Vb 2014: az elnök fellépést sürget a huligánokkal szemben

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2013.12.09. 19:53
Dilma Rousseff, a jövő évi labdarúgó-világbajnokságnak otthont adó Brazília elnök asszonya elítélte a brazil futballban felbukkant szurkolói erőszakot és a tettesek felelősségre vonását sürgette Twitter-oldalán tett hétfői bejegyzésében.
Az államfő azután kelt ki a nézőtéri brutalitás ellen, hogy három embert súlyos állapotban szállítottak kórházba vasárnap, az ottani bajnokság zárófordulójában rendezett Atlético Paranaense–Vasco da Gama találkozóról, amely a drukkerek összecsapása miatt több mint egy órát állt.A Paranaense stadionjának felújítási munkálatai miatt a mérkőzést a Joinville Arénában rendezték, s hiába volt csak félház, az elégtelen biztonsági intézkedések miatt a fanatikusok gond nélkül összeverekedhettek egymással. A biztonságért egy magáncég felelt, rendőrök nem voltak a stadionban. A televíziós felvételek tanúsága szerint a két tábor nem volt elválasztva egymástól, s 1–0-s hazai vezetésnél elszabadult a pokol a lelátókon. A vandál drukkerek ütötték, rúgták egymást, míg végül az időközben kiérkező rendőrök könnygáz bevetésével és gumilövedékekkel rendet teremtettek.„A labdarúgás országa nem élhet együtt ilyen erőszakkal” – írta Dilma Rousseff, aki szorgalmazta, hogy a rendőrség legyen jelen a stadionokban, egyúttal utasította illetékes miniszterét, hogy kutassák fel a felelősöket, és azonosításuk után a vandál drukkerek kapják meg börtönbüntetésüket. Azt is javasolta, hogy jöjjön létre egy szurkolókból álló bizottság, amely segíthet a vasárnapihoz hasonló eset elkerülésében.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik