BACSKAI JÁNOS 2009.06.10 18:14 Frissítve: 2012.02.13 02:41

Brazília Top21

Egy futballistennek megvannak a maga kiváltságai...
Egy futballistennek megvannak a maga kiváltságai...

 

 

1. Pelé

Minden brazilok kisistene a háromszoros világbajnok gólgyáros Pelé, alias Edison Arantes do Nascimento. A Bauru neveltje a Santos játékosaként 1958-ban, 17 évesen már világbajnok volt, a tornán négy mérkőzésen hatszor talált a kapuba, és ezzel ezüstcipős lett. Klubjával odahaza tízszeres állami bajnok, ötszörös Brazil Kupa-, kétszeres Libertadores- és Világkupa-győztes lett. Tizenegyszeres állami gólkirályként számtalan egyéni címet szerzett, karrierje során pedig 1284 gólt. 1962-ben egy, 1970-ben négy találattal járult hozzá az újabb világbajnoki aranyhoz, ezzel a labdarúgás első és mindmáig egyetlen háromszoros vb-győztese. A selecaóban 92 fellépésén 77 gólt szerzett. Élő legendaként 1975-ben az Egyesült Államokba költözött, hogy a New York Cosmos tagjaként segítsen a labdarúgás népszerűsítésében. 1977-ben vonult vissza, azóta országa, a brazil és az egyetemes futball utazó nagykövete. Fia Edison néven közepes képességű kapus volt, aki fiatalon visszavonult, majd kis híján elzüllött.

2. Garrincha

A nagyvilág az 1958-as világbajnokságon figyelt fel Manoel Francisco dos Santosra, azaz Garrinchára. Egy gyermekkori betegség miatt elképesztően görbe lábakkal (amelyek közül az egyik ráadásul rövidebb volt) lett profi labdarúgó, ennek is köszönhetően kiismerhetetlenül cselezve kötött csomót a labdával minden balhátvéd lábára. Az 1933-ban született szélső megfordult a Botafogóban, a Corinthiansban, a Portuguesában, az Atlético Barranquillában, a Flamengóban és az Olariában is 1972-visszavonulásáig. Karrierje csúcsára 1962-ben ért fel, amikor Pelé kiesése után hátára vette a selecaót és vb-győzelemre vezette azt – Garrincha a torna társgólkirálya és legjobb játékosa lett! Visszavonulását nem tudta feldolgozni, alkoholistaként szörnyű nyomorban élt, mindössze 49 éves koráig. A még álmában is cselező „Kismadár” arcán olyan öröm volt játék közben, amilyet Ronaldinho felbukkanásáig nem tapasztalhattunk másnál. Az IFFHS szerint minden idők második legjobb brazil labdarúgója volt, a nagyvilágon a kilencedik.

3. Zico

Zicónak mindenhol kijárt a szoros emberfogás.
Zicónak mindenhol kijárt a szoros emberfogás.
Ugyanezen a listán a „Fehér Pelé”, azaz Zico harmadik a brazil játékosok között, és aligha sorsolás útján került oda, hiszen elképesztő technikával és játékintelligenciával rendelkezett. Az 1953-ban született Arthur Antunes Coimbra három világbajnokságon fordult meg játékosként, egyen szövetségi kapitányként Japánt vezetve, kiugró eredmény (ami odahaza egyenlő az arannyal, Ázsiában az elődöntővel) nélkül. Brazíliában a Flamengóban sikert sikerre halmozott, de európai kalandjaival („csak” az Udinese jutott számára) nem volt szerencséje a 72 válogatott mérkőzésén 52 gólt szerző zseninek. 1989-től egy éven át sportminiszterkedett, majd visszatért a pályákra és karrierje végén Japánban vezetett le. 41 évesen utolsó idényében hét fellépésén még öt gólt lőtt a Kashima Antlers színeiben! Később kétszer nyert strandlabdarúgó-világbajnokságot, majd edzőnek állt: megfordult az Antlersnél, a Fenerbahcénél és a Bunjodkornál is. 2009-ben leült a CSZKA Moszkva kispadjára, ahonnan több brazil válogatott játékosnak is vezényel.

4. Zizinho

Kevesen mondhatják el magukról, hogy 16 éven át szolgáltak egy válogatottat. Pláne nem egy olyan erőset, mint a brazil. Thomaz Soares da Silva „Zizinho” egyike azoknak a keveseknek, akik igen. Az 1921 és 2002 között élt támadó középpályás, szélső 54 válogatott mérkőzésén 31 góllal szolgálta hazáját, legnevesebb klubjai a Flamengo és a Sao Paulo volt. Pelé gyermekkori példaképe csak egy világbajnokságon szerepelt, az 1950-esen, ahol két góllal járult hozzá az ezüstéremhez (mint később elmondta, nem volt életében olyan nap, hogy ne jutott volna eszébe a finálébeli vereség), és a torna legjobbjának választották. 41 évesen vonult vissza az Audax Italiano együtteséből.

5 Arthur Friedenreich

Friedenreichet (élt 1892 és 1969 között) a futball első fekete bőrű sztárjaként tartják számon. A német apától és brazil anyától született csatár megfordult többek között az Atlético Mineiro, a Sao Paulo és a Flamengo együttesében is, a válogatottban 22 mérkőzésen szerepelt, és tíz találattal dicsekedhetett. A gólgyáros pechjére az első világbajnokság idején már 38 éves volt, így ezen nem szerepelhetett, bár csak öt év múlva vonult vissza. Neve azonban mindörökre fennmarad: bár nincs hivatalosan elfogadott statisztika, „El Tigre” több mint 1200 gólt szerzett, egyes számítások szerint nem kevesebbet, mint 1329-et!

6. Tostao

Az 1947-ben született Eduardo Gonçalves de Andrade, alias Tostao pályafutása során három klubban fordult meg: az Américában, a Cruzeiróban és a Vasco da Gamában. A válogatottban 65 strigulát húzhattak neve után a statisztikusok a mérkőzések nevű négyzetbe, a gólok rovatba pedig nem kevesebbet, mint 36-ot. Tostao, azaz „Érmécske” kiváló középcsatár volt, a válogatottban frenetikus duót alkotott Pelével, többek között az 1966-os és (főképpen) az 1970-es világbajnokságon. 1971-ben, az első szavazáson az Év játékosának választották Dél-Amerikában, a vb-arany évében odahaza is kiérdemelte ezt a dicsőséget, és még ki tudja, hány nagy címet szerez, ha súlyos szemsérülése miatt nem kell mindössze 26 esztendősen visszavonulnia.

Na, a kupát fogó Dunga és a mögötte zászlóba burkolózó Mazinho még viccből sem kerül erre a listára...
Na, a kupát fogó Dunga és a mögötte zászlóba burkolózó Mazinho még viccből sem kerül erre a listára...

7. Didi

A szimpatikus nevű Didi kora egyik legtechnikásabb középpályása volt, a válogatott esze, a szövetségi kapitány meghosszabbított karja. Az 1929-ben született Valdir Pereira legnevesebb klubjai a Fluminense, a Botafogo, a Real Madrid és a Sao Paulo voltak. A válogatottban 68 alkalommal vetették be, 20 gólt és számtalan asszisztot adott cserébe. Az 1958-as vb-arany megszerzése után a torna legjobb játékosának választották, majd nagy szerepe volt az előbbi cím megvédésében. „Mr. Futball” a Reallal két Bajnokcsapatok Európa Kupája-elsőséget is szerzett, annak a Puskás Ferencnek az oldalán, akinek akkori csapattársait az 1954-es vb-n a magyar–brazil után megtámadta, többedmagával. 38 évesen vonult vissza, edzőként több híres brazil klub, valamint a Fenerbahce és a River Plate kispadja mellett megfordult a perui válogatott élén is, akiket kivezetett az 1970-es világbajnokságra, a végállomást éppen a selecao jelentette. A „hulló falevél” (amikor a labda elliptikus pályát leírva esik a meglepett kapus mellett a hálóba) nevű szabadrúgás-típus feltalálója, a Maracana-stadion első góljának szerzője 2001-ben hunyt el, 71 éves korában.

8. Leonidas

A kígyómozgású csatár két világbajnokságon szerepelt, és azokon a selecao legjobbja volt: 1934-ben ő szerezte válogatottja összes gólját (mind az egyet), négy év múlva a torna gólkirálya lett négy mérkőzésen szerzett hét találatával. A „Fekete gyémánt”-ként és „Gumiember”-ként is tisztelt csatár úgy hatolt át az ellenfelek védelmén, mint kés a vajon. Az ollózás egyik „ősapja” egyedül esős pályán nem boldogult, az 1938-as vb-n a nagy sár miatt levetette cipőit, és mezítláb próbálkozott… A válogatottban 19 fellépésén 21 gólt szerzett (más források szerint 37/37 volt ezen mutatója), legnevesebb egyesületei a Penarol, a Vasco da Gama, a Botafogo, a Flamengo és a Sao Paulo voltak. 38 évesen vonult vissza, 1951-ben, majd edzőnek állt (a Sao Paulót is gardírozta), később riporterként tevékenykedett. 2004-ben hunyt el.


Ronaldo jóval fénykorán túl is életveszélyes támadó.
Ronaldo jóval fénykorán túl is életveszélyes támadó.


9. Ronaldo

Nem kétséges, hogy a közelmúlt legtehetségesebb, legzseniálisabb góllövője az 1976-ban született Ronaldo Luis Nazário de Lima. Alig lépett a felnőtt korba, amikor 13 bajnokin 12 gólt szerzett a Cruzeiro színeiben, az 1994-es világbajnokságon már aranyérmet akaszthattak nyakába, még ha nem is lépett a tornán pályára. Nem is maradt sokáig Brazíliában: először a PSV Eindhovenben, később a Barcelonában és az Interben ontotta a gólokat. Az 1998-as vb-n hét mérkőzésen négy gólt ügyködött össze, de a finálé előtt kis híján meghalt egy rejtélyes rohamban. Ezzel kezdetét vette négyéves pechsorozata: sérülést műtét, majd rehabilitáció követett, spirálisan és egyre gyakrabban. 2002-re visszaküzdötte magát a világ tetejére: bár szemmel láthatóan nem teljesen tökéletes térddel, de vb-győztes és gólkirály lett 8 találattal. Megkapta második Aranylabdáját, később a Real Madridban is brillírozott. Ám néhány újabb sérülés, műtét és egy nem túl fényesre sikeredett milánói kitérő után kis híján elkallódott, mígnem hosszas tétlenkedés után 2009-ben gólokkal tért vissza a Corinthians színeiben. Nemrégiben veszítettük el a reményt, hogy a világbajnokságok gólrekorderét láthatjuk a 2010-es nagy tornán is.


Romárió a büntetők nagymestere volt.
Romárió a büntetők nagymestere volt.

10. Romário

A XX. század végén Ronaldo gólérzékenységéhez csak Romárióé ért fel, fájdalom, kevés tornán alkothatott csatársort a Ro-Ro duó. Baixinho, azaz Kicsike fénykorában, sőt, még azon is túl a világ egyik legjobb, legveszélyesebb csatára volt. Robbanékonyságban, kiszámíthatatlanságban nem lehetett őt felülmúlni – sem a pályán, sem azon kívül… Többek között a Vascóban, a PSV Eindhovenben, a Barcelonában, a Valenciában és a Flamengóban ontotta a gólokat, karrierje során – saját számításai szerint – több mint ezret. A válogatottban 71-et, 85 mérkőzésen. Legkiválóbb formáját az 1994-es világbajnokságon láthattuk, amikor a torna győztese, legjobb játékosa lett. Éppen dicsősége teljében rontotta el kezelhetetlen viselkedésével egész pályafutását, a válogatottban ezután már csak ritkán mertek számolni vele, pedig még közel a negyvenhez is valósággal ontotta a gólokat. Így is futball-legendaként vonult vissza 2008 elején (miután doppingoláson kapták…), de ha feleannyi ésszel áldja meg őt az ég, mint tehetséggel, akkor még nagyobb dicsőséglistával térhetett volna meg a sportág Pantheonjába.

11. Nílton Santos

Az 1925-ben született Nílton Reis dos Santos a sportág egyik stílusújító játékosa, hiszen eredeti posztja szerint balhátvéd volt, de képes volt az egész pályát beszáguldva óriási káoszt okozni az ellenfél védelmében. Karrierje során csak a Botafogóban futballozott, több mint 1000 alkalommal húzhatta magára a fekete-fehér mezt. A nemzeti csapatban 75-ször vetették be, háromszor gólt is lőtt. 1950-től négy világbajnokságon szerepelt, az utolsó kettőről aranyéremmel térhetett haza. Visszavonulása után elszakadt a futballtól. A századforduló környékén beszavazták minden idők dél-amerikai álomcsapatába is.

12. Falcao

A kivételes képességű középpályás 1976 és 1986 között szolgálta a nemzeti csapatot, és egykor volt klubjai közül mind az Internacional, mind az AS Roma történelme legjobbjai között tartja őt számon (bár visszavonulása előtt még eltöltött némi időt a Sao Paulónál is). Az olasz fővárosban olyan nagy becsben tartották őt a taljánok, hogy elnevezték „Róma nyolcadik királyának” (a mitológia szerint ugyebár az Örök városnak hét királya volt a történelmi idők kezdetén). Paulo Roberto Falcao, azaz „Sólyom” különböző okok miatt mindössze 29-szeres válogatott, de kilenc gólt lőtt ezeken a találkozókon, és két világbajnokságon is részt vett. Pechjére hiába szerepelt a futballhistória talán legjobb középpályássorában, oldalán Sócratesszel, Zicóval és Toninho Cerezóval, a vb-siker elkerülte őket. Az Espana ’82 ezüstlabdása (28 évesen érdemelte ezt ki) visszavonulása után hazája szövetségi kapitánya lett, de nem sok sikert ért el, később vezette a japán tizenegyet is.

13. Sócrates

Dr. Sócrates osztályon felüli középpályás volt annak idején.
Dr. Sócrates osztályon felüli középpályás
volt annak idején.
A szakálla miatt eltéveszthetetlen külsejű dr. Sócrates kora egyik legmisztikusabb képességű középpályása volt, akinek családi tehetségéből még testvérének, Raínak is jutott annyi, hogy futotta belőle egy világbajnoki aranyra. Arra az éremre, amelyet Brasileiro Sampaio da Souza Vieira de Oliveira (a további izgalmak elkerülése érdekében nevezzük röviden Sócratesnek) csak messziről csodálhatott, pedig két vb-nek is esélyesként futott neki a selecaóval. Odahaza megjárta a legnagyobb klubokat, Európában viszont csak egyszer próbálkozott: a Fiorentinánál töltött el egy idényt. Az élethabzsoló középpályás minden idők egyik legintelligensebb labdarúgója, nem mellékesen a válogatottban 63-szor szerepelt, és 25 gólt szerzett. 1989-ben vonult vissza a Botafogóból, de 2004-ben visszatért, és egy alkalommal pályára lépett az angol sokadosztályú Garforth Townban. Jelenleg sportorvosként dolgozik szülővárosában, Ribeirao Pretóban.

14. Rivellino

A bombaszabadrúgások nagymestere 1946 legelső napján született, 1965 és 1978 között 92 mérkőzésen erősítette a selecaót, 26 gólt lőve. A Dél-Amerika álomcsapatába is beszavazott Rivellino a Corinthiansban és a Fluminensében töltötte el karrierje jelentős részét, majd 1978-ban az Al-Hilalhoz igazolt némi pénzkereset céljából. Nem tudni, a frenetikus balszélső miért nem próbálta ki magát Európában, pedig 1970 és 1978 között három világbajnokságon is megfordult, összesen hat gólt szerezve. A ballábas, olasz származású szélső bokából indított villámgyors cseleivel valósággal megőrjítette az ellent és a nézőket. Visszavonulása után sportriporterként próbálta ki magát, majd edzőként is megmérettetett. Egy alkalommal, még játékos korában a mérkőzés eleji középkezdésből volt eredményes, kihasználva, hogy az ellenfél portása éppen térdelve imádkozott. Aligha ezért…

15. Carlos Alberto Torres

A selecao történetének egyik legmarkánsabb csapatkapitányát tisztelhetjük hősünk személyében, aki egyike volt a kevés stílusújító hátvédnek is. Nemcsak kőkeményen szerelt, hanem kiválóan látott a pályán, jól cselezett, pontosan lőtt, és ha kellett, még az irányítói pálcát is kezébe ragadta! Brazíliában a Fluminense, a Santos és a Flamengo csapataiban profiskodott, majd tett egy hosszúra sikeredett kirándulást a New York Cosmosban, ahol újra Pelé oldalán csatározhatott. A válogatottban 53-szor szerepelt, nyolc gólt lőtt. Csak egy világbajnokságon szerepelt, az 1970-esen, de onnan győztesként tért haza, a fináléban egy később legendássá váló gólt lőve. 1982-ben, 38 évesen vonult vissza, később több komoly dél-amerikai csapatnál is megfordult, majd Azerbajdzsán szövetségi kapitánya is volt. A jobbhátvédet az 1998-as vb előtt beválasztották az Évszázad 11-ébe is. Fia, Carlos Alexandre Torres szintén a hátvédek rögös pályáját választotta, és nem is volt ügyetlen, hiszen ő is eljutott a válogatottságig.

16. Roberto Carlos

Minden idők egyik legjobb balhátvédje méltó folytatója a brazil bekkek újító hagyományainak, hiszen a fénykorában bombagóljairól híres, minden képzeletet és korábban megcsodáltat felülmúló mezőnymunkát és futógyorsaságot felmutató ballábas játékos posztja meghatározhatatlan: ő egy bal oldali mindenes. Az 1973-ban született aprócska futballista 1993-ban bukkant fel a Uniao Sao Joaóban, majd a Palmeirashoz került. Innen szemelte ki az Inter, de 1996 és 2007 között a Real Madridban vált legendává. Az 1994-es vb-n még nem volt kerettag, de az 1998-as, majd a 2002-es tornákon már mindenkit elkápráztatott játékával. Ha nem tér vissza azon a tornán Ronaldo gólkirályként, Roberto Carlosé az az évi Aranylabda. A 2006-os, németországi megatornán már nem brillírozott, 2007-ben a Realt is otthagyta a Fenerbahce kedvéért, ahonnan 2010-ben tért vissza a Corinthianshoz.

Bebetónak a skótok sem jelenthettek akadályt.
Bebetónak a skótok sem jelenthettek akadályt.


17. Bebeto

A többszörösen bearanyozott tehetségű Bebeto (José Roberto Gama de Oliveira) nemcsak arról marad meg emlékezetünkben, hogy főszereplő volt az 1994-es brazil vb-győzelemben, hanem arról is, hogy éppen e tornán indította el világhódító útjára a „babaringató gólörömöt” Mazinhóval és Romárióval karöltve. Az 1964-es születésű (ex)ék éppen egytucatnyi klubváltáson esett át karrierje során, legnevesebb állomáshelyei a Flamengo, a Vasco, a Deportivo La Coruna, a Sevilla és a Botafogo voltak. Legjobb formáját odahaza a Flamengóban (144 gól) és a SzuperDeporban (86) nyújtotta, volt brazil és spanyol gólkirály is. A madárcsontú támadó az 1990-es vb-n nem remekelt, de négy év múlva és 1998-ban egyaránt három gólig jutott. A válogatottban 75 meccsen 39-szer rezgette meg az ellen hálóit. 2002-ben vonult vissza az Al-Ittihadból.

18. Cafú

A fénykorában a világ legjobb-hátvédjeként számon tartott, egyedülálló módon 17 éven keresztül is a futballvilág élvonalába tartozó Cafu azon a napon született, amikor a mexikói világbajnokságon a későbbi győztes brazil válogatott legyőzte Angliát. Édesapja, Célio a lefújás utáni katarzisában el is határozta, hogy kisfia egyszer még híres futballista lesz. A parancsszerű jóslatot figyelemre méltó szófogadással váltotta valóra a gyermek: kétszeres világbajnok lett, és klubcímeit csak helyhiány miatt nem soroljuk itt fel. A selecaóban 143 alkalommal szerepelt, amivel csúcstartó, és rekordját egyhamar aligha döntik meg. Nem mellékesen négy világbajnokságon vett részt. Il Pendolino, azaz Expresszvonat 36 éves korában is világszínvonalon futballozott, és mind klubjában, mind a válogatottban kispadra szorította klasszis vetélytársait. 2008-ban, 38 esztendősen vonult vissza a Milanból, korábban megfordult a Sao Paulóban, a Juventudében, a Real Zaragozában, a Palmeirasban és az örök kedvenc Romában is.

19. Gilmar

A 94-szeres válogatott portás nem sorshúzás útján került listánkra, hiszen a Corinthiansban és a Santosban profiskodó futballista három világbajnokságon fordult meg, ebből kettőről győztesként térhetett haza. Ő az egyetlen kapus, aki kezdőként lett kétszeres világbajnok. 39 éves korában vonult vissza, miután a legendás, Pelé-féle Santosszal feljutott a labdarúgás csúcsaira. A századvégi szavazásokon rendre őt látták minden idők legjobb brazil kapuvédőjének.

20. Jairzinho

Jair Ventura Filho, alias Jairzinho a maga idejében az egyik legördöngösebben cselező, leggyorsabb szélső volt, és nem csak Brazíliában. A selecaóban 83-szor vetették be, és 33-szor szomorította el az ellenfél kapusait. A Botafogo neveltje, de megfordult például az Olympique Marseille-ben és a Cruzeiróban is. Három világbajnokságon szerepelt, és 1970-ben egy furcsa rekordot állított fel: mind a hat fellépésén lőtt legalább egy gólt, de így is csak ezüstcipős lett. A világbajnok „szellő” 1982-ben, 38 évesen akasztotta szögre, ami oda való, később edzőként bukkant fel, többek között a gaboni válogatottnál. Szeme mint a sasé: a 14 éves Ronaldót ő fedezte fel, és ajánlotta be a Cruzeiróhoz.

21. Careca

Carecának anno Nápolyban Diego Maradona osztotta az észt és a jobbnál-jobb labdákat.

Carecának anno Nápolyban
Diego Maradona osztotta az észt
és a jobbnál-jobb labdákat.

Az 1960-ban született Antőnio de Oliveira Filho 60 válogatott mérkőzésen 29 gólt lőtt, odahaza a Guaraniban és a Sao Paulóban, légiósként a Napoliban és a Kashiwa Reysolban ontotta a gólokat. Az egy bajnoki címet is hazavivő Napoliban a legendás „Ma-Gi-Ca” tagja volt Bruno Giordano és Diego Maradona oldalán. A talján klubban 73 találattal jeleskedett. Két világbajnokságon szerepelt: 1986-ban öt mérkőzésen ötször, 1990-ben négyen kétszer volt eredményes. 33 évesen igazolt Japánba, ahol igen gólerősen futballozott, majd 1997-ben hazaigazolt a Santoshoz, de nem sokkal később visszavonult. Akárcsak Zico, ő is megfordult az angliai Garforth Townban. 45 évesen…