Madarász János: A csúcson szeretném befejezni

Gyerekként a Honvédnál kezdett futballozni, és bár rövid ideig az is felvetődött, hogy kapusként folytatja, a gólszerzés a támadósorba csábította. Idővel Budakalászra került, ahol ugyan Pintér Sándor ígéretes jövőt jósolt neki, ám ő a lazább életvitelt favorizálta a profi sporttal szemben.

„A barátokra fordítottam az időm nagy részét, diszkóztam, és közben megismerkedtem a futsallal, amely a kezdeti idegenkedés után az életem lett – mondta a játékos. – Hozzá kellett szokni, hogy nem pattog a labda, más a játék ritmusa, de beletanultam, s immár semmilyen nagypályás karrierre sem cserélném el. A termetem legalább annyira előny, mint hátrány, hiszen a hosszú lábaimnak köszönhetően képes vagyok elveszettnek hitt labdákat megcsípni, belepiszkálni a lövésbe, de idő kell, hogy felgyorsuljak. Ugyanakkor még ha úgy is tűnik kívülről, nem vagyok lomha. Az egyik edzésen Gyurcsányi Zsolttal futottam párban, aki nem tudott meglógni mellőlem, és meg is jegyzete: »Madi, te gyors vagy«.”

Hogy remekül érzi a kaput, az nem kérdés. Madarász János 114 válogatott meccsén 96 gólt szerzett, és bízik benne, hogy az Eb-n jubilál. A center egy csatát már megnyert, hiszen tökéletesen felépült súlyos sérüléséből, de pályafutásának további alakulását a torna határozza meg.

„Az Európa-bajnokság előtt kétszer játszunk a finnekkel, két csoportmeccs is biztos, így ha szerencsém van, a minimum négy találkozón összejöhet a századik gól. Örök optimista vagyok; emlékszem, amikor megsérültem, a szintén sérült Tóth Szabival ültünk az öltözőben. Mosolyogtam, és mondtam a társamnak, ne aggódjon, felépülünk és ott leszünk a kontinensbajnokságon. Sok viadalon jártunk már a válogatottal, ám sosem értünk rajongott a közönség, ezért különleges élmény lesz a hazai Európa-bajnokság. Fontos, hogy ne legyünk kishitűek, és mindenki fogadja el, van esélyünk a bravúrra. Sorsdöntő hetek előtt állok: a torna alatt és után kell átrágnom magam a lehetőségeken – ha nem bírja a lábam, ha úgy ítélem meg, erőlködöm, lemondom a válogatottságot. De tudja mit, ha szenzációs eredményt érünk el, akkor is befejezem. Úgy tényleg a csúcson hagyhatom abba."

A honi kispályás futballban lévő lehetőségeket össze sem lehet hasonlítani a nagypályáséval, és a különbségek bizonyítják: Magyarországon továbbra is mostohatestvérként kezelik a futsalt. Madarász János így jobb híján BMW helyett BKV-val jár.

„Nem vitás, összehasonlíthatatlan a futsal megítélése a nagypályás futballéval, de nem a behatárolt lehetőségek miatt választom a tömegközlekedést. Sosem motivált az autóvezetés, ráadásul mindig elkényeztettek a társaim, háztól házig furikáztak, úgyhogy nem kényszerültem sofőrszerepre. Jobb nekem a busz, a villamos – olvasgatok, nézelődöm. Nem jellemző, hogy megrohamoznak, de volt rá példa, hogy autogramot kértek tőlem – a körülöttünk lévőkön pedig látszott, fogalmuk sincs, ki vagyok. Azért egy eset emlékezetes marad: egy kissrác futsallabdát kért karácsonyra az én szignómmal. Megható volt."