Vb 2014: Ciprus ellen szerezte meg első győzelmét Szlovénia

Vágólapra másolva!
2012.10.12. 22:43
Címkék
Szlovénia Mariborban 2–1-re legyőzte Ciprust, így megszerezte első győzelmét a világbajnoki selejtezők E jelű kvartettjének harmadik fordulójában. Szlovénia Bostjan Cesar kiállítása miatt tíz emberrel fejezte be a mérkőzést.  

Ciprus a találkozót megelőzően magáénak mondhatott egy nem túl fényes statisztikai mutatót: legutóbbi 17 hivatalos tétmérkőzésén nyeretlen maradt vendégként. Ez mindenféleképpen bizakodásra adhatott okot a hazaiak számára, az már kevésbé, hogy Szlovénia legutóbbi hat tétmérkőzésén egyaránt kapott minimum egy gólt.

Az első félidőben Szlovéniának sikerült megtörni a jeget, és a 39. percben Tim Matavz révén megszerezte a vezetést (a gólpasszt Zlatko Dedic jegyezte).

A második játékrészre is Szlovénia maradt lendületben, Matavz második góljával ráadásul az előnyét is megduplázta a 62. percben.

Ciprusnak legalább a szépítés összejött a 83. percben, a négy perccel korábban csereként beálló Aloneftisz jóvoltából. Az egyenlítésre azonban már nem futotta az erejéből a vendégeknek, Szlovénia megszerezte első győzelmét a 2014-es világbajnoki selejtezősorozatban.

E-CSOPORT
SZLOVÉNIA–CIPRUS 2–1 (1–0)
Maribor. Vezette: Kruzliak (szlovák)
Szlovénia: S. Handanovic – Brecko, Suler, Cesar, Jokic – Kurtic, Dedic (Kampl, 68.), Kirm, Radosavljevic (Maroh, 90.), Ilicic (Cvijanovic, 84.) – Matavz. Szövetségi kapitány: Szlavisa Sztojanovics
Ciprus: Kisszasz – Haralambusz, Hrisztu, Haralampusz, Szielisz – Marangosz (Artimatasz, 46.), Demetriu, Dobraszinovics, Haralambidisz (Aloneftisz, 79.) – Konsztantinu (Efrem, 64.), Hrisztofi. Szövetségi kapitány: Nikosz Niopliasz
Gólszerző: Matavz (39., 62.), ill. Aloneftisz (83.)
Kiállítva: Cesar
KORÁBBAN
SVÁJC–NORVÉGIA 1–1 (0–0)
Bern. Vezette: Fernández Borbalán (spanyol)
Svájc: Benaglio – Rodriguez, Djourou, Von Bergen, Lichtsteiner – Barnetta (Gavranovic, 71.), Behrami (Dzemali (92.), Xhaka, Inler, Shaqiri – Derdiyok. Szövetségi kapitány: Ottmar Hitzfeld
Norvégia: Jarstein – Ruud, Hangeland, Forren, J. A. Riise – Braaten, Henriksen, Nordtveit, R. Yttergard Jenssen, Elyounoussi – Söderlund (King, 64.). Szövetségi kapitány: Egil Olsen
Gólszerző: Gavranovic (79.), ill. Hangeland (81.)
ALBÁNIA–IZLAND 1–2 (1–1)
Tirana. Vezette: Asumaa (finn)
Albánia: Ujkani – Lila, Dallku, Cana, Sadiku – Bulku, Cani (Bogdani, 85.), Mavraj, Lika (Salihi, 75.) – Meha (Roshi, a szünetben), Kukeli. Szövetségi kapitány: Giovanni de Biasi
Izland: Halldórsson – G. Steinsson, Árnason, R. Sigurdsson, Skúlason – Bjarnason (Gudmundsson, 85.), A. Gunnarsson, Gislason (Saevarsson, 69.), Hallfredsson – G. Sigurdsson, Finnbogason (Jonsson, 92.). Szövetségi kapitány: Lars Lagerbäck
Gólszerző: Cani (29.), ill. Bjarnason (19.), G. Sigurdsson (81.)
AZ ÁLLÁS
1. Svájc 3 2 1 5–1 +4 7
2. Izland 3 2 1 4–2 +2 6
3. Norvégia 3 1 1 1 3–4 –1 4
4. Albánia 3 1 2 4–5 –1 3
5. Szlovénia 3 1 2 3–5 –2 3
6. Ciprus 3 1 2 3–5 –2 3

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik