Hollandia kijutott a brazíliai világbajnokságra

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.09.10. 22:23
null
Hollandia: Robin van Persie a középpontban, mint rendesen (Fotó: Action Images)
A világbajnoki selejtezősorozat európai zónájának D-csoportjában a holland labdarúgó-válogatott fölényesen győzött Andorra ellen, ezzel a sikerrel az oranje kijutott a jövő évi, brazíliai tornára.

Az Andorra elleni idegenbeli selejtező előtt két nagy kérdés fogalmazódott meg a hollandokban: hány gólnál állnak meg, és mit játszanak a nagy riválisok Bukarestben? Nos, a két mérkőzés kezdete közötti félórás eltérés miatt a második kérdés hamarabb eldőlt: a románok nagy meglepetésre kikaptak otthonukban a feltámadt törököktől, ez pedig igencsak kapóra jött mind magyar válogatottnak, mind a németalföldieknek.

Az első kérdéskörre adott válasszal azonban aligha dicsekedhet majd Louis van Gaal szövetségi kapitány, igaz, nem rajta múlt a várt gólözön elmaradása. A szakember a Ruben Schaken, Robin van Persie, Jeremain Lens támadóhármassal kezdett (melléjük a hajrára beszállt Dirk Kuyt is), a karmesteri pálca a bizonyítani vágyó Wesley Sneijderé lett – csak éppen a derék hazai amatőrök kihúzták kapott gól nélkül az első félidőt.

Van Gaalnak lehetett egy-két kedves szava választottjaihoz a szünetben, mert Van Persie az újrakezdés után két góllal hamarost eldöntötte a mérkőzést: előbb a 16-os elől bombázott a jobb felsőbe, majd egy lecsorgó labdával cselezett pimaszul, mielőtt a hálóba gurított. Ezzel el is dőltek a lényeges dolgok, támadtak, támadtak a hollandok, sőt a hazaiak is el-eljutottak Michel Vorm kapuja elé, ám több gól már nem esett.

Kényelmes győzelmével kijutott a brazíliai világbajnokságra a holland válogatott, európai kollégái közül elsőként. A „tulipánosok" egyébként a 2014-es nagy esemény hatodik biztos résztvevői, a házigazda Brazília és az iráni, ausztrál, dél-koreai, japán négyes mögött.

A holland (és a török) siker reményt ad a magyar válogatottnak is, amely Észtország elleni kiütéses győzelmével visszaszerezte a 2. helyet a D-csoportban – a következő körben éppen Hollandiába látogatunk. A házigazdának az a mérkőzés már nem oszt, nem szoroz...

VILÁGBAJNOKI SELEJTEZŐK
EURÓPAI ZÓNA
D-CSOPORT
ANDORRA–HOLLANDIA 0–2 (0–0)
Andorra La Vella. V:
Vucemilovic (horvát)
Andorra: Pol – E. García, Ildefons Lima, C. Martínez, M. García, San Nicolás – M. Vieira, Vales, Gabi Riera (Moreira, 71.), Lorenzo (Moreno, 58.) – Pujol (Ayala, 84.). Szövetségi kapitány: Koldo Álvarez
Hollandia: Vorm – Janmaat, De Vrij, Vlaar, Willems (Maher, a szünetben) – Schaars, Strootman – Schaken, Sneijder (Kuyt, 78.), Lens – Van Persie. Szövetségi kapitány: Louis van Gaal
Gólszerző: Van Persie (50., 54.)

KORÁBBAN

ROMÁNIA–TÖRÖKORSZÁG 0–2 (0–1)
Bukarest
, Nemzeti Aréna. V: Moen (norvég)
Románia: Tatarusanu – Matel, Chiriches, Goian, Rat – Pintilii, Hoban – Tanase (Bucur, 78.), Stancu, Torje (Popa, a szünetben) – Marica (Maxim, a szünetben). Szövetségi kapitány: Victor Piturca
Törökország: Volkan Demirel – Semih Kaya, Gökhan Gönül, Ömer Toprak, Selcuk Inan – Gökhan Töre (Mevlüt Erdinc, 84.), Mehmet Topal, Caner Erkin, Arda Turan – Umut Bulut, Burak Yilmaz (Olcay Sahan, 72.). Szövetségi kapitány: Fatih Terim
Gólszerző: Burak Yilmaz (22.), Erdinc (95.)

MAGYARORSZÁG–ÉSZTORSZÁG 5–1 (3–0)
Budapest, Puskás Ferenc Stadion. V: Kulbakov (fehérorosz)
Magyarország: Bogdán – Vanczák, Guzmics, Kádár, Laczkó – Koman, Elek Á., Hajnal, Dzsudzsák – Böde, Németh K. Szövetségi kapitány: Egervári Sándor
Észtország: Pareiko – Jääger, Reintam, Klavan, Teniste – Purje, Vunk, Mosnikov, Kink – Anier, Ahjupera. Szövetségi kapitány: Tarmo Rüütli
Gólszerző: Klavan (11. – öngól), Hajnal (21.), Böde (41.), Németh K. (69.), Dzsudzsák (85.), ill. Kink (48.)

AZ ÁLLÁS
1. Hollandia 8 7 1 24–4 +20 22
2. MAGYARORSZÁG 8 4 2 2 18–12 +6 14
3. Törökország 8 4 1 3 14–7 +7 13
4. Románia 8 4 1 3 13–12 +1 13
5. Észtország 8 2 1 5 6–16 –10 7
6. Andorra 8 8 0–24 –24 0
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik