Már a negyeddöntőknél tart a Bajnokok Ligája 2011–12-es idénye. Tekintsék át a sorozatot adatbankunk segítségével!
Kapás Boglárka ezúttal ezüstérmet nyert
Kapás Boglárka a 200 méteres pillangóúszásban szerzett aranyérme után 200 méter gyorson ezüstöt szerzett a szingapúri ifjúsági olimpián. Nguyen Anasztázia 100 méteres síkfutásban bejutott a szombati fináléba. A teniszező Babos Tímea és Zsiga Máté egyesben egyaránt vereséggel folytatta szereplését, előbbi az elődöntőben, utóbbi a negyeddöntőben kapott ki.
![]() |
| Kapás Boglárka másodszor ünnepelhetett érmet Szingapúrban (fotó: Action Images) |
ÚSZÁS
Kapás Boglárka újabb éremmel, ezúttal ezüsttel örvendeztette meg a magyar szurkolókat Szingapúrban: 2:00.99 perces idővel másodikként csapott célba a 200 méteres gyorsúszás fináléjában Tang Ji mögött. A kínai lány a 100 méter után a 200-at is uralta, két testhosszal, 1:58.78-as idővel nyert Kapás előtt.
A 200 méter pillangó győztesének az első ötven méter nem sikerült a legjobban, az első fordulónál a hatodik volt, majd féltávnál negyedik, de a hajrában sikerült megelőznie ausztrál és amerikai ellenfelét, így másodszor is felállhatott a dobogóra Szingapúrban.
| LÁNY 200 M GYORS | ||
| 1. Tang Ji | kínai | 1:58.78 |
| 2. Kapás Boglárka | magyar | + 2.21 |
| 3. Emma McKeon | ausztrál | + 2.40 |
| 4. Kiera Janzen | amerikai | + 3.23 |
| 5. Juliane Reinhold | német | + 4.05 |
| 6. Chloe Francis | új-zélandi | + 4.40 |
A magyar fiú 4x100-as vegyes váltó a hetedik helyen végzett a szerdai döntőben. A mieink 3:47.27-es idővel értek célba, míg a számot 3:42.50 perccel az ausztrál válogatott nyerte meg a franciák és a németek előtt.
A magyar csapat Bernek Péter révén remekül kezdett, hiszen 100 méter után a második helyen állt, de ezt követően visszaesett és az utolsó ember, Zámbó Balázs csak a hetedik helyért csatázhatott, amelyet végül sikerült is megszerezni.
| FIÚ 4x100 M VEGYES VÁLTÓ | |
| 1. Ausztrália (Ackermann, Schafer, To, J. James) | 3:42.50 |
| 2. Franciaország (Pedurand, Rabeisen, Coelho, Metella) | + 1.34 |
| 3. Németország (Diener, Von Lehn, Herrmann, Leithold) | + 1.72 |
| 4. Kína | + 2.01 |
| 5. Oroszország | + 2.15 |
| 6. Dél-Afrika | + 3.30 |
| 7. Magyarország (Bernek Péter, Szána Zsombor, Biczó Bence, Zámbó Balázs) | + 4.77 |
A Nemzeti Sport Online külön rovatában megte- kinthetik sportolóink részletes adatlapját, a magyar érdekeltségű versenyek programját és az eseményről szóló írásainkat. |
ATLÉTIKA
Nguyen Anasztázia remek, 11.89 mp-es idővel egy erős futamban a második helyen végzett a 100 méteres síkfutás selejtezőjében, és ezzel – az ötödik legjobb eredménnyel – bejutott a szombati fináléba.
Nguyen az öt selejtezőfutam közül a harmadikban állt rajthoz, és küzdelmükben hárman is 12 másodperc alatti időt értek el. A futamgyőztes Fany Chalas (Dominikai Köztársaság) 11.70-es ideje az első kör legjobb eredményének bizonyult.
A magasugrás selejtezőjében Czúth Renáta révén volt érdekelve a magyar csapat, versenyzőnk végül 170 centiméteres eredménnyel a 11. lett a tizennégy induló közül.
TENISZ
A teniszezők között Babos Tímea felemás napot tudhat maga mögött: egyesben vereséget szenvedett az elődöntőben, párosban viszont bejutott oda.
A soproni lány az egyéni elődöntőben 6:4, 6:1-re kapott ki Cseng Szaj-szajtól. Babos 4:3-ig tartotta a lépést, ezt követően azonban kínai ellenfele megnyerte az első szettet, majd a másodikban már végig dominált. Babos a harmadik helyért a szlovák Jana Cepelová ellen lép majd pályára.
Egyesben elszenvedett veresége után a belga An-Sophie Mestach oldalán javított, a magyar, belga páros nagy csatában, szuper tie-break után jutott a legjobb négy közé az Isizu Szacsi, Mutagucsi Emi duó ellen.
Babosék ellenfele az elődöntőben a Cseng Szaj-szaj, Tang Hao-csen kínai kettős lesz. .
Zsiga Máté egyéniben Damir Dzumhurral csapott össze a négy közé jutásért. Az első szettet 6:4-re vesztette el, míg a másodikban 3:3-ig fej-fej mellett haladtak a bosnyák teniszezővel, de utána Zsiga már nem tudott gémet nyerni, vagyis két szettben kapott ki.
| FIÚ EGYES, NEGYEDDÖNTŐ |
| Dzumhur (bosnyák, 2.)–Zsiga (magyar, 7.) 6:4, 6:3 |
| LÁNY EGYES, ELŐDÖNTŐ |
| Cseng Szaj-szaj (kínai)–Babos (magyar, 3.) 6:4, 6:1 |
| LÁNY PÁROS, NEGYEDDÖNTŐ |
| Babos, Mestach (magyar, belga, 1.)–Isizu, Mutagucsi (japán) 4:6, 6:3, 14–12 |
EVEZÉS
Ugyan az Uglik Szimóna, Kiss Hella kormányos nélküli kettes mintegy hat másodpercet javítani tudott az elődöntőben elért idejéhez képest az 1000 méteres fináléban, ám a 3:40.58 perc így is csak a döntő hatodik helyére volt elég.
A fiú egypárok küzdelmében Bíró Márk végül szintén elismerésre méltó eredménnyel a hetedik helyen zárt.
| LÁNYOK, KORMÁNYOS NÉLKÜLI KETTES, VÉGEREDMÉNY | ||
| 1. Howard-Merrill, Gammond | brit | 3:28.60 |
| 2. Basher, Aldersey | ausztrál | 3:29.34 |
| 3. Diamanti, Dalamaka | görög | 3:29.37 |
| 4. Coletti, Colombo | olasz | 3:30.05 |
| 5. Gigica, Buzdugan | román | 3:37.32 |
| 6. Uglik, Kiss H. | magyar | 3:40.58 |
KERÉKPÁR
Stubán Ferenc – harminckét induló közül – 4:31.31 perces időeredménnyel a 28. helyen végzett a fiúk egyéni időfutamában. A számot a portugál Rafael Ferreira Reis nyerte meg 3:56.64 perccel.
| FIÚ EGYÉNI IDŐFUTAM | ||
| 1. Rafael Ferreira Reis | portugál | 3:56.64 |
| 2. Jay McCarthy | ausztrál | + 2.99 |
| 3. Michael Andersen | dán | + 3.76 |
| …28. Stubán Ferenc | magyar | + 34.67 |
VÍVÁS
Az olimpia szerdai napján a vívók utoljára léptek pástra, és csapatversenyekben küzdöttek meg egymással. A versenyzőket kontinensek szerint sorolták csoportokba és a magyar Lupkovics Dóra a 3-as jelzésű európai együttesbe kapott besorolást.
Az Amerika 2 ellen (30:28; Lupkovics 7:0-ra veszített) nyert a csapat, így jöhetett az asszó az ötödik pozícióért, ám az Európa 4-től is vereség következett (29:30; Lupkovics 7:4-re nyert), így a hatodik helyen végzett az „összetétel”.
VITORLÁZÁS
A Byte CII hajóosztályban induló Bathó Péter összesítésben a 22. helyen áll két versenynap után a vitorlások versenyében. Bathó a nap első futamán a 26. helyen végzett, a második szakaszon azonban remekelt, és harmadikként ért célba, így összetettben is sikerült előrébb lépnie.
SZÖRFNikl András továbbra is kiválóan teljesít a szörfösök között, hiszen a Techno 293-as osztályban nyolcadik helyről várja a verseny folytatását. Nikl a keddi első futamban 12., a másodikon az előkelő 5. helyen ért célba.
A nap harmadik szakaszát egyébként mind a vitorlásoknál, mind a szörfösöknél törölték a rossz időjárási körülmények miatt.
TORNA
Vágner Levente összetettben a 13. helyen végzett a fiú tornászok összetett versenyében. Vágner jól kezdett, a gyűrű és az ugrás után még a második helyen állt, később azonban visszaesett, így a mezőny második felében végzett a 18 résztvevő között. A számot nagy fölénnyel a japán Kamoto Juja nyerte meg.
| FIÚ ÖSSZETETT VÉGEREDMÉNY | ||
| 1. Kamoto Juja | japán | 86.350 |
| 2. Oleg Sztepko | ukrán | 85.350 |
| 3. Zsu Csiao-dong | kínai | 85.000 |
| 4. Andrei Muntean | román | 84.950 |
| 5. Sam Oldham | brit | 84.650 |
| 6. Daniil Kazacskov | orosz | 84.000 |
| …13. Vágner Levente | magyar | 81.250 |




