Hitzfeldék büszkék és csalódottak

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.07.01. 23:08
null
A látszattal ellentétben nem játszottak fejetlenül a svájciak (Fotó: Action Images)
Argentína a 118. percben szerzett Angel Di María-góllal győzte le 1–0-ra Svájcot a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőjében, a főszereplők értékelték a történteket.

 

„Az életünket adtuk a sikerért, nagyot küzdöttünk. Az egyenes kieséses szakasz meccsei ilyenek, jön a hosszabbítás, aztán a tizenegyesek... Tudtuk, hogy erre is sor kerülhet. Hála Istennek továbbjutottunk, és van négy napunk a következő mérkőzésig" – mondta Di María az összecsapás után.

„Sok helyzetünk volt, és csak egyszer hibáztunk, amikor a kapusunknak kellett mentenie. Megérdemelten nyertük meg a találkozót, mert jól futballoztunk" – tette hozzá a Real Madrid futballistája.

„Egyszer játékosként Anglia ellen már átéltem egy hosszabbítást, edzőként viszont ez sokkal megterhelőbb. A legvégén szerencsénk volt. Az első félidő kiegyenlítetten zajlott, utána azonban a kezünkben volt a meccs” – értékelt Alejandro Sabella argentin szövetségi kapitány.

„A csapatom éretten és szenvedélyesen játszott. A kritikus helyzetekben is nyugodtak maradtunk. Az első félidőben adódott két lehetőségünk a vezetés megszerzésére, de az utolsó három percben mindent megéltünk, ami egy edző életében csak előfordulhat. Az ilyen élményekért érdemes a futballban dolgozni. A csapatomról csak a legnagyobb elismeréssel tudok beszélni, Svájc rengeteg szurkoló szimpátiáját elnyerte. Sikerült megkeserítenünk az argentinok életét” – mondta a helvétek távozó szövetségi kapitánya, Ottmar Hitzfeld.

„Nagyon magunk alatt vagyunk. Helyzeteink voltak, ráadásul kapufáig jutottunk a világ egyik legjobb válogatottja ellen. Szóval büszkék lehetünk magunkra. Sajnos egyetlen hiba ilyen következményekkel járt, a felezővonalnál labdát vesztettem, ebből kaptuk a gólt” – mondta Lichtsteiner.

„Nagyon csalódott vagyok. Jól akartunk teljesíteni, és ez sikerült is. Ez a csapat még nagyon fiatal, szép jövő előtt állunk” – nyilatkozta a csereként beállt Gelson Fernandes.

VB 2014, NYOLCADDÖNTŐ
ARGENTÍNA–SVÁJC 1–0 (0–0, 0–0, 0–0) – h. u.
Sao Paulo,
Arena de Sao Paulo. Vezette: Eriksson (svéd)
ARGENTÍNA:
Romero – Zabaleta, F. Fernández, Garay, Rojo (Basanta, 105+1.) – Gago (Biglia, 106.), Mascherano, Di María – Lavezzi (Palacio, 78.), Messi, Higuaín. Szövetségi kapitány: Alejandro Sabella
SVÁJC: Benaglio – Lichtsteiner, Djourou, Schär, R. Rodriguez – Behrami, Inler – Xhaka (G. Fernandes, 66.), Shaqiri, Mehmedi (Dzemaili, 113.) – Drmic (Seferovic, 82.). Szövetségi kapitány: Ottmar Hitzfeld.
G: Di María (118.)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik