Ma beszippantja Dél-Amerikát a 2014-es vb

Vágólapra másolva!
2011.10.07. 17:04
null
Ellesett pillanat az argentinok és Lionel Messi felkészüléséről (Fotó: Reuters)
Címkék
Péntekről szombatra virradó éjszaka négy mérkőzéssel megkezdődnek a 2014-es brazíliai labdarúgó-világbajnokság selejtezői a dél-amerikai zónában is. Az idei Copa América győztese, Uruguay Bolíviát fogadja, míg Chile Argentína vendége lesz – e találkozó tűnik a nyitónap slágerének. Ázsia és a CONCACAF-zóna után ez a harmadik régió, amelyikben elkezdődik a 2014-es Copa do Mundo selejtezője.

 

Brazília nélkül, de Brazíliáért – ez lehetne a mottója a ma kezdődő dél-amerikai küzdelemsorozatnak, amely a szakértők szerint meglehetősen kiegyenlítettnek ígérkezik.

A 2014-es tornán házigazdaként szereplő selecao távollétében Argentína és Uruguay a két „oroszlán", amelynek bajsza megcibálásra kínálkozik a következő bő egy esztendő és 18 forduló során – másképp fogalmazva: nagy meglepetés lenne, ha e két válogatott nem lenne ott a négy automatikus továbbjutó között, esetleg még az interkontinentális pótselejtezőt sem csípné el.

Könnyű dolguk persze nem lesz, hiszen például Argentína rögvest olyan válogatottal kezd, amely a legutóbbi vb selejtezőin egyszer legyűrte, s végül meg is előzte. Chiléről van szó, amely az előző mondatban megénekelt hőstetteivel együtt sem győzte még le idegenben Argentínát, és most az egyik legjobbja, a sérült Alexis Sánchez nélkül próbálja megtörni a rossz szériát.

„Argentínában az első negyedórát kulcsfontosságú kapott gól nélkül kihúzni, mert akkor a közönség elkezd türelmetlenkedni – mondta Claudio Borghi, Chile szövetségi kapitánya, aki argentinként tisztában van a helyi körülményekkel. – Nem lesz könnyű ellenállni a nyomásnak, de nem törekedhetünk másra, hiszen szeretnénk végre megszerezni az első győzelmünket ott."

Az argentin válogatott kispadján Alejandro Sabellának ez lesz az első tétmérkőzése szövetségi kapitányként. Jó előjel számára, hogy a meccs helyszínéül szolgáló Monumental Stadionban Argentína 18 esztendeje nem veszített vb-selejtezőt – utolsó legyőzője Kolumbia volt 1993 szeptemberében, az akkori sokkoló 0–5 interkontinentális pótselejtezőre kárhoztatta az albicelestét.

Az argentinoknál mindig kulcskérdés, hogyan teljesít a barcelonai formáját rendszerint Katalóniában „felejtő" Lionel Messi; az ördöngös támadó valószínűleg csapatkapitányi szalaggal a karján fut ki a gyepre.

„Chile történelme legjobb formájában van, Uruguay harminc éve nem volt ilyen jó, Paraguay, Kolumbia, Venezuela és Ecuador is sokat fejlődött, úgyhogy nagyon kiegyenlített küzdelmekre számítok" – mondta Sabella.

Uruguay egyértelmű esélyesként fogadja Bolíviát, még úgy is, hogy Óscar Washington Tabárez szövetségi kapitány a hírek szerint az utolsó pillanatig kivár, pályára küldje-e Luis Suárezt. A Liverpool támadóját – aki 2007-ben a bolíviaiak ellen szerezte első gólját a válogatottban – izomsérülés hátráltatja.

A Peru–Paraguay csata pikantériája, hogy a két szövetségi kapitány kiválóan ismeri egymást. A paraguayi kispadra az idén leülő Francisco Arce tagja volt annak a paraguayi válogatottnak, amelyik Sergio Markarián, a jelenlegi perui hadvezér irányításával vett részt a 2002-es világbajnokságon.

A negyedik mérkőzést Venezuela és Ecuador vívja. Az ecuadoriak hazai mérlege igen jó a mostani vendéggel szemben – csakhogy legutóbbi quitói vb-selejtezőjükön, amelyet szintén a sorozat nyitónapján rendeztek meg, Venezuela győzött.

A dél-amerikai zónában kedden is rendeznek egy fordulót, majd novemberben két újabb játéknap következik – akkor zárul az idei program.

VB 2014, SELEJTEZŐ
DÉL-AMERIKAI ZÓNA, 1. FORDULÓ, A PÉNTEKI PROGRAM
Argentína–Chile (tv: Digi Sport Plus, 1.05)
Ecuador–Venezuela
Uruguay–Bolívia
Peru–Paraguay
Szabadnapos: Kolumbia

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik