Vb 2010: Robinho szerint a hollandok ellen jobban kell játszaniuk

Vágólapra másolva!
2010.06.28. 23:08
Sima, háromgólos győzelmet aratott a brazil válogatott Chile fölött, és a hollandokkal találkozik a legjobb nyolc között.

„Nagyon örülök a gólomnak – nyilatkozta lecserélése után nem sokkal Robinho, aki először talált a hálóba ezen a világbajnokságon, de Chilének összesen már nyolcadszor köszönt be. – Nagyon jó labdát kaptam, az ilyen helyzetet illik belőni. Chile ellen általában nagyon jól megy nekem, de hála Istennek, most sem történt ez másképpen. A hollandok ellen mindenesetre javulnia kell a csapatnak, de úgy érzem, hogy ma sem játszottunk rosszul." Robinho, aki először talált a hálóba ezen a világbajnokságon, de Chilének összesen már nyolcadszor köszönt be. – Nagyon jó labdát kaptam, az ilyen helyzetet illik belőni. Chile ellen általában nagyon jól megy nekem, de hála Istennek, most sem történt ez másképpen. A hollandok ellen mindenesetre javulnia kell a csapatnak, de úgy érzem, hogy ma sem játszottunk rosszul."

A legfontosabb, a vezető gólt a középhátvéd, Juan szerezte.

„Hihetetlenül büszke vagyok erre a fejesre, mert egy szoros meccsen született meg, ráadásul döntetlen állásnál" – mondta a játékos, aki mindemellett végig remekül futballozott.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik