató selejtezős mezőnyben.
Talajon 27., ugrásban 36., korláton 14., nyújtón 27., gyűrűn 17., lólengésben 7. lett. Ez azt jelenti, hogy ott lesz a szerdai összetett fináléban (14. legjobb eredménnyel), és a szombati "lovas" döntőben.
Az összetett fináléban 18-an vesznek majd részt.




