Van Bronckhorst nagyon bevágta, Lato átrohant a brazilokon – vb-videók

KORMANIK ZSOLTKORMANIK ZSOLT
2018.07.06. 00:42
null
Arjen Robben (balra) és Martin Cáceres csatája a 2010-es elődöntőben (Fotó: Reuters)
1974-ben ezen a napon harcolta ki első világbajnoki bronzérmét a lengyel labdarúgó-válogatott, 2010-ben pedig ezen a napon jutott be harmadszor a vb-döntőbe a holland. Vb-öröknaptárunkban ma e két mérkőzés góljait mutatjuk meg, és felidézzük a 2018-as program két negyeddöntőjét is. 39. RÉSZ, JÚLIUS 6.

 

1974: GRZEGORZ LATO GÓLJA FELTESZI A KORONÁT A LENGYELEK SZEREPLÉSÉRE

Brazília és Lengyelország négy alkalommal találkozott az 1974-es müncheni bronzmeccs előtt, és mindannyiszor a brazilok győztek. Azóta 2018 tavaszáig további hétszer mérkőztek meg, és a lengyeleknek megint csak nem jutott egyetlen győzelem sem, ellenben a braziloknak öt is.

Azt a bizonyos 1974. július 6-i müncheni összecsapást viszont Kazimierz Górski nagyszerű lengyel válogatottja nyerte meg. Mindkét csapat csupán egyetlen vereséget szenvedett addig a tornán, éppen a döntő kapujában buktak el, ami különösen a címvédő brazilokat lombozta le. A lengyelekben jobban dolgozott az érem iránti vágy, és a 76. percben a torna hétgólos gólkirálya, Grzegorz Lato – miután egyszerűen átvágtatott a brazil védelmen – belőtte a meccs egyetlen, a piros-fehéreknek bronzot érő találatát. VIDEÓ ITT!


 

Grzegorz Lato a brazilok elleni győztes, egyben bronzérmet érő gólját lövi 1974-ben (Fotó: Imago)
Grzegorz Lato a brazilok elleni győztes, egyben bronzérmet érő gólját lövi 1974-ben (Fotó: Imago)

 

A KÉPRE KATTINTVA: a bronzérmes lengyel válogatott góljai 
az 1974-es vb-n
A KÉPRE KATTINTVA: a bronzérmes lengyel válogatott góljai az 1974-es vb-n

Ha a Przeglad Sportowy lengyel sportlap korabeli, a világbajnokság végeredményét „szentesítő” címlapjára kattintanak (lásd jobbra), végignézhetik a torna leggólerősebb támadójátékát bemutató lengyelek összes nyugat-németországi találatát.

Az alábbiakban némi kiegészítést adunk a látványos képsor mellé:

A csoportkörben Argentína ellen (3–2) Lato, Szarmach, Lato volt a lengyel gólszerzők sorrendje, Haiti ellen (7–0) Lato, Deyna, Szarmach, Gorgon, Szarmach, Szarmach, Lato, míg Olaszország ellen (2–1) Szarmach és Deyna.

A középdöntőben Svédországnak (1–0) Lato, Jugoszláviának (2–1) Deyna és Lato talált be, míg az NSZK-tól elszenvedett vereséget (0–1) követően a már említett szóló végén újra csak Lato – a Lengyel Labdarúgó-szövetség későbbi elnöke – vette be a brazil kaput.

A müncheni Olimpiai Stadion rövid időn belül másodszor volt kulisszája lengyel diadalnak. Két évvel korábban ugyanis Lengyelország – jó néhány 1974-es bronzérmessel pályára lépve – ugyanott nyerte meg (2–1) az ötkarikás játékok döntőjét Magyarország ellen.

A 3. HELYÉRT
MünchenLengyelország–Brazília1–0
VB 1974, NSZK – JÚLIUS 6.

 

Lásd, világ, a döntőben vagyunk!
Lásd, világ, a döntőben vagyunk!

2010: HOLLANDIA LEDARÁLJA URUGUAYT, HARMADSZOR VB-DÖNTŐS
 

Miközben a tántoríthatatlanul döntőbe vágyó hollandok taktikai megbeszéléssel kötötték össze a meccs előtti pályabejárást, nem egy uruguayi játékos kamerával a kezében érkezett a játéktérre.

Frank de Boer, az oranje pályaedzője ebben az apró különbségben vélte felfedezni a magyarázatát annak, hogy a két csapat elődöntőjét minimális különbséggel Hollandia nyerte meg.

A boldogsághormonok idő előtti tobzódása valóban magyarázat lehet a végkimenetelre – De Boer annak idején, a brazilok elleni 1998-as elődöntőben átélt hasonló vereséget, tudta, miről beszél –, de akadt azért más is.

A meglepetés-elődöntős Uruguay ugyanis két meghatározó játékosát, az eltiltott Luis Suárezt és a sérült Diego Luganót is nélkülözni kényszerült ezen a fontos mérkőzésen.

Hazájuk a vesztesekre is büszke volt
Hazájuk a vesztesekre is büszke volt

Giovanni van Bronckhorst ritkán látható bombagólját az élete tornáját játszó Diego Forlán távoli lövéssel még megválaszolta.

Ám Wesley Sneijder megpattanó lövésből és Arjen Robben fejesből született egy-egy második félidei góljára a végjátékban már csak egy válasz érkezett Maxi Pereira jóvoltából.

A története harmadik világbajnoki döntőjére készülő holland válogatott egyik motorját, Wesley Sneijdert negyedszer választották meg a meccs emberévé, ebben ő volt a legjobb a dél-afrikai vb-n. VIDEÓ ITT!

Az erőn felül teljesítő uruguayiak kiesésével eldőlt: két európai válogatott vívja a finálét. Egy napot azonban még várni kellett arra, hogy kiderüljön, a német vagy a spanyol himnuszt játsszák-e a holland mellett július 11-én Johannesburgban.

ELŐDÖNTŐ
FokvárosHollandia–Uruguay3–2
VB 2010, DÉL-AFRIKA – JÚLIUS 6.

2018: EURÓPA VÉGET VET A DÉL-AMERIKAI VB-SZEREPLÉSNEK

Franciaországnak nem hozott szerencsét a megelőző két vb-meccs Uruguay ellen (két 0–0, két búcsú a csoportkörben), de most minden másként alakult. A sérült Edinson Cavani távollétében az uruk kevésbé tűntek veszélyesnek, mint a korábbi meccseiken, és a tornán először gól nélkül maradtak. Nem úgy a franciák: Raphaël Varane fejese az első félidőben akadt be, Antoine Griezmann lövése pedig a szünet után – nem kis részben Fernando Muslera kapus ügyetlen mozdulata következtében. Franciaország a harmadik dél-amerikai válogatottat győzte le ezen a vb-n, és immár tíz mérkőzés óta veretlen a másik nagy futballkontinens csapatai ellen világbajnokságon (6 győzelem, 4 döntetlen). Ja, és persze elődöntőbe is jutott! VIDEÓ ITT!

Franciaországban ördögi győzelemről írtak (következtek a belgák, ugye!), Uruguayban talpra állásra biztatták a kedvenceket
Franciaországban ördögi győzelemről írtak (következtek a belgák, ugye!), Uruguayban talpra állásra biztatták a kedvenceket

 

A nap másik mérkőzésén Belgium Vincent Kompany megpattanó fejesével és Kevin De Bruyne bombájával a 31. percre kétgólos előnyt szerzett, és nem is engedte kicsúszni kezéből a meccset. René Augusto alig valamivel a becserélése után fejjel szépített, de ennél tovább nem jutottak a brazilok, a hajrában Thibaut Courtois mindent védett – Belgium 1963 után legyőzte Brazíliát, és bejutott az elődöntőbe. Tite szövetségi kapitánnyá történő kinevezése (2016. június) óta a selecao először kapott egynél több gólt egy mérkőzésen. Brazília búcsúja után csak európai csapatok maradtak versenyben. VIDEÓ ITT!

Belgiumban történelmi győzelmet ünnepeltek, Brazília nyolcszorosan csalódott volt a nyolc közötti vereség miatt
Belgiumban történelmi győzelmet ünnepeltek, Brazília nyolcszorosan csalódott volt a nyolc közötti vereség miatt

 

NEGYEDDÖNTŐ
Nyizsnyij NovgorodUruguay–Franciaország0–2
KazanyBrazília–Belgium1–2
VB 2018, OROSZORSZÁG – JÚLIUS 6.

KATARI KITÉRŐ

A 2022-es világbajnokságot nem a hagyományos időpontban rendezték meg, hanem novemberben és decemberben, de a legfontosabb eseményeit mindenképpen szerettük volna felidézni a nyári „vb-évszakra” kitalált öröknaptárunkban. Arra jutottunk, hogy minden epizódhoz mellékelünk egy mérkőzést a katari tornáról, a 2022-es torna időrendjének megfelelően. Íme, a mai függelék!

2022. DECEMBER 1.: KANADA–MAROKKÓ 1–2. Az észak-afrikaiak a továbbjutást majdhogynem biztosra vehették a meccs előtt, inkább már a csoportelsőség lebegett a célkeresztjükben. Milan Borjan kapus hatalmas hibájából Hakim Zijes már a 4. percben beemelte a marokkóiak vezető gólját, és Juszef en-Nesziri rövid sarkos találata sem késett sokáig. A kanadaiak némi szerencsével, Najef Agerd öngóljával még a szünet előtt szépítettek, és ha a fordulás után is van egy kis mázlijuk, egyenlítenek is, csakhogy a 40. életévében járó Atiba Huntchinson fejese a lécről a gólvonalra pattant... Miközben Marokkó – afrikai vb-rekordot jelentő hét ponttal – tényleg csoportelsőként jutott tovább, Kanada a története hatodik vb-meccsét is elvesztette, megismételvén Mexikó és Salvador korábbi szomorú sorozatát. Maradt a 2026-ig táplált remény: legközelebb, társházigazdaként sikerül végre pontot, pontokat szerezni. VIDEÓ ITT!

Minden más foci
2022.06.22. 12:39

Gólok, hősök, felejthetetlen meccsek, kultikus események – vb-történelem napról napra, rengeteg videóval

VB-ÖRÖKNAPTÁR. 61 gazdagon illusztrált epizód az életünket négyévente beragyogó futballcsodáról.

 

 

Legfrissebb hírek

Vb 2026: semmi sem szól a favorit Spanyolország ellen – bemutatjuk a H-csoport csapatait

Foci vb 2026
2026.06.07. 15:28

Grzegorz Lato: dukált a búcsúmeccs a vb-gólkirálynak – az első 100-szorosok, 20. rész

Képes Sport
2026.06.07. 10:19

Tökéletes belga vb-főpróba, De Bruyne és társai kiütötték Tunéziát

Foci vb 2026
2026.06.06. 17:00

Ez nem Lothar Matthäus, és nem is Alex Ferguson napja volt – vb-videók!

Minden más foci
2026.06.04. 07:50

Úgy kezdett a magyar válogatott, mint labdarúgó-vb-n még senki – videók!

Minden más foci
2026.06.03. 11:18

Brazília és Marokkó a favorit, először jutnának tovább a skótok – bemutatjuk a C-csoport csapatait

Foci vb 2026
2026.06.02. 14:21

Csata Santiagóban, magyar könnyek Buenos Airesben, aztán Irapuato...

Minden más foci
2026.06.02. 11:20

Német kiütés, Miroslav Klose elindul a vb-gólrekordig vezető úton

Minden más foci
2026.06.01. 12:22
Ezek is érdekelhetik