Vb 2014: Sao Paulóban kezdődik és a Maracanában zárul a torna

Vágólapra másolva!
2011.10.20. 20:21
Címkék
A korábbi bizonytalanságok ellenére az eredeti terveknek megfelelően Rio de Janeiróban, a legendás Maracana Stadionban játsszák majd a 2014-es brazíliai labdarúgó-világbajnokság fináléját.

A szervezők a nemzetközi szövetség (FIFA) képviselőivel közösen jelentették be csütörtökön a vb programját, s elmondták, hogy a nyitó mérkőzésnek Sao Paulo ad otthont 2014. június 12-én.

Noha már a vb-pályázat elnyerésekor a Maracana volt megjelölve a 2014. július 13-i finálé helyszínéül, az utóbbi hónapokban nagy veszélybe került ez az elképzelés, mivel a stadion munkálatai nagyon lassan haladnak, hosszú időn keresztül sztrájk miatt állt az építkezés, s a szervezők is többször elmondták, hogy az emblematikus aréna felújításával el vannak maradva.

A programismertetésen elhangzott, hogy a vb mind a 12 stadionjában lesz minimum négy meccs, s a csapatok mindig máshol játszanak majd.

A csoportmeccsek során a találkozók mindennap három óránként kezdődnek – helyi idő szerint – 13 és 22 óra között, míg a kieséses szakaszban egyetlen meccs sem kezdődik 17 óra, azaz közép-európai idő szerint 22 óra után.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik