Sikerül-e Szlovákiának, ami az olaszoknak nem?

Vágólapra másolva!
2010.06.20. 11:22
null
Roque Santa Cruz (középen) kezdőként növelheti a paraguayiak tűzerejét (Fotó: Action Images)
Szlovákia és Paraguay válogatottja nyitja a Dél-Afrikában zajló labdarúgó-világbajnokság vasárnapi programját. Mindkét csapat döntetlent játszott az első találkozóján, így a továbbjutás szempontjából eleve ki-ki mérkőzésnek minősített összecsapás rendkívül kiélezettnek ígérkezik.

Két 1–1-es döntetlen után fut neki a ma kora délutáni mérkőzésnek Szlovákia és Paraguay, de az eddig begyűjtött egy-egy pont értéke pillanatnyilag korántsem tűnik azonosnak. Mert amíg a dél-amerikaiak a címvédő Olaszországtól kaparintották meg a magukét, addig a szlovákoknak úgy lett egy, hogy hárommal kalkuláltak – Új-Zéland szinte az utolsó utáni pillanatban csent el tőlük kettőt...

„Most már egy kicsit nyugodtabbak vagyunk; tudják, a bemutatkozó találkozó mindig különleges hangulatú egy kicsit, talán ezért is voltunk idegesebbek a kelleténél – magyarázta az új-zélandiak elleni nem túl meggyőző produkciót Marek Cech, a szlovákok tapasztalt védője. – Remélem, most minden másképp alakul majd, és képesek leszünk a legjobb formánkat hozni, hogy a lefújás után ünnepelhessünk."

Valóban, a mostani három pont feledtetné valamelyest a rossz kezdést, hiszen a továbbjutás szempontjából előzetesen legnagyobb ellenlábasnak tűnő riválist sikerülne legyőzni.

Szlovákiát és Paraguayt mindössze három hely választja el a világranglistán, ami tovább erősíti előérzetünket, miszerint óriási taktikai harcra, öldöklő küzdelemre van kilátás.

Úgy hírlik, Gerardo Martino, a paraguayiak szövetségi kapitánya változtat az olaszok elleni, óvatosságot sugalló felálláson, és három csatárral küldi harcba csapatát – azaz Nelson Valdez és Lucas Barrios oldalán már a kezdésnél lehetőséget kap az első meccsen csak csereként pályára lépő Roque Santa Cruz. Ezzel együtt Paraguay nem készül fejetlen támadásokra, az olaszok ellen jobbára olajozottan működő védőjátékot már csak a hagyományai miatt sem adhatja fel..

„Van néhány nagyon technikás, erőszakos, gyors csatáruk, úgyhogy nagyon résen kell lennünk. Kulcsfontosságú, hogy az első pillanattól kezdve féken tartsuk ezeket a támadókat, és ne hagyjuk, hogy kamatoztassák a robbanékonyságukat" – engedett némi bepillantást a paraguayi kártyákba Claudio Morel balhátvéd.

VB 2010 
F-CSOPORT, 2. FORDULÓ
SZLOVÁKIA–PARAGUAY
13.30, Bloemfontein, Free State Stadion. Vezeti: Maillet (Seychelle-szigeteki)
A VÁRHATÓ KEZDŐCSAPATOK:
SZLOVÁKIA: Mucha – Zabavník, Skrtel, J. Durica, M. Cech – Strba – Weiss, Stoch, Hamsík – Sesták, Vittek. Szövetségi kapitány: Vladimír Weiss
PARAGUAY: Villar – Bonet, Alcaraz, Da Silva, Morel – Vera, Riveros, V. Cáceres – Santa Cruz, Valdez, Barrios. Szövetségi kapitány: Gerardo Martino
A mérkőzést élő, szöveges tudósításunk, illetve folyamatosan frissülő cikkünk segítségével is figyelemmel kísérhetik!
A CSOPORT ÁLLÁSA 
  1. Olaszország 1 1 1–1 0 1  
      Paraguay 1 1 1–1 0 1  
      Szlovákia
1 1 1–1 0 1  
      Új-Zéland 1 1 1–1 0 1  
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik