BACSKAI JÁNOS 2010.05.24 01:32 Frissítve: 2015.01.24 01:15

Ghána top 6

Abedi Pelé
Abedi Pelé

Abedi Ayew Pelé

A ghánai futball első számú alakja 1964-ben született a főváros, Accra melletti Okóban, és első komolyabb egyesülete a Real Tamale United volt. Az apró termetű támadó (középpályás) 1982-ben mutatkozott be a válogatottban, majd kezébe kapta a vándorbotot: az al-Szadd, a Dragons FC de l’Ouémé, a Chamois Niortais és a Mulhouse után 1988-ban írt alá az Olympique Marseille-hez, és a kikötővárosiakat egy másfél éves lille-i vendégjáték közbeiktatásával egészen 1993-ig szolgálta. Az OM-mel négyszeres bajnok, egyszeres Francia Kupa-győztes lett, 1993-ban pedig BL-t nyert úgy, hogy őt választották meg a finálé legjobbjának. A káprázatos technikával megáldott játékos megfordult később a Lyonban, a Torinóban és az 1860 Münchenben is. 33 éves korában még 450 ezer mai eurót fizetett érte az emírségekbeli al-Ain, és innen is vonult vissza 2000-ben. A válogatottal soha nem jutott ki egyetlen világbajnokságra sem, de 73 fellépésén 33-szor volt eredményes, 1982-ben pedig ANK-aranyérmes lett és a torna legjobbja. 1991-ben, 1992-ben és 1993-ban Afrika Aranylabdása, 1992-ben a FIFA szerint a világ 9. legjobb játékosa. Az IFFHS századvégi listáján minden idők harmadik legjobb labdarúgója a fekete kontinensen, George Weah és Roger Milla mögött. Testvére, Kwame Ayew, valamint fia, Andre Ayew szintén válogatott labdarúgó. Visszavonulása után felcsapott a Nania FC tulajdonosának és edzőjének.

Samuel Kuffour

Nii Lamptey
Nii Lamptey

Nii Lamptey

A ghánai csodagyerek elmondhatja magáról, amit a modern kori női tornászok és jó néhány, a média által kreált sztártini: tizenévesen a csúcsra jutott. Az 1974. december 10-én napvilágot látott Lamptey az 1989-es skóciai U16-os világbajnokságon tűnt fel sihedernyi korához képest zseniális tudásával, ez pedig szerződéskötésre és egy gyermekrabláshoz igen közel álló manőverre ihlette az Anderlecht edzőjét, Aad de Most. A ghánai szövetség ugyanis a biztonság kedvéért magánál tartotta a legnagyobb tehetségek útlevelét, ám Lamptey és mentora, Stephen Keshi bizonyította, hogy nincs lehetetlen, csak tehetetlen. Az odahaza a labdarúgás alapjait narancsokkal (Rongylabda? Ugyan már!) elsajátító, egy rémálomszerű gyermekkorral megkarcolt legényke húzóembere lett az akkoriban igen acélos Anderlechtnek, arra pedig az egész világ felkapta a fejét, amikor a támadó középpályás két aranyat (tornagyőzelem és a legjobb játékosnak járó díj) zsebelt be az U17-es világbajnokságon. Csak viszonyításképpen: olyan palánták léptek gyepre azon a versengésen, mint Juan Sebastián Verón, Marcelo Gallardo, Claudio Husaín, Eddy Baggio, Wamberto, a spanyol Dani vagy bizonyos Alessandro Del Piero… Abban az évben Lampteyt az Afrique Football nevű lap Afrika harmadik legjobb játékosának választotta. A rövid lábú géniusz 17 évesen Afrikai Nemzetek Kupája-résztvevő, egy év múlva az U20-as Afrika-bajnok és korosztályos világbajnoki ezüstös csapat kapitánya. 1993 nyarán a PSV-be igazolt, amelyben 22 bajnokin tízszer volt eredményes, majd az Aston Villa happolta el. Ezzel gyakorlatilag véget is ért hősünk karrierjének érdemi része: családi tragédiáktól lelkileg egyre sérültebben váltotta egyre kisebbre klubjait (Coventry, Venezia, Boca Juniors, Union Santa Fé, Ankaragücü, Uniao Leiria, Greuther Fürth, Shandong Luneng, al-Naszr, Asante Kotoko, Jomo Cosmos), egészen 2008-as visszavonulásáig. Napjainkban az egykori acélkemény középpályás, Charles Akonnor asszisztense a ghánai Sekondi Eleven Wise-nál, emellett oktatási intézményt is működtet. „Könnyű sztárrá válni, de nehéz sztárnak maradni” – nyilatkozta egy alkalommal. Annak idején maga Pelé nevezte őt az új Pelének, manapság az a kérdés, hogy felbukkan, pontosabban eltűnik-e egy új Lamptey?

Michael Essien
Michael Essien


Michael Essien

Stephen Appiah

Tony Yeboah

Az 1966. június 6-án született támadó ördögi cselező készséggel és kiváló felépítéssel rendelkezett aktív labdarúgóként. A karrierjét az Asante Kotoko, Cornerstones Kumasi, Okwawu United, Saarbrücken, Eintracht Frankfurt, Leeds United, Hamburger SV, al-Ittihad útvonalon letudó támadó legjobb formáját Németországban futotta, hiszen két otthoni aranycipő után 1993-ban és 1994-ben is a Bundesliga legjobb góllövője lett, mindkétszer frankfurti színekben. 1999-ben, jóval túl a harmincon még egyszer megrázta magát, és bronzcipőt érdemelt ki a HSV alkalmazottjaként. A bombaszerű lövéseiről is híres, bivalyerős „Yegoala” 2002-ben vonult vissza. Pályafutása során több mint hétmillió mai eurót fizettek érte. A válogatottban 59/26-os mérleggel zárt, három kontinenstornán is megfordult a Fekete csillagokkal. 2008 telén felcsapott a ghánai első osztályú Bechem Chelsea elnökének.