Csak Ronaldo meg ne tudja!

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.04.17. 11:57
null
Vörös Vivien a portugáloknak szurkol, de a kézilabda is nagyon érdekli (Fotó: Fuszek Gábor)
Az angyalföldi lakás ajtajára felragasztott Ferencváros-címer már sokat elárult. Azt mindenképpen, hogy sportszerető nyerteshez került lapunk Brazilmánia nyereményjátékának ajándéka, a német labdarúgó-válogatott meze. 

 

Erről belépésünk után is meggyőződhettünk, hiszen a sarokban Fradi-címeres párna, míg az ágyon sípcsontvédő hevert. Bár az hamar kiderült, hogy a zöld-fehér ereklyék nem a nyerteshez, Vörös Vivienhez, hanem öccséhez tartoznak, azért a fiatal lány is szereti a futballt. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint hogy az „Ugye, csak egy fénykép készül?" kérdés után azonnal felpróbálta a felsőt, boldogan nézegette nyereményét. A világbajnokság alatt azonban vélhetően kevesebbet viseli majd, hiszen a tornán inkább Portugáliának szorít – elsősorban Cristiano Ronaldo miatt.

„Nem áll tőlem távol a foci, figyelemmel kísérem a nagyobb eseményeket – mondta Vivien. – A mez is nagyon tetszik, de többnyire annak a csapatnak szurkolok, amelyben Ronaldo játszik. Szerintem az öcsém, Richárd is szemet vet majd a felsőre, a nyáron talán kölcsön is adom neki. Ricsi az igazi focibolond a családban, a Ferencváros U11-es csapatban játszik, négyéves kora óta a zöld-fehér klubhoz tartozik.

Sokszor az ő korosztálya kíséri ki a játékosokat a mérkőzés előtt, szóval nekünk a felvezetés legalább annyira érdekes, mint maga a meccs. Az idegenbeli találkozókat tévén szokta nézni, el lehet képzelni, mekkora őrjöngés volt az Újpest–Fradin.”

Valóban, a házban a plüssállatokon át a testvéreket ábrázoló kép keretéig minden zöld-fehér színű, még szerencse, hogy Vivien csak kisgyerekként hordott lila színű ruhákat.

„A nyertes lapszám címlapján éppen a Fradi-meccs volt a téma, így szóba sem jöhetett, hogy nem vesszük meg, eleinte el sem hittem, hogy ekkora szerencsém van. Korábban csak kaparós sorsjegyeken nyertem kisebb összegeket, ilyen szuper ajándékot azonban még soha.

A lapot szinte mindennap megvesszük, az egész család átlapozza az újságot, a fiúk a focis cikkeket olvassák, engem a kézilabda is érdekel.” Ez nem is csoda, hiszen a vendéglátásban dolgozó csinos lány korábban maga is versenyszerűen űzte ezt a sportágat, jelenleg hobbiszinten szórja a gólokat.

Mellette rendszeresen jár edzőterembe, valamint a Margitszigeten is futja a köröket. „Nem tudom, miért hagytam abba a versenysportot, arra emlékszem, hogy magamnak a közelgő érettségivel indokoltam. Ma már sajnálom, hogy így alakult, de igyekszem minél többet mozogni. Meg aztán Fradi-meccs közben jobb futni, mint otthon lenni.”

A nyereményjátékról többet is megtudhat, ha ide kattint!

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik