Már a negyeddöntőknél tart a Bajnokok Ligája 2011–12-es idénye. Tekintsék át a sorozatot adatbankunk segítségével!
Aranyos nap az uszodában
A pénteki nap kétségkívül a magyar úszók remek szerepléséről marad emlékezetes a szingapúri ifjúsági olimpián. Három számban hat magyar versenyző indult, mindannyian bejutottak a döntőbe, és mind a hármat meg is nyerték, valamint egy bronzérmet is szereztek.
![]() |
| Bernek Péter és Zámbó Balázs is dobogóra állhatott a 200 méteres hátúszás döntője után (Fotó: www.mob.hu) |
ÚSZÁS
Fiú 200 m hát
Az örömünnep a 200 méteres hátúszással kezdődött, mivel Bernek Péter aranyérmet, Zámbó Balázs pedig bronzot nyert. Bernek a legjobb idővel került be a fináléba, majd ott is végig vezetett, és bár a hajrában feljött rá az izraeli Yakov Toumarkin, előnye kitartott a végéig.
Ugyanebben a számban Zámbó Balázs hatalmasat hajrázott, fokozatosan zárkózott fel. Az első ötven méter után csak a nyolcadik volt, majd hetedik, 150 méternél negyedik, a célba pedig már a harmadik helyen érkezett. Majdnem három másodpercet javított a délelőtti idején: akkor 2:04.38-at, most 2:01.60-at úszott.
A Nemzeti Sport Online külön rovatában megte- kinthetik sportolóink részletes adatlapját, a magyar érdekeltségű versenyek programját és az eseményről szóló írásainkat. |
Fiú 200 m pillangó
A 200 méteres pillangóúszásban Biczó Bence 100 méternél vette át a vezetést (50 méternél negyedikként fordult), és ezt követően nem lehetett megállítani. Délelőtti 1:58.63-as idejénél sokkal jobbat, 1:55.89-et úszott, így nyerte meg a dél-afrikai Chad le Clos előtt a versenyt.
Szána Zsombornak egy másodpercet sikerült javítani a középdöntőhöz képest, és 2:01.52-t úszva a hetedik helyen ért célba. Az utolsó ötven méteren tudta lehajrázni a szerb Velimir Sztyepanovicsot.
Lány 400 m gyors
Kapás Boglárka eddig is remekül szerepelt az olimpián, és az úszóversenyek utolsó napján is megmutatta, hogy mekkora tehetség. A 400 méter gyors elején csak elbújt a mezőnyben, aztán 300 méternél átvette a vezetést, és a célba már óriási – majdnem három testhossznyi – előnnyel érkezett. Ezzel két arany- és egy ezüstérem a szingapúri mérlege.
A szám másik magyar versenyzője, Olasz Anna a nyolcadik helyen ért célba. Neki sajnos nem sikerült javítani a délelőtti idején.
| Kapás Boglárka: „Két arany- és egy ezüstérmet sikerült szereznem, ráadásul mindenből megúsztam a legjobbamat. Őszintén szólva csak kétszáz pillangón számítottam aranyra, az utolsó napon megnyert négyszáz gyors csak a ráadás volt. Sokat jelent számomra, hogy én szereztem a magyar sport első ifjúsági olimpiai aranyát.” |
| Bernek Péter: „Kicsit gyengébb volt a mezőny, mint az ifi Eb-n. Főleg európaiak indultak a futamomban, így elvileg tudtam, mire számíthatok. Izraeli ellenfelem mégis kicsit meglepett, hiszen míg a helsinki Eb-n néhány hete nagyon bekezdett, és a végére elfáradt, addig most más taktikával versenyzett és a végén majdnem beért. Szerencsére azért az előnyöm kitartott.” |
| Güttler Károly: „Ezt a napot pontosan így álmodtam meg. Természetesen maximálisan elégedett vagyok. Otthon még nem mertem ilyen jó szereplésről álmodozni, azonban itt a helyszínen már látszott, hogy még igazán szép eredményeket is elérhetünk. Az edzőtábor és a formaidőzítés is tökéletesen sikerült, így a gyerekek világszintű teljesítményt nyújtottak olimpiai számokban. A budapesti Eb után most a világ másik felén is megmutattuk a magyar úszósport erejét. Európa-bajnokságon még rengetegszer úszhatnak ezek a fiatalok, ifjúsági olimpiai szereplésre viszont ez volt az egyetlen lehetőségük. Szerencse, hogy pont most rendezték az első játékokat a fiatalok számára, hiszen így ezek a gyerekek még éppen elindulhattak.” |
VITORLÁZÁS
A nap folyamán két futamot rendeztek a vitorlázók és a szörfösök számára is.
Bathó Péter a Byte C II hajóosztályban a mai első futamban a hetedik, a másodikban a kilencedik pozícióban ért célba, s ezzel tovább javított az összetettbeli pozícióján. Jelenleg, kilenc futammal a vége előtt a 17. helyen áll.
A szörfösöknél Nikl András kicsit visszaesett, pillanatnyilag a 11. összetettben. A korábbi futamok során a tizedik hely körül ért célba, a mai első futamban sajnos csak 18. lett, és a másodikon ehhez képest csupán két helyet tudott javítani, így összetettben a nyolcadikról a 11. helyre csúszott vissza.
TENISZ
Ma még teniszezőnk, Babos Tímea játszott volna a bronzéremért párosban, de a folyamatos esőzés miatt mérkőzését holnapra halasztották.




