Vb 2014: a „nemzet hőse” nem emlékszik a tizenegyesre

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.06.25. 01:55
null
A mindent eldöntő tizenegyes – ez az, amire Szamarasz nem emlékszik (Fotó: Action Images)
Az Elefántcsontpart ellen győztes gólt szerző Jorgosz Szamarasz szerint a hajrában a görögök pártjára állt Isten és a szerencse.

 

GÖRÖGORSZÁG–ELEFÁNTCSONTPART

Mint arról már beszámoltunk, a görög válogatott 2–1-es győzelmet aratott az afrikai csapat ellen a brazíliai világbajnokság C-csoportjának harmadik fordulójában, így bejutott az egyenes kieséses szakaszba.

„Semmire sem emlékszem a tizenegyesből, áramszünet volt a fejemben. Csak arra összpontosítottam, hogy értékesítsem a büntetőt – vélekedett Jorgosz Szamarasz. – Úgy gondolom, a mérkőzés nagy részében mi irányítottuk a játékot, Elefántcsontpart nem sok helyzetet alakított ki. Az utolsó tizenöt-húsz percben megpróbáltuk megnyerni a mérkőzést, mert tudtuk, hogy győzelem esetén továbbjutunk a csoportból. Mindent beleadtunk, végül Isten és a szerencse a mi pártunkra állt.”

„Nagyon büszke vagyok az eredményre, a csapatra és az eredményre, amit elértünk. Remélem, mosolyt csaltunk a görög emberek arcára” – tette hozzá a mérkőzés legjobbjának megválasztott Szamarasz, aki 1478 perc után talált be a válogatottban.

„Az én elefántcsontparti történetem ezen az estén véget ért – mondta a görögöktől elszenvedett, a világbajnokságtól való búcsút jelentő vereség utáni sajtótájékoztatón Sabri Lamouchi, az afrikai nemzeti csapat szövetségi kapitánya. – A szerződésem a világbajnoksággal lejár, és nem lesz folytatás, gondolom nem kell magyarázni, miért. Nem is történhet ez másként, hiszen sem az Afrika-kupán, sem a világbajnokságon nem jártunk sikerrel. Két évig keményen dolgoztunk, mégis szomorú lett a vége. Ennek ellenére nagyon büszke vagyok arra, hogy ezt a nagyszerű nemzetet képviselhettem. Ami a meccset illeti, a végjáték nagyon durva volt, de nem gondolom azt, hogy a görögök lopták volna a győzelmüket.”

Francia lapértesülések szerint az olasz Giovanni Trapattoni lesz az „elefántok” új szövetségi kapitánya.

„A stratégia, a játékkedv és a gólhelyzetek száma alapján, úgy vélem, a jobbik csapat győzött – fogalmazott Fernando Santos, a görögök portugál szövetségi kapitánya. – Szereztünk két gólt, rúgtunk három kapufát. Az első két mérkőzésen sajnálatos módon nem használtuk ki maradéktalanul a legfontosabb fegyverünket, az összpontosító képességünket, de most megmutattuk, mire vagyunk képesek, ha odafigyelünk. És azt is bizonyítottuk, hogy igenis tudunk támadni. Reggel azt mondtam a játékosoknak, bármi lesz is a meccsen, a világ nem omlik össze. Nagyon boldogok vagyunk, és tudom, hogy Görögországban mindenki osztozik az örömünkben. Hatalmas élmény ezt átélni.”

JAPÁN–KOLUMBIA

Kolumbia 4–1-re nyert Japán ellen, így százszázalékos teljesítménnyel nyerte meg a világbajnokság C-csoportját. A dél-amerikai válogatott negyedik gólját a csereként beállt James Rodríguez szerezte.

Martínezék tudják, mire számíthatnak Uruguay ellen (Fotó: Reuters)
Martínezék tudják, mire számíthatnak Uruguay ellen (Fotó: Reuters)

„Nehéz meccs volt, mint az összes találkozónk itt a világbajnokságon – értékelt győzelmük után James Rodríguez. – Szerencsére sikerült megszereznünk a győzelmet, és a csoport élén végeztünk. Ez volt az elsődleges célunk. Most egy nagyon fontos mérkőzés vár ránk a nyolcaddöntőben egy klasszis válogatott (Uruguay) ellen, amelyet remek játékosok alkotnak. Nagyszerű meccs lesz, mivel a mi csapatunk is nagyon jó.”

„Csoportelsőként végeztünk, mert nagyon jól játszottunk. Már az első félidőben is megvoltak a helyzeteink, de csak a második játékrészben sikerült gólokat szereznünk. Már az Uruguay elleni nyolcaddöntőre koncentrálunk, ami nem lesz könnyű, de a két csapat jól ismeri egymást. Tudjuk, mit kell tennünk, és hogy hogyan kell játszanunk a meccsen" – mondta a kolumbiai válogatott két gólt szerző csatára, Jackson Martínez.

A kolumbiai csapatban egyébként a vb-k történetének legidősebb futballistájává lépett elő a csereként beálló Faryd Mondragón kapus.

„A korábbi eredményeink ismeretében nem volt más választásunk, mint kitámadni a csoport legerősebb csapata ellen. Úgy gondolom, sokkal jobb teljesítményt nyújtottunk, mint az előző két meccsünkön, különösen az első félidőben. A görögökkel és az elefántcsontpartiakkal szemben nem úgy játszottunk, mint amire képesek vagyunk. Sokkal többre voltunk hivatottak. Edzőként felelősnek érzem magam a kiesésért” – mondta a japán válogatottat irányító Alberto Zaccheroni akinek csapata a csoport utolsó helyén végzett.

A kolumbiaiak Uruguayjal, a görögök Costa Ricával találkoznak a legjobb tizenhat között.

VB 2014
C-CSOPORT, 3. FORDULÓ

GÖRÖGORSZÁG–ELEFÁNTCSONTPART 2–1 (1–0)

Fortaleza
, Estádio Castelao, 59 095 néző. Vezette: C. Vera (ecuadori)
GÖRÖGORSZÁG: Karnezisz (Glikosz, 24.) – Toroszidisz, Manolasz, Papasztathopulosz, Holebasz – Szalpingidisz, Maniatisz, Karagunisz (Gekasz, 78.), Kone (Szamarisz, 12.), Hrisztodulopulosz – Szamarasz. Szövetségi kapitány: Fernando Santos
ELEFÁNTCSONTPART: Barry – Aurier, K. Touré, Bamba, Boka – Tioté (Bony, 61.), Y. Touré, Die – Kalou, Drogba (Diomandé, 78.), Gervinho (Sio, 83.). Szövetségi kapitány: Sabri Lamouchi
Gólszerző: Szamarisz (42.), Szamarasz (93. – 11-esből), ill. Bony (74.)

JAPÁN–KOLUMBIA 1–4
Cuiabá, Arena Pantanal, 40 340 néző. Vezette: Proenca (portugál)
JAPÁN:
Kavasima – Ucsida, Konno, Josida, Nagatomo – Aojama (Jamagucsi, 63.), Haszebe – Okazaki (Kakitani, 69.), Kagava (Kijotake, 85.), Honda – Okubo. Szövetségi kapitány: Alberto Zaccheroni
KOLUMBIA: Ospina (Mondragón, 85.) – C. Valdés, Arias, Álvarez Balanta, Armero – Cuadrado (Carbonero, a szünetben), Guarín, Mejía – Quintero (J. Rodríguez, a szünetben), J. Martínez, A. Ramos. Szövetségi kapitány: José Pékerman
Gólszerző: Okazaki (45+1.), ill. Cuadrado (17. – 11-esből), J. Martínez (56., 82.), J. Rodríguez (90.)

A C-CSOPORT VÉGEREDMÉNYE
1. Kolumbia 3 3 9–2 +7 9
2. Görögország 3 1 1 1 2–4 –2 4
3. Elefántcsontpart 3 1 2 4–5 –1 3
4. Japán 3 1 2 2–6 –4 1

Kolumbia és Görögország továbbjutott.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik