Vb 2014: az észtek örülnek, hogy nem kell nyáron játszaniuk

Vágólapra másolva!
2011.12.21. 14:53
Címkék
Az Észt Labdarúgó-szövetség sajtósa, Mikhel Uiboleht a sport.err.ee-nek nyilatkozva elmondta, örülnek, hogy nem kell nyáron játszaniuk a 2014-es vb selejtezőjében, hiszen a 2012-es Eb selejtezőjében kikaptak Olaszországtól és Feröertől is júniusban.

„Nehéz a menetrendünk, de a többi csapatnak is. Azonban örülünk, hogy nem kell nyáron játszanunk, hiszen tavaly júniusban kikaptunk Feröertől és Olaszországtól is. A márciusi, Andorra elleni hazai mérkőzés nehéznek ígérkezik″ – nyilatkozta Mikhel Uiboleht, az észt szövetség sajtósa.

Az észtek egyébként az említett két, júniusi vereségük ellenére a második helyen végeztek csoportjukban, ám a pótselejtezőn elvéreztek Írországgal szemben, így nem jutottak ki a 2012-es Európa-bajnokságra.

Mint ismert, a mieinkkel egy selejtezős csoportban lévő Észtország Románia ellen kezdi meg szereplését.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik