Pietsch Tibor
Kibédi Péter
Csillag Péter

A világ legjobb szélsője volt, ma parasportoló lehetne - videók

2014.06.28. | 08:38 18

Nem lehet úgy elhagyni Brazíliavárost Rio de Janeiro irányába, hogy ne esne szó a stadion névadójáról, Mané Garrincháról. 


Hirdetés

 

Minden idők egyik legjobb szélsője, a 20. század legjobbnak választott csapatának jobbszélsője az egyetlen futballista, akiről 2014-es világbajnoki helyszínt neveztek el. 1958-as világbajnok csapattársával, Dino Sanival is beszélgettünk a „kismadárról", a brazil futballöröm megtestesítőjéről.

Egy, csak egy futballista van, akiről vb-helyszínt neveztek el Brazíliában.

Nem Didiről, nem Djalma Santosról, nem Gilmarról, nem Vaváról (csak, hogy néhány elhunyt, többszörös világbajnokot említsünk), nem is a még nagyon is élő Peléről, hanem Garrincháról, a „kismadárról", a brazil nép öröméről. Ráadásul Garrincha az egyetlen futballista, akiről két dolgot is elneveztek a világbajnokságon: a brazíliavárosi Mané Garrincha Nemzeti Stadion mellett a Maracana hazai öltözőjének is ő a névadója – a vendégcsapat egyébiránt a Pelé-öltözőbe megy.

Ez azért sokatmondó.



Az is sokatmondó, hogy ugyan nem mindenki emlékszik rá, de ha tájékozott szurkolónak, újságíróknak, vagy akár volt játékosnak említettem a nevét, azonnal felderültek. Mané Garrincha harmincegy éve meghalt – mint majd látni fogjuk, csúnya körülmények között –, de legendája él, cselei, trükkjei, góljai a brazil futballmemóriába égtek.

A Sao Pauló-i Futballmúzeumban külön helyet kapott Garrincha, korabeli felvételek segítségével visszanézhetjük a „Nép öröme", avagy a „Görbe lábú angyal" legjobb megmozdulásait. Szédítő vele találkozni. A hihetetlen, védőbosszantó, hátvéd-megsemmisítő cseleket, az éles szögből eleresztett bombákat, a szabadrúgásokat földbe gyökerezett lábbal néztem. A váratlan, villámgyors testcselek és rágyorsítások egy mai védőt is pokoli nehéz feladat elé állítanának. El kell hinnem, hogy jó napján tarthatatlan volt a pályán.

Szembesültem Garrincha kaotikus zsenijével.



Története csúnyán kezdődött, és csúnyán is ért véget – happy endről szó sem volt. Manuel Francisco dos Santos (Mané) Rio de Janeiro államban, Pau Grande-ban született egy súlyosan alkoholista apával terhelt családba, annyi problémával, mellyel ma valószínűleg sosem engednék profi futballistának állni – több testi fogyatékossága alapján is be lehetne sorolni a parasportolók közé. Egyes vélemények szerint az is csoda volt, hogy járni tudott, nem hogy futballozni. Mindkét lába görbe volt, egyik befelé, a másik kifelé állt, bal lába hat centiméterrel (!) volt rövidebb a jobbnál, gerince is deformálódott. Korrekciós műtéteket próbáltak rajta végrehajtani, de ezek további torzulásokat okoztak. Az orvosok hiába próbálták lebeszélni a futballról, Garrincha – beceneve kismadarat, egészen pontosan ökörszemet jelent – hallani sem akart erről, és neki lett igaza.

Igaza lett, már csak azért is, mert testi fogyatékosságaiból előnyt tudott kovácsolni a futballpályán. A döbbenetes cselezőképességgel megáldott, „kusza lábú" Garrinchával szemben a védők rendre tehetetlennek bizonyultak, fogalmuk sem volt, hogy mit várhatnak tőle. A már tizennégy évesen dolgozó fiúból tizenkilenc évesen családapa lett (Nair Marques, Garrincha első felesége nyolc leánygyermeknek adott végül életet házasságuk alatt), és csak egy évvel később írta alá első profi szerződését, a Botafogóhoz, melyhez pályafutása nagy részében hű is maradt. Azzal kezdte, hogy még próbajátékosként – előtte több csapat kipróbálta, és nem tartott rá igényt – az első edzésen bebőrözte a brazil futball tán legjobb védőjét, a válogatott Nílton Santost.



„Az első labdaérintéséből kaptam egy hatalmas kötényt. Az edzés után odamentem a klubvezetőkhöz, és azt mondtam, ezt a srácot azonnal igazolják le. Szerencsére hallgattak rám" – emlékezett vissza Nílton Santos az esetre.

Hamarosan a carioca bajnokság védői is megismerték Garrinchát, aki kiszámíthatatlan játékával teljes káoszt hozott a pályára, melyet nagyjából csak ő tudott átlátni. Az 1954-es vb-keretbe még nem került be, ám 1955-ben, harmadik felnőtt szezonjában már felölthette a selecao mezét. Tizenegy éven keresztül szinte állandó kerettag maradt. Az 1958-as világbajnokságon a brazil csapattal dolgozó pszichológus, Joao Carvalhaes azt javasolta, hogy felelőtlensége és megbízhatatlansága, no meg pocsék pszichológiai teszteredményei miatt ne kerüljön be a csapatba, de a Szovjetunió ellen, a harmadik csoportmérkőzésen mégis kezdő lett a csapattársak kérésére, a sérüléséből felépülő Pelével együtt. Ez lett a nyerő kombináció.

Vicente Feola szövetségi kapitány meg akarta félemlíteni a szovjeteket, a taktikai utasítása annyi volt, hogy az első labda menjen Garrinchához, ő majd elintézi. Elintézte. Garrincha zúgó kapufával kezdett, egy perc alatt gyakorlatilag porig alázta az őt „őrző" Borisz Kuznyecovot, hogy aztán végül a 3. percben egy Didi-Vavá akció után Brazília megszerezze a vezetést. Ney Bianchi korabeli összesítése szerint a kapufa előtti negyven másodpercben Kuznyecovot négyszer cselezte ki és kétszer ültette le Garrincha, meg egyszer „szétszórta" két védőtársával együtt. A jobbszélső ki se került ezt követően a Brazília első világbajnoki címét megszerző csapatból.

Garrincha itt még mellékszereplő volt (gólt nem szerzett a vb-n, de a döntőben nagyon kellettek a gólpasszai), négy évvel később, Chilében viszont már főszereplő – Amarildóval együtt vezették sikerre a sérülés miatt kiváló Pelét elvesztő selecaót. Garrincha társgólkirály és a torna legjobb játékosa lett, úgy is, hogy az elődöntőben, Chile ellen törlesztésért a kiállítás sorsára jutott. Nem tiltották el, így ott lehetett a Csehszlovákia ellen 3:1-re megnyert döntőben, a második világbajnoki címmel pedig karrierje csúcsára ért.

„Milyen bolygóról jött Garrincha?!" – kérdezte egy chilei lap szalagcímében.

Négy évvel később már túlsúlyosan és edzéshiányosan hatalmas szabadrúgásgóllal nyitott az angliai tornán, majd a Goodison Parkban csapatával együtt meghajolt a magyarok előtt. Ez a 3:1-es vereség volt utolsó válogatott mérkőzése, egyben az egyetlen az ötvenből, melyet Garrinchával a soraiban elveszített a brazil nemzeti csapat. A hosszú évek óta súlyos térdproblémákkal és fájdalmakkal küszködő, megkopott robbanékonyságú Garrincha ekkor már otthagyta a Botafogót, és megkezdte vándormadár éveit, melyek végén, 1973-ban a Maracanában búcsúzott a labdarúgástól, 131 000 néző előtt.



Hamar elfeledett és tragikus hős lett belőle. Imádta a nőket (legkevesebb 14 gyermeke született, a pontos szám nem ismert – van olyan becslés, mely szerint a valós szám 32), és apjához hasonlóan az alkoholt is. Közlekedési balesetek sorát szenvedte el – az egyikben meghalt mellette ülő anyósa, a szélső magát okolta, kétszer is öngyilkosságot kísérelt meg –, második felesége, Elsa Soares azt követően hagyta el, hogy Garrincha egy vita során megütötte. A nyolcvanas évek elejére gyógyíthatatlan alkoholista lett, emberi roncsként halt meg 1983-ban, májzsugor következtében, kóma után. A halálát megelőző évben nyolcszor kellett kórházba szállítani.

Amikor az 1958-as világbajnok brazil csapat középpályását, Dino Sanit látogattuk meg Sao Pauló-i lakásán, Garrincháról is kérdeztem. A gyakran nagyon szűkszavú válaszokat adó idős futball-legenda felélénkült a visszaemlékezéstől.

„Mané Garrincha egy szuper játékos volt, nem élt hozzá, és nem is lesz hozzá hasonló futballista a világon. Ilyen jobbszélső nem volt még egy. Úgy uralta a játékot, úgy cselezett, ahogy csak akart. Nem lehetett őrizni" – kezdte Dino Sani, aki ellenfélként is szembenézett Garrinchával, igaz, szerencséjére nem balhátvéd volt.

„Pelé és Garrincha a két legnagyobb, de a közönség Garrincháért rajongott jobban. Imádták, mert szórakoztatta a játékával a nézőket. Hihetetlen cselei voltak. Úgy futott, mintha tovább vezette volna a labdát, de „elhagyta" azt, a védők meg kísérték tovább. Irányt váltott, visszafordult érte, a védők pedig már sehol sem voltak. Bohócot csinált a védőkből. Minden védőt Joaónak (Jánosnak) hívott, és minden Joaót faképnél hagyott" – folytatta a visszaemlékezést Dino Sani a jóval csapattársai többsége előtt elhunyt szélsőről.

Garrinchát több millió futballszurkoló kísérte utolsó útjára. „Obrigado, Garrincha, por você ter vivido" („Köszönjük, Garrincha, hogy éltél!") – írták ki.  „Ele era uma criança doce, falava com os passarinhos" („Édes gyermek volt, a madárkákkal társalgott") – áll megdöbbentően egyszerű és szegényes sírkövén, a Raiz da Serra temetőben.



Mané Garrincha sosem élt Brazíliavárosban, de amikor a helyi Nemzeti Stadiont újjáépíttették, ő lett a névadó – a kaotikus futballzseni a tökéletes tervezésű, rendezett fővárosban. Brazíliaváros és Garrincha  – egymás szöges ellentétei. Kanyarodjunk vissza, ahonnan elindultunk: ő az egyetlen futballista, akiről 2014-es vb-stadiont neveztek el.

Ennyit jelent Brazíliának.

MANUEL FRANCISCO DOS SANTOS „MANÉ GARRINCHA"
Született: 1933.10.28.
Elhunyt: 1983.01.20.
Posztja: jobbszélső
Klubjai: Botafogo (1953-65), Corinthians (1966-67), Portuguesa (1967), Atlético Junior (kolumbiai, 1968), Flamengo (1968-69), Olaria (1972)
Legnagyobb sikerei:
kétszeres világbajnok (1958, 1962), a világbajnokság legjobb játékosa (1962), a világbajnokság gólkirálya (1962), brazil bajnok (1962, 1964), állami bajnok (1957, 1961, 1962), a 20. század legjobb csapatának jobbszélsője, a brazil futball Hírességek Csarnokának tagja.

Tipografia: Garrincha from Carina Queiroga on Vimeo.



GARRINCHÁRÓL MONDTÁK
„Az vagyok, amit látsz, sosem változtam meg. Mindig bolondoztam, mindig örömmel játszottam, ennyi. Sosem felejtem azt sem, honnan jöttem és mi voltam." (Garrincha magáról)
„Sosem lettem volna háromszoros világbajnok nélküle. Ha mindketten a pályán voltunk, Brazília soha nem szenvedett vereséget." (Pelé)
„A játékért magáért, szerelemből futballozott. Volt, hogy az egyik nap velünk ivott, másnap meg a Maracanában lépett pályára." (Malvina, Garrincha barátja)
„Ha a pályán volt, a futballpályából cirkusz lett, a labdából engedelmes állat, a mérkőzés pedig parti. Olyan trükköket mutatott, hogy a nézők nem hittek a szemüknek" (Eduardo Galeano, költő, író)
„Garrincha volt a legamatőrebb profi játékos a futballtörténetben. Nem a góllövés érdekelte, nem is a győzelem, nem is a pénz. Ez mind csak a civilizáció terméke volt (...) Garrincha vad tehetség volt, csak cselezni akart." (Ruy Castro, Garrincha életrajzírója)
„A szex volt az erőnléti edzése." (Ugyanő)
„Értelmetlenség taktikai utasítást adni neki. A Botafogóban taktikai értekezleten mindig azt mondjuk, menjen pingpongozni inkább. Teljesen kiszámíthatatlan. Ha üres kapuig cselezi magát, lepasszolja. Máskor nullszögből bombáz. Csak azt csinálja, ami épp abban a pillanatban eszébe jut. Utasításokat pedig nem követ." (Paulo Amaral, a Botafogo és a brazil válogatott volt erőnléti edzője)
„Büszke vagyok rá, hogy sok meccsen láthattam. Földönkívüli játékos volt, soha nem lesz hozzá fogható. Mindenkit boldoggá tudott tenni a játékával, a kedvéért mentek ki a mérkőzésekre. A rivalizálásokon fölül állt, mindenki rajongott érte." (Egy brazil futballszurkoló hozzászólása a BBC megemlékezéséhez 2009-ből)

 

A helyszínről tudósít
Marosi Gergely

Hirdetés

Címkék

Friss kommentek


Hirdetés