Egervári: Minden vb-selejtezőn a győzelem a cél

2011.10.17. Utolsó módosítás: 2012.05.13 02:56:16

A Sport2 futballshow-jában, a Harmadik Félidő Extrában Egervári Sándor, a magyar válogatott szövetségi kapitánya vendégeskedett, aki a csapat elmúlt másfél évéről, jelenéről és jövőjéről beszélt.

Egervári Sándor a Harmadik Félidőben értékelte a válogatott Eb-selejtezős szereplését (Fotó: Németh Ferenc)

 

Az interjú – amelyet Takács Rita és Petur András, a műsor két házigazdája vezényelt le – kérdései négy téma köré csoportosultak. Először a csapatépítés került terítékre. A szakértők szerint Szabics Imre reaktiválása volt az egyik legjobb lépés az elmúlt másfél évben. A kapitány viszont a komplett csapatra büszke.

„Azért, mert a rutinosak befogadóak voltak, a fiatalok pedig alkalmazkodni tudtak a trendhez. Azok a játékosok viszont, akik nem értettek egyet a válogatási elveinkkel, mert bizalmatlanok voltak az újoncok felé, kikoptak a csapatból" – mondta a kapitány, majd hozzátette, hogy mostanra mindenki tiszteli a másikat, és kisegítik egymást a pályán és a pályán kívül egyaránt.

Az elmúlt 25 év legjobb eredményével és az Európa-bajnoki reményekkel sikerült újra lázba hozni a szurkolókat, akik Hollandia, Svédország és Finnország ellen is megtöltötték a Puskás Ferenc Stadiont. A finnek ellen azonban nem sikerült győzelemmel zárni a sorozatot.

„Sajnos a siker örömét sem a szurkolóknak, sem magunknak nem sikerült megadni. Magasra emeltük a lécet, és ezt most nem tudtuk átugrani. Elvárható lett volna, hogy begyűjtsük a három pontot" – foglalta össze a záró mérkőzés tanulságait a kapitány, aki a második félidei játékkal nagyon nem volt elégedett. A telt házas mérkőzések után adva volt a kérdés, hogy hol lesz a csapat otthona, ha elköszönnek a Puskás-stadiontól.

„Tudomásom szerint az UEFA szabályainak a fehérvári és a győri stadion felel meg. Én Diósgyőrben és Debrecenben is játszanék a remek hangulat miatt, de az infrastrukturális lehetőségek miatt erre kevés esélyt látok" – válaszolt Egervári Petur András kérdésére.

Ezzel már fel is vezette a 2014-es világbajnoki selejtezőket, amelyeket Hollandiával, Törökországgal, Romániával, Észtországgal és Andorrával vív majd meg a nemzeti csapat.

„Minden mérkőzést meg szeretnénk nyerni. Nehéz csoport lesz, bár a harmadik kalapban voltunk, nagyon kiegyensúlyozott csoportba kerültünk. Négy csapat könnyen keresztbe verheti egymást, ezért végig topon kell lennünk – utalt arra, hogy vélhetően nem lesz elég egy hazai pályán szerzett győzelem. A megterhelő sorozatban a játékosok klubjaikban betöltött szerepén legalább annyi múlik majd, mint a válogatott szakmai stábján. – A játékosok jelentős részét fizikailag nyilván a klubjukban készítik fel. Ha kiverekszik a kezdőcsapat státuszát, akkor egyénileg előrébb léphetnek, és ez a válogatottat is jobbá teheti. Itthon ránk már csak a taktikai felkészítés vár."

A szövetségi kapitány személyisége is meghatározza a nemzeti csapat képét. Ez a munka 24 órás elfoglaltsággal jár, de mivel Egervári Sándor nagyon családszerető ember, mindig igyekezett megtalálni az egyensúlyt a munka és a család között, hogy harmonikus legyen a magánélete és a csapattal való viszonya is. Napi rendszerességgel úszik és fut, aminek kulcsszerepe van abban, hogy rendezze a gondolatait, de ez még a kezdőcsapatra is hatással van.

„Futás közben jutnak eszembe a legfontosabb dolgok. Posztonként körözök, az első kör a kapus, az utolsó az ék. Azon gondolkozom, hogy egy-egy poszton milyen lehetőségeink vannak, és milyen tanácsot adhatnék egy-egy játékosnak. A 12. kör a cseréké, a 13. a családé, hogy teljes legyen a kép" – tudtuk meg tőle.

A válogatottra november 11-én egy eddig még meg nem nevezett ellenfél vár, 15-én pedig a Lengyelország elleni felkészülési mérkőzés következik – erősítette meg a kapitány a korábbi információkat a Harmadik Félidőben.