Már a negyeddöntőknél tart a Bajnokok Ligája 2011–12-es idénye. Tekintsék át a sorozatot adatbankunk segítségével!
Kibérelték a magyarok a dobogó második fokát
Ismét eseménydús és érmekkel megkoronázott napot zártak a magyar versenyzők a szingapúri ifjúsági olimpián. A cselgáncsozó Batizi Barbara a nők 44 kg-os versenyében lett ezüstérmes, csakúgy, mint a diszkoszvető Váradi Krisztina és az öttusázó Földházi Zsófia. A női teniszezők páros versenyében is állhatott magyar a dobogóra, Babos Tímea belga párjával nyert bronzot.
![]() |
| Az öttusázó Földházi Zsófia (balra) első is volt, végül ezüstérmet szerzett |
ASZTALITENISZ
Két magyar versenyző is asztalhoz állt szombaton a szingapúri ifjúsági olimpián. A lányoknál Nagyváradi Mercédesz, míg a fiúknál Lakatos Tamás egy-egy négyfős selejtezőcsoportban csatázott a vasárnapi egyenes kieséses szakaszba kerülésért. Nagyváradi első meccsén könnyed vereséget szenvedett thaiföldi ellenfelétől, majd ugyan legyőzte az algériai Islem Laidot, a portugál Maria Xiatól is 3:0-ra kapott ki.
Lakatos azonban biztosan folytatja holnap, a KSI versenyzője ugyanis szoros csatában nyert 3:2-re az észak-koreai Kim Kvang Szong ellen, majd két 3:0-s győzelmet aratott előbb egy egyiptomi, majd egy ecuadori pingpongozóval szemben.
A Nemzeti Sport Online külön rovatában megte- kinthetik sportolóink részletes adatlapját, a magyar érdekeltségű versenyek programját és az eseményről szóló írásainkat. |
ATLÉTIKA
A női diszkoszvetés döntőjében Váradi Krisztina volt érdekelt szombaton. A magyar atléta elsőre érvénytelent dobott, majd fokozatosan feljavulva végül 49.92-vel zárt. Ezt a teljesítményét csak a német Shanice Craft tudta felülmúlni, a kiskunhalasi versenyző ezzel ezüstérmet szerzett.
A nap folyamán a hölgyek 100 méteres síkfutásában Nguyen Anasztázia szép eredményt elérve az ötödikként ért célba. A rúdugró Szabó Diána a 345 cm-t még átugrotta, ám a 360 cm már kifogott rajta, azonban így is a hatodik helyen fejezte be a versenyt. A férfiak diszkoszvetésének B-döntőjében Kaplár János egyéni csúccsal, 57.59-cel győzedelmeskedett.
CSELGÁNCS
A nők 44 kg-os versenyében Batizi Barbara lépett tatamira. A magyar judós előbb két ippont érő dobással legyőzte a fehérorosz Vita Valnovát, majd az elődöntőben, szintén iponnal, a kambodzsai Sothea Samot verte meg. A döntőben a dél-koreai Bae Szöl Bi ellen sajnos nem talált fogást, míg az ázsiai egy wazarit és egy ippont végrehajtva nyert.
KAJAK-KENU
Szombaton Farkasdi Ramóna és Tótka Sándor is megmutatta, miért is az egyik első számú sikersportág a kajak-kenu. Mindkét kajakosunk fölényesen nyerte meg a selejtezőt, majd a megszokottól eltérő módon egymás elleni versenyekkel folytatódott a harc. Farkasdi a kieséses szakasz 2. és 3. fordulójában előbb egy kanadai, majd egy tunéziai versenyzőt előzött meg magabiztosan, így bejutott a vasárnapi negyeddöntőbe.
A legjobb idővel selejtező Tótka kihagyta a második kört, a harmadikban pedig öt másodperccel volt jobb bolgár ellenfelénél, ezért ő is készülhet a legjobb tizenhatra.
ÖKÖLVÍVÁS
A 75 kg-osok mezőnyében Harcsa Zoltán magabiztos, 6–1-es pontozással nyert a kazah Adlet Rakisev ellen, s bejutott az elődöntőbe, ahol majd az írverő ausztrál Damien Hooper lesz az ellenfele.
ÖTTUSA
A nap harmadik ezüstérmét Földházi Zsófia szerezte. A KSI versenyzője a vívás után a 3., míg az úszást követően már az első helyen állt összetettben. A futással kombinált lövészet azonban rosszul sikerült a magyar sportolónak, akit megelőzött kubai vetélytársa.
![]() |
| Babos Tímeáék így ünnepelték a bronzérmet (Fotó: Action Images) |
TENISZ
Babos Tímea az egyesben elért negyedik helye után párosban már felállhatott a dobogóra. A belga An-Sophie Mestach-sal az oldalán a magyar teniszező 6:2,6:2-re verte meg az orosz Gavrilova, Putincseva kettőst a harmadik helyért zajló mérkőzésen.
TORNA
A szerenkénti döntőket rendezték szombaton, amelyekben két magyarért is szoríthattunk. Ugrásban a békéscsabai Mitykó Bianka Szabina összességében 13.237 pontot kapott, amellyel a nyolcadik helyen végzett. Lólengésben Vágner Levente gyakorlatát 13.425-re pontozták a bírók – az FTC fiatal tehetsége az ötödik helyet szerezte meg a nyolcfős fináléban.





