nemzetisport.hu 2014.08.15 13:55 Frissítve: 2014.11.13 02:18

Vb 2014: egy kolumbiai ügyvéd 313 milliárd forintra perli a FIFA-t

Egy kolumbiai ügyvéd 800 millió font (313 milliárd forint) kártérítést követel a Nemzetközi Labdarúgó-szövetségtől (FIFA), amiért a 2014-es labdarúgó-világbajnokság játékvezetése erkölcsi károkat okozott, ennek következtében pedig az egészsége is megromlott – írja a BBC.

 

A 74 éves Aurelio Jimenez a Brazília–Kolumbia (2–1) negyeddöntő közben erősen szorongott, szívproblémák miatt kórházba kellett szállítani. Az idős ügyvéd mindezt a találkozó játékvezetőjének, Carlos Velasco Carballo tevékenységének számlájára írja.

„Éreztem, hogy valami nincs rendben a szívemmel, a szívverésem megváltozott, ezért a rokonok elvittek a kórház ügyeletére. Unokáim mindvégig mellettem voltak, sokat sírtak” – mondta Jimenez az esettel kapcsolatban.

Szerinte a spanyol sípmester nemcsak a mérkőzést nem tudta kézben tartani, a világbajnokság leggyengébb bíráskodása is az ő nevéhez fűződik.

„Úgy döntöttem, beperlem a FIFA-t a kolumbiai igazságszolgáltatás nyújtotta jogaimmal élve, mert a világbajnokságon rendkívül sok bírói igazságtalanság érte a résztvevő csapatokat, köztük hazám válogatottját is – nyilatkozta az idős ügyvéd. – A FIFA játékvezetői komoly erkölcsi károkat és szenvedést okoztak Chilének, Uruguaynak, Kolumbiának, Angliának, Mexikónak és Costa Ricának.”

Jimenez elmondta, abban az esetben, ha megnyeri a pert, az összeget egy a gyerekek megsegítésével foglalkozó kolumbiai kormányszervezetnek adományozná.

A Nemzeti Sport digitális formában - az e-újságért kattintson ide!

2014.12.10 16:05:31

Foci vb 2014 nemzetisport.hu

A német arannyal zárult nyári foci-vb volt a legnépszerűbb téma a Facebookon 2014-ben.

2014.08.08 10:31:03

Foci vb 2014 nemzetisport.hu

A brazíliai világbajnokságon hatszor eredményes gólvágó a Twitter-követői közül választja ki a szerencsést.

2014.07.30 11:25:03

Foci vb 2014 nemzetisport.hu

Majdnem az állásával fizetett egy barbadosi pincér a hőn áhított sztárszelfiért.

2014.07.29 18:13:48

Foci vb 2014 nemzetisport.hu

Jon Jolley bízott Neymarékban, de megbánta. Wales legmagasabb hegyét kellett megmásznia, erősen alulöltözve.

2014.07.21 15:20:52

Foci vb 2014 nemzetisport.hu

A főszerepben: RVP-rakéta, bokszoló Buffon és Crocs papucsban futballozó Cristiano Ronaldo.