Vb 2014: A 16-oson belül árnyékba kerültünk - Zaccheroni

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.06.20. 03:37
Nem született gól a görögök és a japánok felejthető mérkőzésén, a döntetlen Kolumbia továbbjutását jelenti.

Alberto Zacceroni, a japán válogatott olasz szövetségi kapitánya csalódottan nyilatkozott a lefújás után.Alberto Zacceroni, a japán válogatott olasz szövetségi kapitánya csalódottan nyilatkozott a lefújás után.

„Csalódottak vagyunk, bíztunk benne, hogy nyerünk. A körülmények adottak is voltak, ám a döntő ütés hiányzott. Kialakítottunk néhány helyzetet, de nem tudtuk befejezni azokat, ugyanakkor abban bíztam, hogy több lehetőségünk lesz. A kezdettől fogva támadtunk, de a tizenhatoson belül árnyékba kerültünk, és nem jött a gól. Hogy mi lesz az utolsó meccsen? Természetesen győzelemre játszunk, mint mindig” – mondta a szakember.

„Tudtuk, hogy két győzelemre van szükségünk, szóval csalódottak vagyunk, hogy nem találtunk a kapuba. Csak az eredmény számít, hiába a támadó felfogású játékunk, a három pontot nem szereztük meg. Görögország úgy játszott, hogy tudta: egy mai döntetlennel és a következő meccsen elért győzelemmel továbbjut, de ma elkaphattuk volna. Nem szabad feladnunk a reményt, és harcolni kell az utolsó pillanatig!” – mondta a meccs legjobbjának megválasztott Honda Keiszuke.

„A futball a gólszerzésről szól, ez ma nem jött össze, de Japánt képviselve semmit sem adhatunk fel a pályán, tovább kell harcolnunk” – erősítette meg csapattársa mondatait Ucsida Acuto, aki szerint a válogatott csak magát okolhatja, de Kolumbia ellen meg kell próbálni nyerni.

„Kacuranisz kiállítása alapvetően befolyásolta a mérkőzés alakulását – fogalmazott Fernando Santos, a görögök portugál szövetségi kapitánya. – Nem volt más választásom, hátrébb kellett rendelnem a játékosokat, akik tökéletesen meg is oldották a feladatot. Mindegyiküket dicséret illeti a védekezésben nyújtott teljesítményért, a küzdésért, a harci szellem folyamatos fenntartásáért. Ha nincs a kiállítás, szerintem megnyerjük a meccset."

„Borzalmasan indult a mérkőzés, hiszen elveszítettük az egyik emberünket – tette hozzá a védő Szokratisz Papasztathopulosz. – Ennek fényében óriási az egy pont, és az, hogy életben tartottuk a továbbjutás reményét. Ha minden jól megy, a következő meccset megnyerjük, és négy pontunk lesz. Aztán ha isten úgy akarja, hogy a csoport másik eredménye miatt még így is kiesünk, ám legyen..."

A harmadik fordulóban Japán a már továbbjutott Kolumbiával találkozik, míg Görögország az eddig három pontot gyűjtő, és egyelőre a második helyen álló Elefántcsontparttal ütközik meg.

A C-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Kolumbia 2 2 5–1 +4 6
2. Elefántcsontpart 2 1 1 3–3 0 3
3. Japán 2 1 1 1–2 –1 1
4. Görögország 2 1 1 0–3 –3 1

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik