Vb 2010: Sztankovics szerint Szerbiának több Militója van

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2010.05.28. 11:45
Dejan Sztankovics csapatkapitány szerint a világbajnokságra utazó szerb válogatottnak több olyan képességű labdarúgója is van, mint Diego Milito.

Az Internazionaléval szombaton Bajnokok Ligáját nyert középpályás szerda este csatlakozott az Ausztriában edzőtáborozó nemzeti együtteshez. Csütörtöki kijelentésével, azzal hogy a BL-fináléban két gólt szerzett argentin csatárhoz hasonlította több csapattársát, nevek említése nélkül érzékeltette, hogy a szerb támadóalakzat szerinte nagyon erős.

A szerbek a június 11-én rajtoló dél-afrikai tornán a németekkel, a ghánaiakkal és az ausztrálokkal csapnak majd össze a D-csoportban.

A sérült Michael Ballack kiesésével kapcsolatban Sztankovics úgy nyilatkozott, hogy ezzel sem lett könnyebb a dolguk a németekkel szemben.

„A válogatottal játszunk, nem Ballackkal, márpedig a német együttesben elég sok jó játékos van, aki helyettesítheti" – indokolta álláspontját.

A szerbek vasárnap a szintén vb-résztvevő új-zélandiak, jövő szerdán pedig a lengyelek ellenében tesztelhetik, hogy hol tartanak.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik