Mi lenne, ha a vb-ken is menne? Van Persie az új rekorder

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.10.12. 17:26
null
Robin van Persie-nek remekül sikerült a péntek este (Fotó: Mirkó István)
Mint ismeretes, Robin van Persie a Magyarország elleni tegnapi három találatával a holland válogatott történetének gólrekordere lett. Megnéztük, hogyan oszlanak meg a találatai, illetve hogy kik találhatók még rajta kívül a legjobb tízben.

A Manchester United holland csatára, Robin van Persie a Magyarország elleni három góljával nemcsak beérte a válogatott eddigi gólrekorderét, Patrick Kluivertet, hanem meg is előzte, 41 találattal vezeti a listát.

A 2005 óta válogatott, 30 éves Van Persie-nek pedig minden esélye megvan rá, hogy jelentősen gyarapítsa góljai számát, hiszen várhatóan néhány évig még láthatjuk őt címeres mezben.

A hollandok gólvágója a találatai közül csak kettőt szerzett világbajnokságon. Sem a 2006-os, sem a 2010-es vb nem az ő tornája volt. Előbbin a tizenhat között a portugálokkal szemben búcsúztak a hollandok, az újdonsült gólrekorder négy meccsen egyszer volt eredményes. Négy évvel később hosszú sérülés után játszott, és bár az oranje a döntőig menetelt, ő nem volt jó formában, hét találkozón egy gólig jutott. Nem túl fényes az Eb-mutatója sem, két tornán hét meccs, három gól. Vb-selejtezőkön pályafutása során 20-szor játszott és 13-szor volt eredményes, még jobb a mérlege az Eb-selejtezőkön, 13 összecsapáson tíz gól. Felkészülési válogatott mérkőzéseken 29-szer lépett pályára, 13-szor volt eredményes.

Az elmúlt húsz évből a második helyen álló Patrick Kluivert mellett a 37 gólos Dennis Bergkampot, a 35 találatot jegyző Ruud van Nistelrooyt és a jelenleg is aktív válogatott, de a mieink elleni tegnapi meccset korábbi sérülése miatt kihagyó, 34-szer eredményes Klaas-Jan Huntelaart is megtaláljuk a válogatott góllövőlista legjobb tíz helyezettje között. Az oranje legendája, Johan Cruyff 33 góllal holtversenyben a hetedik.

„A hét folyamán már ugrattuk egymást Kluiverttel a rekord kapcsán, tudtam, hogy utolérhetem, de nem terveztem el előre, mit fogok csinálni, ha sikerül. A második gólom után, amikor beállítottam a csúcsot, úgy éreztem, ki kell futnom hozzá” – mondta Van Persie a tegnapi rekorddöntést követően.

„Az első időszakban szélsőt játszottam a válogatottban, vagy éppen csere voltam, csak olyan 35-40 találkozó után kerültem a középcsatár pozíciójába. Örülök neki, hogy ilyen szép találattal tudtam beállítani a rekordot” – tette hozzá a csatár.

Így döntött rekordot Robin van Persie Magyarország ellen

A HOLLAND VÁLOGATOTT GÓLLÖVŐLISTÁJA
1. Robin van Persie 2005– (válogatottság)
41 gól
80 meccs
0.51átlag 2001– (profi karrier)
2. Patrick Kluivert 1994–2004 40 79 0.51 1994–2008
3. Dennis Bergkamp 1990–2000 37 79 0.47 1986–2006
4. Faas Wilkes 1946–1961 35 38 0.92 1940–1964
Ruud van Nistelrooy 1998–2011 35 70 0.50 1994–2012
6. Klaas-Jan Huntelaar 2006– 34 60 0.57 2002–
7. Abe Lenstra 1940–1959 33 47 0.70 1935–1963
Johan Cruyff 1966–1977 33 48 0.69 1964–1984
9. Bep Bakhuys 1928–1937 28 23 1.22 1925–1946
10. Kick Smit 1935–1946 26 29 0.90 1924–1950
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik