- Utolsó módosítás:
- 2012-05-22 03:34:27
A Császár kapitányként is világbajnok. Német–francia klasszikus 1982-ből. Thuram két góllal helyesbít. Figo elköszön
Beckenbauer, egy német, akinek van mire innia
Akárcsak az idén Dél-Afrikában, ilyentájt a legtöbb korábbi világbajnokságon is az éremcsatákkal voltak elfoglalva a még versenyben lévők. Húsz éve döntőt, négy éve bronzmeccset vívtak a július 8-i játéknapon, két további tornán pedig kialakult a döntő párosítása. Mint arról videós vb-öröknaptárunk aktuális fejezete is tanúskodik, Németország, illetve az NSZK háromszor is győztesként került ki ezekből a csatákból. A három német siker közül kétségkívül az 1990-es a legnagyobb, Franz Beckenbauer akkor lett szövetségi kapitányként is világbajnok.
![]() |
| Franz Beckenbauer csapatkapitányként és szövetségi kapitányként is világbajnok lett (Fotó: Action Images) |
1982: AZ NSZK NYERI A VB-DÖNTŐK ELSŐ TIZENEGYESPÁRBAJÁT
Ha egy csapat néhány nap leforgása alatt legyőzi Argentínát és Brazíliát, az már nem rázhatja le magáról az esélyesség terhét. Legfeljebb cipelheti egyenes derékkal, mint tette azt Enzo Bearzot olasz válogatottja a spanyolországi tornán. A döntőbe jutásért Lengyelország volt az olaszok ellenfele, amellyel a korábbi hét összecsapásból ötször döntetlenre végzett – mint például alig három héttel korábban, ugyanezen a tornán. Csakhogy azóta Paolo Rossit mintha kicserélték volna: a brazilok ellen mesterhármast elérő olasz támadó előbb finom sarokmozdulattal, majd fejessel köszönt be közvetlen közelről Jozef Mlynarczyknak, duplájával Olaszország tizenkét év után jutott újra világbajnoki döntőbe.
A nap másik mérkőzését ma is a vb-történelem egyik klasszikusaként emlegetik. Az NSZK és Franciaország az 1958-as vb bronzmeccse óta nem találkozott tétmérkőzésen, és a felkészülési találkozók enyhe német fölénye az Európa-bajnok sikerét ígérte. Nyert is az NSZK, de ehhez kétszer is fel kellett állnia vert helyzetből.
Pierre Littbarski lövésével a nyugatnémetek szereztek vezetést a 17. percben, erre Michel Platini, a franciák csapatkapitánya büntetőből válaszolt. A második játékrészből egy jelenet maradt emlékezetes: Harald Schumacher, a németek kapusa egy kifutásnál úgy letaglózta Patrick Battistont, hogy a tíz perccel korábban beálló francia elájult, több fogát elvesztette, és kórházba kellett szállítani. Schumacher még csak sárga lapot sem kapott a holland Charles Korver játékvezetőtől...
A hosszabbítás szerencsére szolgált klasszikus futballélményekkel is. Marius Tresor csodálatos kapáslövése és Alain Giresse félmagas bombája után a franciák fél lábbal a döntőben érezhették magukat, csakhogy a németek szokás szerint nem adták meg magukat, és Karl-Heinz Rummenigge, valamint az akrobatikus mozdulattal a kapuba találó Klaus Fischer révén a 108. percre kiegyenlítettek.
A vb-döntők történetének első tizenegyespárbajára maradt a döntés. Az első hibázó Uli Stielike volt, ám a német védő igazából ki sem zokoghatta magát, rontott Didier Six is a franciák közül. A hatodik sorozatig minden lövő tette a dolgát, akkor azonban Schumacher kivédte a francia Maxime Bossis lövését. Horst Hrubesch, a két évvel korábbi Eb-döntő kétgólos hőse hidegvérűnek bizonyult, találatával az NSZK bejutott a döntőbe.
| ELŐDÖNTŐ | ||
| Barcelona | Olaszország–Lengyelország | 2–0 |
| Sevilla | NSZK–Franciaország | 3–3, 11-esekkel 5–4 |
1990: BECKENBAUER ÉS LEGÉNYSÉGE VISSZAVÁG ARGENTÍNÁNAK
Nem hozott jó játékot az olaszországi torna római fináléja, de ezt az argentinokon kívül legfeljebb a semleges szurkolók bánták, a németek aligha. Nekik tartozásuk volt a Carlos Bilardo vezette, Diego Maradona fémjelezte csapattal szemben az 1986-ban elveszített döntőért, és a számla rendezéséhez pontosan elegendő volt egy tizenegyes.
Az argentinok hevesen vitatták, hogy Roberto Sensini kibillentette egyensúlyából a kapura törő Rudi Völlert, ám ahogyan az ilyenkor lenni szokott, a játékvezető – a mexikói Edgardo Codesal Mendez – nem hagyta magát befolyásolni.
A bíró amúgy addigra már a bögyükben volt az argentinoknak, hiszen a 65. percben kiállította a Jürgen Klinsmannal szemben szabálytalankodó Pedro Monzónt. Codesal Mendez és Monzón ezzel bevonult a futballtörténelembe, hiszen vb-döntőben ez volt az első kiállítás.
A 85. percben befújt tizenegyest Andreas Brehme biztos lábbal értékesítette, és nagyjából már csak arra maradt idő, hogy a bíró kiállítsa a dulakodó Gustavo Dezottit is.
Az NSZK 1954 és 1974 után harmadszor is világbajnok lett. Franz Beckenbauer úgy köszönt el az NSZK válogatottjának kispadjától, hogy – mindmáig egyetlenként a világon – csapatkapitányként és szövetségi kapitányként is világbajnok lett. Nem csapatkapitányként is csak egyvalaki osztozik vele a játékoskori, kapitányi duplázásban: a brazil Mário Zagallo.
| DÖNTŐ | ||
| Róma | NSZK–Argentína | 1–0 |
1998: THURAM KIJAVÍTJA HIBÁJÁT, ÉS A FINÁLÉBA LÖVI FRANCIAORSZÁGOT
A franciaországi torna július 8-i elődöntőjében a házigazdák hamarabb dűlőre jutottak Horvátországgal, mint egy nappal korábban a brazilok Hollandiával, ezzel együtt ez nem volt sima meccs. Az első félidőben a franciák nem tudták gólra váltani mezőnyfölényüket, s amikor a fordulás után a védők közül kilépő Davor Suker szinte azonnal megszerezte a vezetést, veszélybe került a hazaiak nagy álma: hogy húsz év után újra a házigazda legyen a világbajnok.
Előlépett azonban egy francia fiatalember a háttérből: Lilian Thuram. A horvát gólnál bennragadó védő – talán a lelkiismeret-furdalástól hajtva – egy percen belül labdát lopott a könnyelmű Bobantól, és miután visszakapta azt Djorkaefftől, kiegyenlített! Jó húsz perc múlva sok minden megismétlődött, Thuram most Robert Jarnitól csente el a labdát, majd ballal bevágta a második francia gólt is. Thuram 142 mérkőzéssel ma már válogatottsági csúcstartó Franciaországban, tizennégy évig szolgálta a nemzeti csapatot – és ez idő alatt mindössze ezt a két gólt szerezte.
A Slaven Bilicet meglegyintő Laurent Blanc kiállítása miatt az utolsó negyedórában emberhátrányban küzdöttek a franciák, és mivel előnyüket meg tudták tartani, történetük során először bejutottak a vb-döntőbe.
| ELŐDÖNTŐ | ||
| Saint-Denis | Franciaország–Horvátország | 2–1 |
2006: A HÁZIGAZDA NÉMETORSZÁG BRONZÉREMMEL VIGASZTALÓDIK
A döntőbe jutás nem sikerült a házigazda németeknek, de arról szó sem lehetett, hogy a dobogóról is lemaradjanak. Nem is maradtak le, a július 8-i bronzmeccsen simán legyőzték a náluk is elkeseredettebb portugálokat. A találkozó hőse Bastian Schweinsteiger volt, aki kétszer is a kapuba talált – sőt a harmadik német gól sem született volna meg nélküle, hiszen az ő lövése után pattant a labda Petit-ről a kapuba. Nuno Gomes fejjel szépített.
Ezen a meccsen ült utoljára a német kispadon Jürgen Klinsmann szövetségi kapitány, és utoljára (86. alkalommal) állt a Nationalelf kapujában Oliver Kahn, aki – noha a négy évvel azelőtti világbajnokságon őt választották meg a legjobb játékosnak – a bronzmeccsig Jens Lehmann mögé, a kispadra szorult e tornán.
A vesztes portugáloknál még látványosabban zárult le egy szép, de előzetesen még szebbnek remélt korszak. Ezen a mérkőzésen öltötte magára utoljára a nemzeti mezt a válogatottban legtöbbször (127) pályára lépő Luís Figo és a legtöbb gólt (47) szerző Pedro Pauleta.
| A 3. HELYÉRT | ||
| Stuttgart | Németország–Portugália | 3–1 |
-
24 óra sport
-
Legolvasottabb
- 01:04 Portsmouth: marasztalják Futácsot, új szerződést ajánlottak
- 00:30 Inter: 4 millió eurós ajánlatot tettek Forlánért - sajtóhír
- 23:39 NS: bomlik-e a Kovács, Janics duó? Kammerer útja - szerda
- 23:31 Barcelona: lecsaptak az ifjúsági edzőre, Izraelben folytatja
- 23:11 Tenisz: Ferrero megszenvedett a 2. fordulóért Nizzában
- 22:57 Videó: gyönyörű gólok a Bayern München-Hollandia meccsen
- 22:43 Videó: íme, Michael Schumacher, a labdazsonglőr
- 22:37 Euro 2012: a lengyelek nehezen gyűrték le a letteket
- 22:37 Euro 2012: Mindent megtettem, de nem sikerült - Villa
- 22:24 Euro 2012: a hollandok kikaptak a Bayern szezonzáróján
- 22:06 Torna: Magyar Zoltánt megfestették, Berkiék edzettek
- 22:03 Euro 2012: eldőlt, David Villa nem lesz ott az Eb-n
- 22:02 Férfi kézi: öt új érkező, szinte teljes a keret Gyöngyösön
- 21:53 Arsenal: hét játékos, köztük Almunia távozik a csapattól
- 21:41 PSG: Ancelottiék figyelik Lavezzit, támadót szeretnének
- Ribéry nem hagyta döntetlennel zárulni a Hollandia elleni gálát
- A spanyolok David Villa nélkül utaznak az Eb-re
- Arsenal: hét játékos, köztük Almunia távozik a csapattól
- Inter: 4 millió eurós ajánlatot tettek Forlánért - sajtóhír
- Primera División: új és merész a Barca következő meze - fotó
- A labdarúgó Eb-k álomcsapata
- Anglia: véget ért Hargreaves kalandja a Manchester Citynél
- Másfél ezer kilométerre a stadiontól - Eb-szállások II.
- Mourinho két évvel hosszabbított, 2016-ig marad Madridban
- Barcelona: lecsaptak az ifjúsági edzőre, Izraelben folytatja
- NS: bomlik-e a Kovács, Janics duó? Kammerer útja - szerda
- Női kézilabda: megvan a magyar keret az Eb-selejtezőre
- Drogba a nyáron távozik a Chelsea-től
- A meztelenkedő ukrán nők az Eb-trófeát is megcsípték – videó, képek
- Videó: gyönyörű gólok a Bayern München-Hollandia meccsen
- Lassan felébredhetünk: a portugálok is elvitték a három pontot
- Állítsa össze a „lemaradók válogatottját"!
- Koeman: „Nagyon sokat kell még fejlődnünk"
- „Szerzett pontjaik alapján többet vártunk a magyaroktól”
- „Dzsudzsák a magyarok C. Ronaldója"
- „Az U20-as válogatottban megvan az, ami a nagyoknál hiányzik"
- Argentína mélyponton: öt vb-selejtezőn négy vereség
- Richardson lenne a legjobb szabadrúgáslövő?
- Erwin Koeman: „Az egy pont már kevés!”
- Televízióműsor
- Körkép hajrá előtt – mely országok mehetnek Dél-Afrikába?
- VB-ADATBANK, 4. ZÓNA: EURÓPA
- Az angolok kijutottak a világbajnokságra
- A mieink optimisták, a portugálok magabiztosak
- Dél-Afrika háborúval fenyeget Semenya miatt
Szavazás





