Román és horvát öröm, svéd rémálom - a vb-pótselejtező sorsolása után

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.10.21. 16:20
null
Marica szerint ha akartak volna sem tudtak volna jobb ellenfelet kívánni a görögöknél (Fotó: Action Images)
Mint ismert, Görögországgal csap össze novemberben a román labdarúgó-válogatott a világbajnoki pótselejtezőn. Ciprian Marica, a románok csatára boldog, mert előzetesen éppen a görögöket szerette volna ellenfélnek.

 

„Véleményem szerint ennél jobbat nem is kívánhattunk volna. Sokkal stabilabb csapatot is kaphattunk volna, bár nem szabad lebecsülni a görögöket. Személy szerint én boldog vagyok” – idézi a prosport.ro Maricát.

A leggyengébb kiemelt a legerősebb nem kiemelttel került össze – azaz a franciák elkerülték a portugálokat, de Didier Deschamps szövetségi kapitány a világranglistán éppen előttük álló (20.) ukránokat sem becsüli le.

Ukrajna a legutóbbi hét tétmeccséből hatot megnyert, csak az angolok elleni meccsen nem tudta megszerezni a három pontot (0–0) és összesítve 27–2-es gólkülönbséget tud felmutatni ebből a periódusból.

„Nem lesz könnyű – mondta a sorsolást követően a francia labdarúgó-válogatott szakvezetője. – Ellenfelünk hét mérkőzés óta veretlen és nagyon kevés gólt kapott ezeken az összecsapásokon, ráadásul nagyon hosszú túra vár ránk.”

„Ugyanakkor az jó, hogy a visszavágót játsszuk otthon. Muszáj bíznunk magunkban, de nagyon tisztelnünk kell az ellenfelünket” – tette hozzá Deschamps.

„Rémálom Svédország számára” – a svéd Aftonbladet internetes kiadása nem finomkodott a címadással, a lap szerint rémálommá vált a vb-pótselejtező-sorsolás, miután a Cristiano Ronaldo vezette Portugáliát kapta nemzeti együttesük.

Erik Hamrén szövetségi kapitány ugyanakkor nem búslakodik a párosítás láttán.

Portugália hihetetlen magas szintet képvisel, ezt tudjuk. Két mérkőzésről szól a párharc, kétszer kell száz százalékot nyújtanunk. Megvan a lehetőségünk és élni is akarunk vele.”

A találkozót a két extraklasszis, Zlatan Ibrahimovic és Cristiano Ronaldo párharcával harangozzák be mindenhol, és a svéd mester természetesen erre is kitért.

„Mindketten szupersztárok, efelől nincs kétség. Két fantasztikus futballistáról van szó” – mondta Hamrén. Az egyikük viszont biztosan nem léphet pályára a brazíliai világbajnokságon.

A portugálok sem számítanak könnyű párharcra.

„Két nagyon nehéz mérkőzés lesz – mondta Paulo Bento hazája szövetsége honlapjának. – Olyan együttes ellen játszunk, amelyben bár a világ egyik legjobb csatára futballozik, mégis csapatként teljesít.”

Az ideiglenesen kinevezett horvát szövetségi kapitány, Niko Kovac örül, hogy együttese Izland ellen szerepel a világbajnoki pótselejtezőn, ám figyelmeztet, hogy még nincs kint a válogatott a brazíliai tornán.

„Nagyon elégedettek vagyunk, különösen azért, mert a visszavágót játsszuk Zágrábban, ugyanakkor szeretném hangsúlyozni, hogy még nem jutottunk ki a világbajnokságra” – mondta Niko Kovac.

„Izland fiatal, ígéretes együttes, amelynek tapasztalt edzője van Lars Lagerbäck személyében, aki már Svédországgal és Nigériával is szerepelt vébén.”

„Maximális felkészülésre van szükségünk, amilyen hamar csak lehet, információkhoz kell jutnunk. Remélhetőleg minden játékosunk egészséges és bevethető lesz. Fizikailag és mentálisan is képesek vagyunk arra, hogy kezeljük ezt a két mérkőzést” – tette hozzá a horvát mester.

VB 2014, EURÓPAI ZÓNA
A PÓTSELEJTEZŐK PÁROSÍTÁSA
Portugália (14.)–Svédország (25.)
Ukrajna (20.)–Franciaország (21.)
Görögország (15.)–Románia (29.)
Izland (46.)–Horvátország (18.)
Az első mérkőzéseket november 15-én rendezik az elöl álló csapatok otthonában, a visszavágókra 19-én kerül sor. Zárójelben az októberi világranglista-helyezések szerepelnek.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik