Vb 2014: Dzeko szerint a bírónak is ki kellene esnie

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.06.22. 02:53
null
Dzeko és a bosnyák válogatott ennél többre számított – a csoportkör után utazhatnak haza (Fotó: Action Images)
Bosznia-Hercegovina egygólos vereséget szenvedett Nigériától, így a csoportkör után biztosan elbúcsúzik a világbajnokságtól. Nézzük, hogyan látták a mérkőzést a főszereplők!

„Tisztában vagyunk vele, hogy bár fontos győzelmet arattunk, még nem jutottunk a legjobb 16 közé – így a mérkőzés legjobbjának választott nigériai Peter Odemwingie. – Mivel rajongóink igen csalódottak voltak az előző mérkőzés után, szükségünk volt a sikerre. Nehéz, de fontos ez a győzelem mind a csapatnak, mind az országnak. Ha továbbjutunk a csoportból, az egyenes kieséses szakaszban már minden lehetséges, lehet, hogy olyan jól fogunk játszani, annyira feldobódunk, mint a legutóbbi Afrikai Nemzetek Kupáján."

Nos, azért egy újabb nigériai aranyéremre csak kevesen számítanak.

„A bosnyákok kiestek a ritmusból a szünet után, miután szövetségi kapitányuk hármat is cserélt. Szerintem bepánikolt picit. A középpálya fölött elveszítették az uralmat, az utolsó 10 percben pedig fegyelmezetlenek voltak. Dzeko megmenthette volna őket, de nem tette meg” – értékelt a korábbi angol kiválóság, Phil Neville.

„Szégyen, amit a játékvezető művelt, neki is haza kellene mennie! Megváltoztatta az eredményt és a mérkőzést is!” – dühöngött a mérkőzés lefújása után a bosnyák Edin Dzeko, aki azt azért nem tette hozzá, hogy három hatalmas ziccert is elrontott, és a mérkőzés végén úgy találhatott volna a kapuba, hogy előtte kézzel szelídítette meg a labdát.

Az új-zélandi Peter O’Leary ugyanis azt sem vette észre…

„Minden úgy történt, ahogy arra számítottam, nyitott meccs volt, bárki megszerezhette volna a vezetést, mi nem tudtuk értékesíteni a helyzeteinket, az ellenfél pedig büntetett. Megérdemelten nyert Nigéria, nem akartuk becsapni magunkat, tudtuk, hogy ez jön, mindenki tisztában volt vele, hogy nem mi vagyunk az esélyesek" – mondta a sajtótájékoztatón Safet Susic, a bosnyákok szövetségi kapitánya.

Bosznia-Hercegovina az egygólos vereségmiatt a csoportkör után biztosan elbúcsúzik a világbajnokságtól.

„Ha jól játszunk, bárkit le tudunk győzni, de ha nincsenek megfelelő hangulatban a játékosaim, nem tudok csodát tenni. Elképesztő volt a forróság, a pálya állapota sem kedvezett nekünk, megvoltak az okaink a vereségre. Sajnálom ezt a generációt, többet érdemeltek volna" – tette hozzá a bosnyák tréner.

VB 2014
F-CSOPORT, 2. FORDULÓ
NIGÉRIA–BOSZNIA-HERCEGOVINA 1–0 (1–0)
Cuibá. Vezette:
O'Leary (új-zélandi)
NIGÉRIA: 1 Enyeama – 5 Ambrose, 2 Yobo, 13 Oshaniwa, 22 Omeruo – 7 Musa (23 Shola Ameobi, 65.), 17 Onazi, 10 Mikel, 18 Babatunde (3 Uzoenyi, 75) – 8 Odemwingie – 9 Emenike. Szövetségi kapitány: Stephen Keshi
BOSZNIA-HERCEGOVINA: 1 Begovic – 13 Mujdza, 15 Sunjic, 4 Spahic, 18 Medunjanin (14 Susic, 64.) – 8 Pjanic, 10 Misimovic, 7 Besic – 20 Hajrovic (9 Ibisevic, 57.), 11 Dzeko, 16 Lulic (23 Salihovic, 58.). Szövetségi kapitány: Safet Susic
G: Odemwingie (29.)

AZ F-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Argentína 2 2 3–1 +2 6
2. Nigéria 2 1 1 1–0 +1 4
3. Irán 2 1 1 0–1 –1 1
4. Bosznia-Hercegovina 2 2 1–3 –2 0

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik