Konf. Kupa: A vb-ig bőven van miben fejlődnünk - Zaccheroni

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.06.23. 10:15
A japán labdarúgó-válogatott a Konföderációs Kupa csoportkörének utolsó fordulójában 2–1-es vereséget szenvedett Mexikótól, és így szerzett pont nélkül nélkül búcsúzott a tornától. Alberto Zaccheroni, a japán nemzeti együttes szövetségi kapitánya a mérkőzés után elnézést kért a szurkolóiktól, és elmondta: sok mindenben kell még fejlődniük a 2014-es világbajnokságig.
„Sajnos újra veszítettünk, de Mexikó megérdemelte a győzelmet, hiszen sokkal keményebben küzdött, mint mi. Olaszország ellen például remekül játszottunk, de ez nem a mi napunk volt” – mondta Zaccheroni.A japánoknak a Javier Hernández vezérelte Mexikó ellen sem sikerült pontot szerezniük, így az A-csoport utolsó helyén végeztek, ami a „kék szamurájok” szövetségi kapitánya szerint nem túl jó előjel a 2014-es vb előtt.„Gyengék voltunk csapatként, így most egy bocsánatkéréssel tartozom a szurkolóinknak. Összességében nézve azonban a vereségek ellenére hasznos volt ez a torna, hiszen így legalább látjuk, hogy miben kell fejlődünk, és legyünk őszinték, lesz min javítani a jövő évi vébéig” – tette hozzá Zaccheroni.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik