A himnusz volt az egyetlen kiemelkedő brazil momentum

Vágólapra másolva!
2014.07.13. 15:21
null
Ezek igazán szép pillanatok voltak, a himnusznál még a játékosokat pályára kísérő gyerekek is átszellemültek (Fotók: Action Images)
Bár a spanyolok, az olaszok, az angolok és a portugálok is korán távoztak a világbajnokságról, a torna hajrájának legnagyobb csalódása Luiz Felipe Scolari brazil válogatottja volt.

Még a tévé előtt ülve is hátborzongató volt a brazilok meccsei előtt a vb-t rendező ország himnuszát hallgatni, ahogy „féltávnál" elhalkították a zenei kíséretet, és ahogy a több tízezer ember üvöltötte torkaszakadtából a nemzeti indulót. Ahogy a játékosok, sőt az előttük álló kisgyerekek is átszellemültek, s minden idegszálukkal nekifeszültek a rájuk váró 90 vagy 120 percnek.

Egy hónapja az egész világot lenyűgözte ez a jelenség, aztán lassan hozzászoktunk, ezért a Hollandia elleni meccs előtt már furcsán hatott, hogy Brazíliavárosban nem volt meg ugyanaz a hangerő, David Luizék arcáról is hiányzott a szokásos szenvedély, talán csak a németek elleni 7–1-ről eltiltás miatt lemaradó Thiago Silva arca torzult el úgy, mint a korábbi mérkőzéseken.

Valami elszakadt Brazíliában, ami nem csoda, hiszen a dél-amerikai ország azért rendezte meg a tornát, hogy meg is nyerje azt, és a Konföderációs Kupán aratott győzelmet követően nem is volt földtől elrugaszkodott ez az elvárás (persze a tavaly legyőzött spanyolok a vb-n is leégtek, de ez a „leértékelő tényező" csak utólag kristályosodott ki). No meg azért sem, mert mégiscsak Brazíliáról beszélünk.

Ám olyan kilátástalanul játszó brazil válogatottat, mint a Németország és a Hollandia elleni, nem láttunk még.

Persze mondhatjuk, hogy ha a horvátok elleni nyitányon nincs a Fred által inkább okosan, mintsem áldozatként kiharcolt tizenegyes, akár már a csoportkörben bajba kerülhetett volna a selecao. A Mexikó elleni gól nélküli döntetlen vészjósló volt, de Guillermo Ochoa mexikói kapus emberfeletti bravúrjaira hivatkozva még el lehetett bagatellizálni a problémákat. A belső ellentétek miatt szétesett Kamerun legyőzése kötelező volt, s pár izgalmas perc után a csoportelsőséget, azaz Hollandia elkerülését is garantálni tudta a Scolari-legénység.

Aztán jöttek az igazán nagy tétért vívott ütközetek. A Chile elleni szenvedés végén Mauricio Pinilla 120. percbeli keresztléce után nagy szerencsével következtek a tizenegyesek, amelyek során két brazil, Willian és Hulk is elhibázta a kísérletét – a vb-n csak a brazilok nyertek meg úgy tizenegyespárbajt, hogy legalább egy lövésük nem talált. Hajszálon és Pinilla újabb kapufáján múlt a kiesés, amely, félő, romba döntötte volna az országot.

Így is csak időt nyert a házigazda.

Neymar elvesztése egyet jelentett a brazil válogatott bukásával
Neymar elvesztése egyet jelentett a brazil válogatott bukásával

Kolumbia ellen sokkal meggyőzőbb játékkal jutott tovább az ötszörös világbajnok, amelynek ez volt a legjobb meccse a vb-n. Persze sokan azt várták, hogy lesz még jobb is, hiszen még két meccs hátravolt. Csakhogy Neymar súlyos gerincsérülése miatt a torna hátralévő részéről kiesett, miközben az elődöntőről eltiltották Thiago Silvát.

Neymar kiesése kétségtelenül hatalmas csapást jelentett a brazilok számára, ugyanis nem volt helyettese, és úgy tűnt, Scolarinak nincs B-terve erre az esetre.

Michael Owen épp most írt anyagot arról a Telegraphban, hogy a német válogatott amiatt jobb az angolnál, mert egységes csapatot alakítanak ki, nem kreálnak sztárokat, akiknek aztán az összes terhet a vállukra helyezik. Valami ilyesmit lehetett látni a brazilokon is. Volt Neymar, az egyetlen valódi klasszis támadó, és voltak a többiek, akik az ászuknál sokkal többet veszítettek.

A középpályán céltalanná, a támadósorban veszélytelenné vált a brazil válogatott játéka, hátul pedig a németek ellen hatalmas lyukak keletkeztek, gól gólt követett, teljes volt az összeomlás. A németek a szünetben megbeszélték, hogy visszavesznek, így is 7–1 lett a vége, a brazilok csak a legvégén szépítettek. Luiz Felipe Scolari szerint Neymarral is ez lett volna a vége, de talán ezt ő sem hiszi el. Persze Thiago Silva jól jött volna hátul.

Hollandia ellen a bronzmeccsen jött is, de nem jól: két perccel a kezdés után a ziccerben kitörő Arjen Robbent üldözte és rántotta le, csak hatalmas mázlival úszta meg a kiállítást. Ha Hajmudi sporttárs szigorúbb, a hollandok hasonló mészárlást rendezhettek volna, mint pár nappal korábban a németek.

A másik középhátvéd, David Luiz ugyanis a Kolumbia elleni szabadrúgása után az elődöntőben és a bronzmeccsen nevetség – illetve, hovatartozástól függően, sírás – tárgya lett. A németek úgy forgatták meg, ahogy akarták, a hollandok ellen pedig olyan gólpasszt adott Daley Blindnek, hogy megszólalt! A brazil közönségen szorongás lett úrrá, amikor az ellenfél támadója a loboncos védő felé közeledett, vagy David Luiz maga indult el a labdával. A pimaszul magabiztos védőből már nem áradt a megszokott határozottság, az internetes mémgyárban pedig különféle viccek keringtek arról, hogy Luizért 50 millió eurót (más hírek szerint – még rosszabb – fontot…) adott a PSG a Chelsea-nek.

David Luiz és Luis Gustavo a németek elleni vereség után
David Luiz és Luis Gustavo a németek elleni vereség után

Jobbhátvédként Dani Alves már akkor kijátszotta magát a csapatból, amikor még ment a selecaónak, a helyére bekerült Maicon pedig csak árnyéka volt korábbi önmagának. A túloldalon Marcelo a többiekkel együtt szétzuhant a németek ellen; a holland meccsre a csapatba tett Maxwell-lel valamivel stabilabb lett a védelem, de a PSG-játékos előre nem tudott segíteni.

A középpályán hiányzott az igazi vezér. Ezt tudtuk már a Konföderációs Kupa előtt is, de az egy évvel ezelőtti torna megnyerése eltakarta ezt az űrt. Paulinho, Luis Gustavo és Ramires elpasszolgatott a középpályán, Fernandinho olykor csempészett a játékba ötletet, de a németek ellen mintha a pályán sem lett volna, Hulkkal együtt már a szünetben lecserélték.

Oscar és Willian felidézett valamit abból, amit a braziloktól várunk, míg Hulk erőfocija erőlködéssé silányult. A brazilok középpályája okozta a legnagyobb csalódást, Scolari legnagyobb hibája talán az, hogy nem jelölt ki egy irányítót, illetve olyan játékrendszert dolgozott ki, amelyre alkalmatlanok voltak a középső középpályásai.

A csatársor pedig maga volt a csőd. Fredben egy ország csalódott, pedig egy évvel korábban élete formájában játszott a Konföderációs Kupán. Aztán a hollandok ellen Jo kapott lehetőséget, és hasonlóan gyenge játéka láttán kiderült, ebben a keretben nincs igazán termékeny támadó Neymaron kívül. A Fred, Jo kettős meg sem közelítette Romário, Bebeto, Rivaldo vagy Ronaldo szintjét – csak hogy a közelmúltról beszéljünk –, Scolari mégis erőltette a játékukat.

A brazil futball továbbléphet ebből a kudarcból, ehhez kétség sem férhet. Neymarnak, Oscarnak, Marcelónak s talán David Luiznak van jövője, ám minden bizonnyal már nem Scolarival. Olyan játékosok pedig, mint Fred, Júlio César, Maicon, nemigen kapnak többé lehetőséget arra, hogy a válogatottal túltegyék magukat ezen a kettős kudarcon.

Brazília 1974 óta először egymás után két vb-meccset veszített el, 1940 óta először kétszer egymás után kikapott hazai pályán, s vb-rendezőként a legtöbb gólt kapta (14-et). A selecaóról összességében a himnusz előadása marad az egyetlen igazán szép emlék a 2014-es világbajnokságról.

Némi rosszindulattal írhatjuk azt is, olyan volt a vb-jük, mint egy Arsenal-idény: a nagy bizakodás után jött a hatalmas pofon, és a vége pedig 4. helyezés lett.

Luiz Felipe Scolari a Konföderációs Kupa megnyerése után nem módosított a középpályán – lehet, hogy kellett volna
Luiz Felipe Scolari a Konföderációs Kupa megnyerése után nem módosított a középpályán – lehet, hogy kellett volna

A BRAZILOK VB-MECCSEI (gólszerzői)

CSOPORTKÖR

Brazília–Horvátország 3–1 (Neymar 2, Oscar)

Brazília–Mexikó 0–0

Brazília–Kamerun 4–1 (Neymar 2, Fred, Fernandinho)

NYOLCADDÖNTŐ

Brazília–Chile 1–1, 11-esekkel 3–2 (David Luiz, 11-esek: David Luiz, Marcelo, Neymar)

NEGYEDDÖNTŐ

Brazília–Kolumbia 2–1 (Thiago Silva, David Luiz)

ELŐDÖNTŐ

Németország–Brazília 7–1 (Oscar)

BRONZMÉRKŐZÉS

Brazília–Hollandia 0–3

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik