Kellemes mexikói csatárgondok a nyitó meccs előtt

Vágólapra másolva!
2010.06.09. 21:07
null
Franco Dél-Afrikában is gólt ünnepelne (Fotó: Action Images - archív)
Guillermo Franco, a mexikói válogatott támadója felépült sérüléséből és készen áll arra, hogy pályára lépjen a dél-afrikai világbajnokság pénteki nyitó mérkőzésén.

A 33 éves Franco május 24-én, az Anglia elleni felkészülési mérkőzésen sérült meg, és azóta nem lépett pályára. A West Ham United támadója azonban mostanra felépült lábujjsérüléséből, és készen áll a világbajnokságra.

„Nagyon jól érzem magam, hiszen a sérülésem már a múlté" – nyilatkozta az argentin születésű Franco ma a sajtó képviselőinek.

A mexikói szövetségi kapitány, Javier Aguirre így kellemes problémákkal szembesül a pénteki, Dél-Afrika elleni nyitó mérkőzés előtt: el kell döntetnie, hogy Francónak, vagy a Manchester Uniteddel már mindenben megegyező Javier Hernándeznek szavaz-e bizalmat. A Chicarito becenévre hallgató fiatal támadó mellett szól, hogy utóbbi négy válogatott mérkőzésén három gólt szerzett.

SZAVAZÁS

Ön szerint melyik csapat nyeri a dél-afrikai vb nyitó mérkőzését?

KÖSZÖNJÜK, HOGY SZAVAZOTT!

Franco ezzel szemben a rutint képviseli a fiatal mexikói csapatban, rajta kívül Rafael Márquez, Oscar Pérez és Cuauhtemoc Blanco számítanak veteránnak Aguirre keretében.

A mexikói támadószekció egyébként nagyon erősnek tűnik, ugyanis Carlos Vela és Giovani dos Santos is bevetésre kész a már említetett Franco, Blanco, Hernández trió mellett.

„Úgy gondolom, mindannyiunknak ugyanakkora esélye van a játékra. A kapitány döntésén múlik. Számomra most az a legfontosabb, hogy egészséges vagyok, és ha a mester úgy dönt, hogy pályára küld, akkor készen állok a feladatra" – vélekedett Franco.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik