Mesterhármassal aranyérmes az angol csapat

Geoff Hurst a negyedik angol gólt lövi az 1966-os döntőben (Fotó: Action Images)

A labdarúgó-vb-k története az egyik időtengely mentén nyolcvan esztendőt, a másik szerint több mint két hónapot ível át – mi az utóbbit követtük az elmúlt hetekben. A legkorábbi torna május 27-én kezdődött, a legkésőbb induló július 30-án ért véget: nyolcvan évvel ezelőtt Uruguay, negyvennégy esztendeje Anglia lett világbajnok ezen a napon – érdekesség, hogy mindkettő 4:2-es győzelemmel.

1966: HOSSZABBÍTÁS UTÁN, VITATHATÓ GÓLLAL ÜLTEK DIADALT AZ ANGOLOK

Az NSZK magabiztosabban jutott el az 1966-os londoni torna fináléjáig, így nem keltett meglepetést, hogy Helmut Haller 12. percbeli góljával meg is szerezte a vezetést. Anglia ellenben házigazdaként vett részt a tornán, így volt olyan forgatókönyv, amelybe meg az illett bele, hogy Geoff Hurst (18. perc) és Martin Peters (78. perc) a hajrára megfordította az állást.

Az események akkor pörögtek fel igazán, amikor Wolfgang Weber a 89. percben kiegyenlített. Következett a hosszabbítás, amelynek 11. percében Hurst újra a kapuba talált. De vajon tényleg betalált? Gottfried Dienst svájci játékvezető nem volt biztos a dolgában, konzultált Tofik Bahramovval, a szovjet partjelzővel, aki gólra szavazott.

Mint emlékirataiban Bahramov felidézte, abban a másodpercben úgy érzékelte, a labda nem is a lécről pattant vissza, hanem a hálóról vagy a hálótartó vasról, így számára közömbös volt, hogy visszafelé a gólvonal előtt vagy mögött ért földet. Elnézve a képeket, a németek nem véletlenül beszéltek „igazságszolgáltatásról" az idei német–angol vb-nyolcaddöntő kapcsán, amikor is a játékvezető nem adta meg az angol Frank Lampard szabályos gólját...

De térjünk vissza 1966-hoz, hiszen született még egy gól: Hurst bevallása szerint időhúzásnak szánt, a lelátóra célzott lövése beakadt a 120. percben. A vb-trófeát így az angol csapatkapitány, Bobby Moore emelhette a magasba, míg Hurst azóta is az egyetlen futballistának vallhatja magát, aki vb-döntőben mesterhármast ért el.

1930: URUGUAY NYERI MEG A DÉL-AMERIKAI RANGADÓT

Kétszer fordult az állás az 1930-as montevideói fináléban. Az első gólt az uruguayi Pablo Dorado szerezte, az argentinok a szünetre Carlos Peucelle és a torna gólkirályaként végző Guillermo Stábile (8 gól) révén fordítottak – mondhatnánk, naná, hiszen az első félidőt az ő labdájukkal játszották.

A mérkőzés előtt nagy vita kerekedett a labda körül, és végül a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) döntött: az első félidő labdáját az argentinok, a másodikét az uruguayiak adják. Ami azt illeti, saját választásuk a házigazdáknak is bejött, hiszen a fordulás után Pedro Cea, Victoriano Iriarte, valamint Héctor Castro is az argentin kapuba talált.

Akárcsak a két évvel korábbi olimpia döntőjében, ezúttal is Uruguay nyerte meg tehát a két csapat aranycsatáját, így az övé lett a történelmi fontosságú első világbajnoki cím – a Montevideóba érkező több ezer argentin szurkoló nagy bánatára.