Vb 2010: gyalog indult Dél-Afrikába egy szerb szurkoló

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2010.04.08. 09:12
Címkék
Gyalog indult a Dél-afrikai Köztársaságba, a június 11-én kezdődő labdarúgó-világbajnokság helyszínére egy 39 éves szerb szurkoló, aki tervei szerint a D-csoport nyitómérkőzésére, a Szerbia–Ghána összecsapásra ér Pretoriába.

Szasa Jovics egy nemzeti zászlóval, egy hátitáskával és egy világtérképpel vágott neki a 16 ezer km-es útnak, s elmondása szerint a lehető legkevesebbszer szeretné igénybe venni a tömegközlekedési eszközöket, ugyanakkor gyakran fog stoppolni.

„Egy éve tervezem ezt az utat – mondta a helyi médiának Jovics. – Remélem, hogy a csapat a vb-n tesz róla, hogy utólag azt mondhassam, volt értelme belevágni."

A szerbek a ghánaiakkal, a németekkel és az ausztrálokkal kerültek egy csoportba, és a július 11-ig tartó torna lesz az első nemzetközi futballviadal, amelyen Szerbia önálló államként vesz részt.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik