Látunk-e 24 év után ismét Costa Rica-i futballcsodát?

Kántor BarnabásKántor Barnabás
Vágólapra másolva!
2014.06.20. 14:03
null
Joel Campbell (balra) vezetésével Costa Rica huszonnégy év után továbbjuthat csoportjából (Fotó: Reuters)
Ha Mexikót kivesszük a kalapból, 1990 óta nem fordult elő, hogy közép-amerikai csapat továbbjutott volna a labdarúgó-világbajnokságon csoportjából. Huszonnégy éve ezt a bravúrt a ma Olaszország ellen pályára lépő Costa Rica produkálta, és most megismételheti, ráadásul a továbbjutásához nyernie sem kell már...

Ha elég mélyre ásunk a vb-történelemben, akkor kiderül, eddig kétszer fordult elő, hogy Mexikón kívül egy másik közép-amerikai válogatott túlélje a vb első körét. 1938-ban a franciaországi tornán Kuba (akkor még a csoportkör nélküli rendszerben), 1990-ben pedig éppen Costa Rica (akkor már a csoportkörből) jutott tovább.

Érdemes párhuzamot vonni a huszonnégy évvel ezelőtti történettel, már csak azért is, mert a csoport összeállítása is nagyon hasonló volt a mostanival. Costa Rica mellett egy korábbi világbajnok dél-amerikai válogatott (Brazília), valamint két európai csapat szerepelt a csoportban, amelyek közül az egyik szintén brit volt (Skócia és Svédország).

Június 20-a emlékezetes nap Costa Rica vb-történelmébe. 2006-ban ezen a napon kaptak ki Lengyelországtól, 1990-ben pedig legyőzték Svédországot 2–1-re, amivel továbbjutottak a csoportból.

Most összeszedtünk három indokot rá, hogy miért reménykedhetnek a Costa Rica-iak a „csoda" megismétlésében

1. MERT BÍZHATNAK CAMPBELLBEN

Mondhatnánk, hogy remek teljesítményével felhívhatta magára egy nagy csapat figyelmét az előző szezonban az Olympiakoszban futballozó Joel Campbell, de valójában már tagja egynek. 2011-ben ugyanis szerződtette őt az Arsenal, azóta folyamatosan kölcsönben szerepelt, a görög klub előtt a Lorient-ban és a Real Betisben is játszott.

Campbell klubjában, annak ellenére, hogy ballábas, jobbszélsőt játszik, de a válogatottban centerként számítanak rá, így az „ágyúsok" menedzsere, Arsene Wenger számára is ideális lehet, aki kimondottan szereti az univerzális játékosokat.

Persze ahhoz, hogy visszavigyék, nem ártana még egy igazán jó meccs, mondjuk az olaszok ellen. Azért „még egy”, mert az első mérkőzésen Uruguay ellen már bizonyított (arról nem is beszélve, hogy a BL-ben az MU-nak is beköszönt): szép gólt szerzett, gólpassza pedig valósággal élményszámba ment (a jobb szélről ballal ugratta ki, mintegy húsz méterről Marco Urenát). Emellett pontosságát jelzi, hogy a támadó harmadban mindössze három rossz passza volt (a húszból), rá mindenképpen nagyon oda kell figyelnie az olasz védelemnek.

2. MERT KÉTARCÚ AZ OLASZ VÁLOGATOTT

A vb előtt 2013. szeptember 10-e óta nem győzött le másik ország válogatottját az olasz, és bár mondhatjuk, hogy amikor kellett (az angolok ellen), akkor nyert, szembetűnő, hogy az úgynevezett „kisebb csapatok” ellen (amilyen Costa Rica is) nem nagyon megy neki mostanában. Az itáliaiak döntetlent játszottak Örményország, Nigéria és Luxemburg ellen is – a felkészülési időszak során csak a Fluminensét tudták legyőzni.

3. MERT MÁR NYERNIE SEM KELL A TOVÁBBJUTÁSHOZ

Uruguay 2–1-re nyert Anglia ellen, ezzel pontszámban beérte Olaszországot és Costa Ricát. Ez azt is jelenti, hogy utóbbi két csapat mai találkozóján a döntetlen sem számítana rossz eredménynek egyik gárda számára sem, mert az utolsó fordulóban egy-egy újabb iksszel tovább is menne mindkét csapat. Nyilván ezzel Costa Rica apellálhat inkább, hiszen ha este pontosztozkodás lesz, azzal ki is esnek az angolok, és az utolsó körben már kevésbé lesznek motiváltak Campbellék ellen, miközben Uruguay az életéért küzd majd az olaszok ellen. Ugyanakkor Costa Rica már ma tovább is jut, ha legyőzi Olaszországot.

Ehhez persze a vb-t Costa Ricához hasonlóan győzelemmel kezdő olaszoknak is lesz néhány szavuk, Mario Balotelli például már csókot is kért a királynőtől, ha péntek este legyőzik Costa Ricát.

TOVÁBB SZÁRNYAL-E BENZEMA?

Az E-csoportban két mérkőzést rendeznek péntek este 21 órától a csoport rangadóján Svájc Franciaországgal játszik. Az első mérkőzésen két (és fél) gólt szerző Karim Benzema vezette gallok joggal reménykedhetnek a sima győzelemben – eddig mutatott játékuk alapján –, a múlt azonban döntetlent sejtet. Vb-n legutóbb nyolc éve, a csoportban találkoztak a felek, akkor 0–0 lett a végeredmény, és Svájc lett a csoportelső, előtte pedig majdnem napra pontosan tíz éve nyertek a franciák ebben a párosításban (2004. 06. 21-én).

Honduras és Ecuador is ikszelt egymással legutóbb, előtte azonban többnyire utóbbi nyert. A két csapat párosításából akár érdekes mérkőzés kerekedhet, mivel a győztes életben tarthatja reményeit, a döntetlen senkinek sem jó igazán, míg a vesztes valószínűleg búcsúzik a vb-től. Ecuador Costa Ricához hasonlóan egyszer jutott eddig tovább csoportjából, 2006-ban Lengyelország mellett pont a közép-amerikai válogatottat előzte meg a négyesben.

VB 2014
D-CSOPORT, 2. FORDULÓ
18.00
: OLASZORSZÁG–COSTA RICA (tv: M1) – ÉLŐBEN AZ NSO-N!
A VÁRHATÓ KEZDŐCSAPATOK
OLASZORSZÁG:
Buffon – Darmian, Bonucci, Paletta, Chiellini – De Rossi – Candreva, Pirlo, Verratti, Marchisio – Balotelli. Szövetségi kapitány: Cesare Prandelli
COSTA RICA:
K. Navas – Gamboa, Duarte, G. González, Umana, J. Díaz – Ruiz, Borges, Tejeda, Bolanos – J. Campbell. Szövetségi kapitány: Jorge Luis Pinto

AZ ÁLLÁS
1. Costa Rica 1 1 3–1 +2 3
2. Olaszország 1 1 2–1 +1 3
3. Uruguay 2 1 1 3–4 –1 3
4. Anglia 2 2 2–4 –2 0
E-CSOPORT, 2. FORDULÓ

21.00: SVÁJCFRANCIAORSZÁG (tv: M1) – ÉLŐBEN AZ NSO-N!
A VÁRHATÓ KEZDŐCSAPATOK
SVÁJC:
Benaglio – Lichtsteiner, Djourou, Von Bergen, Rodriguez – Behrami, Inler – Shaqiri, Xhaka, Mehmedi – Drmic. Szövetségi kapitány: Ottmar Hitzfeld
FRANCIAORSZÁG:
Lloris – Debuchy, Varane, Sakho, Evra – Cabaye, Pogba, Matuidi – Valbuena, Benzema, Griezmann. Szövetségi kapitány: Didier Deschamps

00.00: HONDURAS–ECUADOR (tv: M1) – ÉLŐBEN AZ NSO-N!

A VÁRHATÓ KEZDŐCSAPATOK
HONDURAS:
Valladares – Beckeles, Bernárdez, Figueroa, Izaguirre – Najar, Garrido, Claros, Espinoza – Bengtson, Costly. Szövetségi kapitány: Luis Fernando Suárez
ECUADOR:
A. Domínguez – Paredes, Guagua, Erazo, Ayoví – A. Valencia, Gruezo, Noboa, Montero – E. Valencia, Caicedo. Szövetségi kapitány: Reinaldo Rueda

AZ ÁLLÁS
1. Franciaország 1 1 3–0 +3 3
2. Svájc 1 1 2–1 +1 3
3. Ecuador 1 1 1–2 –1 0
4. Honduras 1 1 0–3 –3 0

KERETEK

D-CSOPORT

Costa Rica
Kapusok: 1 Keylor Navas (Levante – spanyol), 18 Patrick Pemberton (Alajuelense), 23 Daniel Cambronero (Herediano)
Védők: 2 Johnny Acosta (Alajuelense), 3 Giancarlo González (Columbus Crew – egyesült államokbeli), 4 Michael Umana (Saprissa), 6 Óscar Duarte (FC Bruges – belga), 12 Waylon Francis (Columbus Crew – egyesült államokbeli), 15 Junior Díaz (Mainz – német), 16 Cristian Gamboa (Rosenborg – norvég), 19 Roy Miller (New York Red Bulls – egyesült államokbeli), 8 Dave Myrie (Herediano)
Középpályások: 5 Celso Borges (AIK – svéd), 7 Christian Bolanos (FC Köbenhavn – dán), 13 Esteban Granados (Herediano), 11 Michael Barrantes (Aalesund – norvég), 17 Yeltsin Tejeda (Saprissa), 20 Diego Calvo (Valerenga – norvég), 22 José Miguel Cubero (Herediano)
Támadók: 10 Bryan Ruiz (PSV – holland), 9 Joel Campbell (Olimpiakosz – görög), 14 Randall Brenes (Cartaginés), 21 Marco Urena (Kubany Krasznodar – orosz)
Szövetségi kapitány: Jorge Pinto (kolumbiai)

Olaszország
Kapusok: 1 Gianluigi Buffon (Juventus), 12 Salvatore Sirigu (PSG – francia), 13 Mattia Perin (Genoa)
Védők: 7 Ignazio Abate (Milan), 15 Andrea Barzagli (Juventus), 19 Leonardo Bonucci (Juventus), 3 Giorgio Chiellini (Juventus), 4 Matteo Darmian (Torino), 2 Mattia De Sciglio (Milan), 20 Gabriel Paletta (Parma)
Középpályások: 14 Alberto Aquilani (Fiorentina), 6 Antonio Candreva (Lazio), 16 Daniele De Rossi (Roma), 8 Claudio Marchisio (Juventus), 5 Thiago Motta (PSG – francia), 18 Marco Parolo (Parma), 21 Andrea Pirlo (Juventus), 23 Marco Verratti (PSG – francia)
Támadók: 9 Mario Balotelli (Milan), 10 Antonio Cassano (Parma), 11 Alessio Cerci (Torino), 17 Ciro Immobile (Torino), 22 Lorenzo Insigne (Napoli)
Szövetségi kapitány: Cesare Prandelli

E-CSOPORT

Honduras
Kapusok: 22 Donis Escober (Olimpia), 1 Luis López (Real Espana), 18 Noel Valladares (Olimpia)
Védők: 12 Edder Delgado (Real Espana), 21 Brayan Beckeles (Olimpia), 3 Maynor Figueroa (Hull City – angol), 5 Víctor Bernárdez (San Jose Earthquakes – egyesült államokbeli), 4 Juan Pablo Montes (Motagua), 7 Emilio Izaguirre (Celtic – skót). 2 Osman Chávez (Csingtao Jonoon – kínai), 6 Juan Carlos García (Wigan – angol)
Középpályások: 20 Jorge Claros (Motagua), 19 Luis Garrido (Olimpia), 14 Óscar Boniek García (Houston Dynamo – egyesült államokbeli), 17 Andy Najar (Anderlecht – belga), 15 Roger Espinoza (Wigan – angol), 10 Marvin Chávez (Colorado Rapids – egyesült államokbeli), 8 Wilson Palacios (Stoke City – angol), 23 Mario Martínez (Real Espana)
Támadók: 16 Rony Martínez (CD Real Sociedad), 11 Jerry Bengtson (New England Revolution – egyesült államokbeli), 9 Jerry Palacios (Alajuelense – Costa Rica-i), 13 Carlo Costly (Real Espana)
Szövetségi kapitány: Luis Suárez (kolumbiai)

Ecuador
Kapusok: 1 Máximo Banguera (Barcelona), 22 Alexander Domínguez (LDU Quito), 12 Adrián Bone (El Nacional)
Védők: 18 Óscar Bagüí (Emelec), 21 Gabriel Achilier (Emelec), 3 Frickson Erazo (Flamengo – brazil), 10 Walter Ayoví (Pachuca – mexikói), 2 Jorge Guagua (Emelec), 4 Juan Carlos Paredes (Barcelona)
Középpályások: 15 Michael Arroyo (Atlante – mexikói), 14 Oswaldo Minda (Chivas USA – egyesült államokbeli), 23 Carlos Gruezo (Stuttgart – német), 5 Renato Ibarra (Vitesse – holland), 20 Fidel Martínez (Tijuana – mexikói), 8 Edison Méndez (Independiente Santa Fe – kolumbiai), 6 Christian Noboa (Dinamo Moszkva – orosz), 19 Luis Saritama (Barcelona), 16 Antonio Valencia (Manchester United – angol), 7 Jefferson Montero (Monarcas Morelia – mexikói), 9 Joao Rojas (Cruz Azul – mexikói)
Támadók: 11 Felipe Caicedo (al-Dzsazira – katari), 13 Enner Valencia (Pachuca – mexikói), 17 Jaime Ayoví (Tijuana – mexikói)
Szövetségi kapitány: Reinaldo Rueda (kolumbiai)

Svájc
Kapusok: 1Diego Benaglio(Wolfsburg – német), 21Roman Bürki(Grasshoppers), 12Yann Sommer (FC Basel)
Védők: 20Johan Djourou(Hamburg – német), 6Michael Lang(Grasshoppers), 2 Stephan Lichtsteiner(Juventus – olasz), 13Ricardo Rodríguez(Wolfsburg – német), 22 Fabian Schär(FC Basel), 4PhilippeSenderos(Valencia – spanyol), 5Steve von Bergen(Young Boys), 3Reto Ziegler(Sassuolo – olasz), 14Valentin Stocker(FC Basel)
Középpályások: 7Tranquillo Barnetta(Eintracht Frankfurt – német), 11Valon Behrami(Napoli – olasz), 15Blerim Dzemaili(Napoli – olasz), 16Gelson Fernandes(Freiburg – német), 8 Gökhan Inler(Napoli – olasz), 23Xherdan Shaqiri(Bayern München – német), 10Granit Xhaka(Mönchengladbach – német)
Támadók: 19Josip Drmic(Nürnberg – német), 17Mario Gavranovic(FC Zürich), 18 Admir Mehmedi(Freiburg – német), 9Haris Seferovic(Real Sociedad – spanyol)
Szövetségi kapitány: Ottmar Hitzfeld (német)

Franciaország
Kapusok: 1Hugo Lloris(Tottenham – angol), 23Mickaël Landreau(Bastia), 16 Stéphane Ruffier (Saint-Étienne)
Védők: 4Raphaël Varane(Real Madrid – spanyol), 5 Mamadou Sakho(Liverpool – angol), 2Mathieu Debuchy(Newcastle – angol), 21Laurent Koscielny(Arsenal – angol), 17 Lucas Digne(PSG), 13Eliaquim Mangala(Porto – portugál), 15 Bacary Sagna(Arsenal – angol), 3Patrice Evra (Manchester United – angol)
Középpályások: 6Yohan Cabaye(PSG), 19 Paul Pogba(Juventus – olasz), 14 Blaise Matuidi(PSG), 18Moussa Sissoko(Newcastle – angol), 12Rio Mavuba(Lille), 8Mathieu Valbuena(Marseille), 7Rémy Cabella(Montpellier), 22 Morgan Schneiderlin (Southampton – angol)
Támadók: 10Karim Benzema(Real Madrid – spanyol), 11Antoine Griezmann(Real Sociedad – spanyol), 9Olivier Giroud(Arsenal – angol), 20Loic Rémy(Newcastle – angol)
Szövetségi kapitány: Didier Deschamps

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik