Spanyolország maradt az európai trónon

Vágólapra másolva!
2010.01.30. 22:20
null
Ortiz lábát már elhagyta a labda, úton a jobb felső sarokba (Fotó: Szabó Miklós)
Címkék
A spanyol válogatott megvédte címét, miután a hetedik futsal Európa-bajnokság debreceni döntőjében 4–2-re legyőzte Portugáliát.

A fantasztikusan játszó címvédő válogatott Javi Rodríguez vezérletével már a találkozó elejétől kezdve futószalagon szállította a veszélyesebbnél veszélyesebb helyzeteket, és bár Bébé számos alkalommal szépen védett, az egyik portugál labdavesztés után Ortiz pazar bombáját már nem tudta hárítani: a spanyol játékos egy csel után a jobb felső sarokba lőtt (1–0).

A kapott gól után a portugálok szinte azonnal válaszolhattak volna, ám Pedro Cary lövése nem hozott újabb találatot. Ezt követően azonban ismét a spanyolok alakítottak ki helyzeteket, amelyek közül Javi Rodríguez a 13. perc legelején egyet ki is használt: a hatosra felpasszolt labdát szelídítette meg Kike őrizetében, majd a kapunak háttal állva védője lába között – és Bébé mellett – sarokkal a hálóba lőtt (2–0).

A már-már gálázó spanyolok a félidő végéhez közeledve ismét gyönyörű helyzetet dolgoztak ki, a Fernandaónak fellöbbölt labdát – amely épp az előtte helyezkedő portugál feje felett szállt át hozzá – a címzett mellel készítette le Álvarónak, aki bal oldalról, kapásból a jobb alsó sarok felé zúdított, Bébé azonban résen volt.

A második játékrész kiegyenlítettebben indult, a spanyolok csak érvénytelen gólig jutottak, a többi esetben hárított Bébé – aki Alvaro bődületes kapufájánál a szerencsével sem állt hadilábon –, illetve a másik oldalon hibátlanul védő Luis Amado, így az Európa-bajnokság utolsó tíz percéhez érkezve továbbra is kétgólos volt a címvédő előnye.

Nyolc perccel a találkozó vége előtt hatalmas portugál lehetőséget láthatott a publikum, Leitao emelésénél Luis Amado már verve volt, szerencséjére a jobb oldali kapufáról kifelé pattant a labda, pont Pedro Costa elé, aki kissé jobbról egyből kapura lőtt, a felkászálódó kapus azonban még a gólvonal előtt hárítani tudott. Jellemző a találkozó összképére, hogy az ellentámadás végén kis híján a spanyolok szereztek újabb gólt.

Ez akkor még nem sikerült, négy perccel a találkozó vége előtt viszont már igen: kapu előtti kavarodás után a luzitán védő rosszul szabadított fel, épp a hatos vonalán álló Lint találta telibe, ő mellel átvette, majd kapásból a kapuba zúdította a labdát (3–0).

A portugálok ezután levitték Bébét, a plusz egy mezőnyjátékossal járó fölényt Goncalo Alves használta ki, aki jobbról parádés gólt lőtt a jobb felső sarokba (3–1).

Sőt! Egy perc sem telt el, és már csak egy gól volt a két csapat közötti különbség: újabb kapu előtti kavarodás végén Joel  Queirós talált be, és még több, mint másfél perc hátra volt (3–2).

Hiába azonban a sok portugál lehetőség, Goncalo Alves felszabadítása épp Daniel elé került, aki a vészkapus lábai között a hálóba lőtt (4–2).

Újabb találat már nem esett, Spanyolország nyert, sikerével ötödik alkalommal ülhetett fel Európa trónjára.

FUTSAL EURÓPA-BAJNOKSÁG 
DÖNTŐ

Portugália–Spanyolország 2–4 (0–2)
Debrecen, Főnix Csarnok. Vezette: Massimo Cumbo (olasz), Kovács Gábor (magyar)

Portugália: Bébé - Pedro Costa, Arnaldo, Gonçalo Alves, Pedro Cary. Csere: Joao Benedito, Evandro, Leitao, Joel Queirós, Cardinal, Israel, Joao Matos. Szövetségi edző: Orlando Francisco Alves Duarte.

Spanyolország: Luis Amado - Álvaro, Javi Rodríguez, Kike. Borja. Csere: Juanjo, Ortiz, Jordi Torras, Fernandao, Juanra, Lin, Daniel. Szövetségi edző: José Venancio López Hierro.

Gólszerző: Gonçalo Alves a 38., Joel Queirós a 39. illetve Ortiz a 9., Javi Rodríguez a 13., Lin a 36., Daniel a 40. percben

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik