Már a negyeddöntőknél tart a Bajnokok Ligája 2011–12-es idénye. Tekintsék át a sorozatot adatbankunk segítségével!
„Tessék megtörni az Ibra-átkot!”
Tanácsolta Puhl Sándor Korcsmár Zsoltnak a Sport2 Harmadik Félidő című futballshow-jában. A válogatott hátvéd mástól is kapott némi támogatást, de a jelen ászai mellett a régmúlt nagyjai is feltűntek a műsorban, akik még gasztronómiai élményben is részesültek.
![]() |
| A Bognár, Kovács kettős (balra) legyőzte Zavarovékat a csocsópartiban |
Jöjjön el, és nézze meg a Sport2 élő futballshow-ját szeptember 11-én! Melyik norvég csapatban játszik Korcsmár Zsolt?
A) Brann Megfejtéseiket a zsofia.vilo@chellocentraleurope.com e-mail címen várjuk. |
Meglepődhetett a rendszeres Harmadik Félidő-néző, hiszen a szokásokkal ellentétben Molnár Mátyás mellett nem Lipcsei Betta, hanem Takács Rita köszöntötte a nézőket. Azért Betta is jelentkezett, egyenesen Brazíliából, hiszen most is épp a szeptemberi Miss Universe szépségversenyre készül. Videoüzenetben adta át a stafétabotot Ritának, aki örömmel vetette bele magát a munkába. Elsőként a vasárnap esti összecsapás elemezhette a szakértőkkel.
Nagy pofon érte a Fradit vasárnap este, hiszen a Puskás Ferenc Stadiont búcsúztató, Vasas elleni utolsó kettős rangadón sem sikerült helyre tenni a zöld-fehérek szekerét. A Sport Tv három állandó szakértője közül Puhl Sándor szerint ez a csapat gyenge, Zombori Sándor is osztja véleményét, állítása szerint a keret 85%-a nem Fradi-szintű labdarúgó, Nyilasi Tibor pedig ezt azzal fokozta, hogy meglátása szerint átok ül a csapaton, azért nincs szerencséje.
A forduló elemzéséhez hozzátartozik, hogy Bognár György ismét színt vallott a Coulibaly-ügyben: „Változott a véleményem róla. Nagyon jó passzban van, és ennek én is nagyon örülök." A százszázalékos Loki csatára a hetedik fordulóban is beköszönt az ellenfélnek, akárcsak Völgyi Dániel a Győri ETO védője a ZTE-nek. A látványosan futballozó játékost meg is hívták a Harmadik Félidőbe.
![]() |
| Völgyi Dánielnek a győzelem ízét kellett megtalálnia |
Völgyit megismerve egy ifjú reménységet láthattunk, aki már a modern technika vívmányainak alkalmazásával is népszerűsíti magát és a labdarúgást. Szily László, író-újságíró szerint ez a jövő, a nyugati példákból okulva a közösségi média és az internet minden lehetőségét kihasználva lehet közelebb kerülni a szurkolókhoz. Talán egy jó borozás is segíthet...
A két házigazda, Takács Rita és Molnár Mátyás Villányba látogatott, ahol a PMFC tulajdonosa, Matyi Dezső pincéjét tekintették meg, ahol Mészáros Ferenc, a csapat mestere vezette őket körbe. Nem mindig volt ő sem szakértő, hiszen egykor Belgiumban öntött ő már kólát vörösborba...Ma ezt már nem tenné, de nem ez a szakmája, azt meghagyja a nagyoknak. Például Gere Attilának és Rókusfalvy Pálnak, akik a Harmadik Félidő arénájába is elhoztak pár palackot a legjobbak közül. A borokkal nem túl jó barátságot ápoló Völgyi Dániel feladata volt megtalálni a győzelem ízét. Több kóstoláson át vezetett oda az út, de sikerült. A két ismert borász a labdarúgással is kacérkodik, hiszen a borászválogatott tagjaként az idén ezüstérmet szerzett az első borász Eb-n. Magyar Zoltán, aki immár közel öt éve a csapat szövetségi kapitánya, büszke a tanítványokra, akik úgy tudnak egy csapatban küzdeni, hogy a magánéletben versenytársak az üzletekben.
Szíve szerint Eb-re készülne Korcsmár Zsolt is, akinek az „Ibra-átokkal" kell majd megbirkóznia a pénteki, Svédország elleni Eb-selejtezőn a Puskás-stadionban. A sérülésekkel tizedelt csapattól extrateljesítményre lesz szükség. Ezt a válogatott védő is tudja, aki szeretne minél jobb szellemben pályára lépni pénteken, immár másodszor a nemzeti csapat mezében.
![]() |
| A KÉPGALÉRIA MEGTEKINTÉSÉHEZ KATTINTSON A KÉPRE! |
A '86-os magyar válogatott is jó szellemben játszott szombat délután, hiszen a FociFesztiválon 5–5-ös döntetlennel bizonyította, hogy túlzó volt a mexikói 0–6 a szovjetek ellen. A csapat két játékosa, Bognár György és Kovács Kálmán ott volt a Harmadik Félidőben, akárcsak az exszovjet legenda, Alekszandr Zavarov. Természetesen a pókok és a tészta is szóba került.
Előbbiről Kovács Kálmán elárulta, hogy nem a szállodában, hanem az öltözőben volt, és szerencsét kellett volna hoznia, míg a formahanyatlásért sokkal inkább a pótalapozás, és nem a tészta volt a felelős. „Talán az volt a baj, hogy olimpiai bajnok chef utazott a csapattal, és ez csak egy világbajnokság volt" – jegyezte meg viccesen. Zavarovék is saját szakáccsal mentek Mexikóba anno, és az ominózus meccs előtt salátát, borscsot és csirkét ettek. Zavarov most megkóstolhatta a tésztát, és úgy tűnt, ízlett neki. Meglepetésére a tésztaevés után csocsóznia kellett, amely során Molnár Mátyással egy párt alkotva 2–1-es vereséget szenvedett a Bognár, Kovács kettős ellen. Lehet, mégis volt valami abban a tésztában...
Egy hét múlva éppen bajnoki szünet lesz, így nem lesz Harmadik Félidő sem. Ellenben a Svédország elleni sorsdöntő Eb-selejtezőt pénteken a 18.45-től kezdődő műsor keretében láthatják a Sport1-en!
Harmadik Félidő: augusztus 29., hétfő, 19.30, SPORT1 (ism.)
Harmadik Félidő: augusztus 30., kedd, 19.30, SPORTM (ism.)






