- Utolsó módosítás:
- 2011-12-01 02:43:22
A korábbi vízilabdázó a svédekre fogad, de azért bízik a válogatott sikerében Stockholmban
Csapó Dudi: A svédek rutinból nyerhetnek
Sokan kötnek fogadásokat a magyar válogatott meccsei előtt, nincs ez másként most sem, és fogadott Csapó Gábor is a pénteki találkozó előtt. Dudi elmondta, hogy szurkolni fog a magyaroknak, de ezúttal még nem számít jó eredményre, mert van még hova fejlődnie a nemzeti csapatnak.
![]() |
| Dudi szerint a svédek ismét elkapják a magyarokat (fotó: Szabó Miklós – archív) |
A korábbi nagyszerű vízilabdázó fogadott még a BetClicen az angol, a német és a francia válogatott győzelmére is, miután a pénteki selejtezők közül ezek a csapatok játsszák a legérdekesebbnek tűnő mérkőzéseket. A franciáknál már Laurent Blanc lesz a kispadon, és a Les Bleus Fehéroroszországot fogadja, az angolok Bulgáriát látják vendégül, míg a német válogatott Belgiumban vendégszerepel.
Dudi ezeket a fogadásokat úgy kommentálta, hogy „a körülmények alapján győzniük kell, hiszen az angolok otthon kezdik a selejtezőket, a franciáknál új edző van, míg a németek mindenképpen jobbak Belgiumnál.”
A fő kérdés ettől függetlenül persze a magyar csapat várható szereplése Stockholmban, ezzel kapcsolatban Dudi nem volt kifejezetten bizakodó.
„Sajnos az elmúlt időszakban egyszer sem sikerült úgy meccset nyernünk a svédek ellen, hogy jobbak is voltunk, és egyelőre nekem az az érzésem, hogy ugyan van bennünk akarat, de még nem álltunk össze teljesen, van még mit dolgozni a válogatotton. Az más kérdés, hogy a svédek esetében ugyanez igaz, nekik is van még hova fejlődniük, ám ők rutinból így is meg tudják nyerni a meccseket. Ettől még természetesen: Hajrá, magyarok!”
| Esemény | Tippelt kimenetel | Odds | Megtett tét | Lehetséges nyeremény |
| Svédország–Magyarország | Svédo. nyer | 1.40 | 10 000 ft | 36 700 ft |
| Anglia–Bulgária | Anglia nyer | 1.30 | ||
| Belgium–Németország | Németo. nyer | 1.55 | ||
| Franciao.–Fehéroroszo. | Franciao. nyer | 1.30 | ||
| LEHETSÉGES NYEREMÉNY 10 000 forintra: 36 700 ft | ||||
-
24 óra sport
-
Legolvasottabb
- 00:35 Felkészülés: a Gyirmót kikapott horvát ellenfelével szemben, a Szolnok nyert
- 00:14 Videó: Egy labdán múlt, hogy a Szolnok győz vagy veszít - Pór Péter
- 23:57 Király-kupa: Bilbaóban vastapssal ért véget a Mirandés csodája
- 23:38 Férfi kézilabda: 16 játékos és három időkérés az olimpiai selejtezőn
- 23:18 NS: Miért otthon mosta a szerelését Halmosi? - szerda
- 23:01 Videó: súlyos rendbontás Kolumbiában, szurkolók a pályán
- 22:49 Anglia: Futáccsal a fedélzeten kapott ki a Portsmouth Birminghamben
- 22:45 Férfi kézilabda: Mocsai Tamásék két góllal kaptak ki a Lemgótól
- 22:35 Futsal Eb: az olaszok drámai csatában győzték le a portugálokat
- 22:26 Német Kupa: a Dortmund négyet vágott az eddig gólt sem kapó Kielnek
- 22:11 Férfi kosár EuroChallenge: drámai csatában kapott ki a Szolnok
- 21:58 Tenisz: Arn negyedik mérkőzésén vereséget szenvedett Párizsban
- 21:51 PMFC: Pákolicz ismét Nyíregyházán, boszniai védő érkezett
- 21:32 Serie A: speciális szabályokkal folytatják a félbeszakadt Roma-meccset
- 21:19 Kajak-kenu: a sportág első magyar vb-érmesére emlékeztek
- Király-kupa: Bilbaóban vastapssal ért véget a Mirandés csodája
- Jeles ötös: a futball Eb-k öt legkiválóbb csapata
- Räikkönen zárta az élen az első 2012-es tesztnapot
- Férfi kézilabda: 16 játékos és három időkérés az olimpiai selejtezőn
- Bikinire vetkőzött a csinos műsorvezetőnő a New York-i télben - képek
- Serie A: speciális szabályokkal folytatják a félbeszakadt Roma-meccset
- NS: Miért otthon mosta a szerelését Halmosi? - szerda
- A Dortmund szétzilálta az eddig remek kieli védelmet
- A Szolnok drámai csatában kapott ki idegenben
- Videó: minden idők „leggyilkosabb” öngólja egy női meccsről!
- Hódíthat a Lenge Liga: jó csajok, kevés ruha, amerikai futball - képek, videók!
- A Valencia edzője szerdán győzni megy a Camp Nouba
- Két „Puskás-stadion” lehet egymás mellett
- Felkészülés: Dzsudzsák egy félidőt játszott, a Dinamo ikszelt a Spartával
- Kézilabda: Mocsai Lajost nem foglalkoztatja a klubcsere
- Lassan felébredhetünk: a portugálok is elvitték a három pontot
- Állítsa össze a „lemaradók válogatottját"!
- Koeman: „Nagyon sokat kell még fejlődnünk"
- „Szerzett pontjaik alapján többet vártunk a magyaroktól”
- „Dzsudzsák a magyarok C. Ronaldója"
- „Az U20-as válogatottban megvan az, ami a nagyoknál hiányzik"
- Argentína mélyponton: öt vb-selejtezőn négy vereség
- Richardson lenne a legjobb szabadrúgáslövő?
- Erwin Koeman: „Az egy pont már kevés!”
- Televízióműsor
- Körkép hajrá előtt – mely országok mehetnek Dél-Afrikába?
- VB-ADATBANK, 4. ZÓNA: EURÓPA
- Az angolok kijutottak a világbajnokságra
- A mieink optimisták, a portugálok magabiztosak
- Dél-Afrika háborúval fenyeget Semenya miatt







