Egy ön- és egy csodagóllal győzött Brazília

Vágólapra másolva!
2010.03.02. 23:09
null
Robinho volt a mezőny legjobbja az Emiratesben (Fotó: Reuters)
A brazil labdarúgó-válogatott felkészülési meccsen a londoni Emirates Stadionban 2–0-ra győzött Írország ellen. A selecao az első félidő hajrájában Keith Andrews öngóljával szerzett vezetést, a másodikat remek akció végén Robinho szerezte.

Az írek számára csak a presztízs volt a tét az Emiratesben, a brazil játékosoknak viszont már nincs sok alkalmuk, hogy bizonyítsanak Dungának – a selecao vb-felkészülésének fontos pontja volt a londoni meccs.

A magabiztosan passzolgató brazilok először igazán a 11. percben veszélyeztettek, előbb Maicon beadásáról maradt le Adriano, aztán pedig Kaká bombázott fölé jó huszonöt méterről.

Az írek sem csak nézelődni jöttek: a 16. percben Damien Duff beadására jó ütemben érkezett Kevin Doyle, de fejesét szép reflexmozdulattal menteni tudta Júlio César.

A középpályás (és labdabirtoklási) fölényt kiharcoló brazilok adtak ezután többször munkát Shay Givennek: a Manchester City kapusa Adriano szabadrúgását nyomta fölé, a 44. percben viszont már ő is tehetetlen volt. Az más kérdés, hogy nem a brazilok vették be a hálóját...

Duff nem ért vissza időben, a selecao pedig a jobb oldalon vezetett támadást. Maicon passzolt a lesgyanús helyzetből startoló Robinhónak, aki középre adott laposan, a beadásba belecsúszó Andrews pedig elkönyvelhetett egy öngólt (0–1).

 

 

A folytatásban is a brazil válogatott maradt fölényben, igaz, sok helyzet nem alakult ki: egy óra elteltével Maicon lövését blokkolta St. Ledger. Dunga behozta Grafitét, aki a vb-kerettagságért harcol, valamint Alvest, akinek szinte biztos a részvétele – utóbbi egyből egy nagy (és kihagyott) helyzettel jelentkezett. Givent továbbra sem hagyták nyugton a brazilok, de rosszul céloztak, Robinho lövése szállt el. Amikor a támadó betalált, akkor meg lesről tette – legalábbis a játékvezető szerint...

Robinho ebbe nem nyugodhatott bele, a 76. percben már bemutathatta gólörömét. Kaká és Grafite játszott össze, a Wolfsburg csatára sarokkal, köténybe tette vissza a labdát (McShane rosszul fog aludni...), az érkező Robinho pedig könnyedén megszerezte a második brazil gólt (0–2). „Mindössze" 22 passzal jutott el a selecao a gólig.

 

 

Az íreknek elég volt a meccsből, és a braziloknak is: a második gól után békés játszadozás folyt a pályán, az eredmény pedig nem változott – Dunga együttese nagyon simán győzött.

 

FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
Írország–Brazília 0–2 (0–1)
London, Emirates Stadium, 40 052 néző. V: Dean (angol)
Írország: Given – Kelly, St. Ledger, McShane, Kilbane – Lawrence (McCarthy, 69.), Whelan (McGeady, 56.), Andrews, Duff (Gibson, 56.) – Doyle (L. Best, 77.), Rob. Keane.
Brazília: Júlio César – Maicon (C. Eduardo, 84.), Lúcio (Luisao, 82.), Juan, Michel Bastos – Ramires (D. Alves, 64.), Gilberto Silva, Felipe Melo, Kaká – Adriano (Grafite, 64.), Robinho (Nilmar, 77.).
Gólszerző: Andrews (44., öngól), Robinho (76.)

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik