Első góljára és pontjára hajt Görögország

Vágólapra másolva!
2010.06.12. 11:13
null
Otto Rehhagel (fent, balra) 70 fölött is maga mutatja meg, hogyan kell ütközni (Fotó: Reuters)
Görögország szombat kora délután megkezdi második világbajnoki szereplését, mégpedig azzal a reménnyel, hogy végre megszerzi első gólját és pontját a futball legjelentősebb eseményén. Az ellenfél Dél-Korea lesz, amely a 2002-ben elért sikereit szeretné felidézni Dél-Afrikában.

Görögország eddig egy vb-n vett részt, de 1994-ben pont és rúgott gól nélkül távozott az Egyesült Államokból. A hellének most Otto Rehhagel irányításával próbálnak javítani a statisztikájukon, bár tudják, hogy már az első, Dél-Korea elleni meccsük sem lesz sétagalopp.

AZ EGYETLEN EURÓPAI VÁLOGATOTT, AMELY MÉG NEM SZERZETT GÓLT

Az eddigi európai résztvevők közül a görög válogatott az egyetlen, amely még nem szerzett gólt világbajnokságon. A többi földrész nemzeti csapatai közül Holland Kelet-Indiára (ma Indonézia), Kanadára, Trinidad és Tobagóra, Kínára és az akkor még Zaire néven futó Kongói Demokratikus Köztársaságra igaz még ez a nem túl hízelgő megállapítás.

„Régen, még 1962-ben Ázsiában túráztunk, és a különböző helyi csapatokat 6–0-ra, 7–0-ra vagy még nagyobb különbséggel vertük meg – emlékezett vissza hajdani németországi futballistamúltjára Rehhagel, akinek ez lesz az első vb-je. – Ez azonban már a múlt. Az ázsiai csapatok ma már sokkal masszívabbak, úgy futnak, mint a párducok, és taktikai téren is nagyon fegyelmezettek. Mondtam is a fiúknak, hogy ha csak egy pillanatra is kihagy a figyelmük, azért súlyos árat fizetnek."

Az 1938. augusztus 9-én született Rehhagel egyébként a legidősebb szövetségi kapitány lesz a vb-k történetében. A korábbi csúcstartó Cesare Maldini volt, aki 70 éves és 131 napos volt, amikor az általa irányított Paraguay búcsúzott a nyolcaddöntőben a 2002-es vb-n.

A német szakember a görög válogatottat 2001 augusztusa óta irányítja, ennél hosszabb ideje csak a dánok kispadján ülő Morten Olsen van hivatalban a vb-n részt vevő válogatottak kapitányai közül.

A görögök leginkább a Manchester Unitedban játszó Pak Dzsi Szungtól tartanak.

„Rengeteg DVD-t megnéztünk a dél-koreaiakról, és egyértelműen Pak Dzsi Szung a legjobb játékosuk" – mondta Hrisztosz Pacacoglu, aki szerint egy győzelemmel nagyon jó helyzetbe kerülnének a továbbjutás szempontjából.

Dél-Korea nyolc éve hazai pályán egészen az elődöntőig menetelt, 2006-ban viszont a csoportjából sem jutott tovább.

„Kétezer-kettőben elődöntőt játszottunk, így most sok ember ugyanezt várja el tőlünk – beszélt arról a bizonyos magasra tett lécről Ki Szong Jong, a Celtic játékosa. – Akkoriban Ausztráliában voltam, tizenhárom évesen még csak szurkoltam a válogatottnak. Túl sokat várnak tőlünk, ám ha a legjobbunkat tudjuk nyújtani, akkor továbbjuthatunk, onnan kezdve pedig már bármi előfordulhat, akár negyeddöntősek is lehetünk."

 

 LABDARÚGÓ VB, 2010
B-CSOPORT, 1. FORDULÓ
DÉL-KOREA–GÖRÖGORSZÁG
Port Elizabeth, Nelson Mandela Bay. Vezeti: Hester (új-zélandi) Kezdés: 13.30
Dél-Korea: Li Vun Dzse – Csa Du Ri, Li Dzsung Szu, Cso Jung Hjung, Li Jung Pjo – Li Csung Jong, Ki Szung Jong, Kim Dzsung Vu, Pak Dzsi Szung – Pak Csu Jung, Jom Ki Hun. Szövetségi kapitány: Huh Dzsung Mu
Görögország: Corvasz – Vintra, Kirjakosz, Papadopulosz, Toroszidisz – Karagunisz, Papasztatopulosz, Kacuranisz – Hariszteasz, Gekasz, Szamarasz. Szövetségi kapitány: Otto Rehhagel

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik